Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért nem szólt hozzám egy hétig a randi után?
Nemrég voltam egy randin egy sráccal. Eddig folyamatosan beszélgettünk, de nem lépett semmit, ezért bátorításnak elmondtam neki, hogy nekem tetszik. Viszont erre elég furán reagált, valami olyasmit mondott, hogy "hát oké elmehetünk egy randira de ha így sem működik szerintem ezzel nem lehet semmit tenni". Szóval elmentünk de emiatt a kommentje miatt kicsit feszélyezve éreztem magam. Elég furcsán viselkedett eleve, egy étterembe mentünk, de ő ahelyett hogy mellém vagy elém ült volna keresztbe ült, hogy minél távolabb legyen tőlem. Kicsit szótlan is volt, meg pénzt se hozott eleget, még a saját kajáját se tudta fizetni. Úgy éreztem mintha én nyomtam volna le ezt a találkozót a torkán pedig ő hívott el, ha nem akart volna nemet mondhatott volna nekem. A randi végén csak megöleltem mert láttam hogy így is rosszul érzi magát, és ez után nem akartam tolakodni szóval nem írtam rá. Viszont ő se rám, plusz az iskolában amikor találkoztunk a telefonját bámulta, mintha amiatt nem venne észre. Egyszóval ignorált. Nem mondom eléggé meg voltam bántva, úgyhogy nem is mentem oda hozzá. Viszont egy héttel később a névnapomon rámírt és felköszöntött. Megköszöntem, de nem is próbált mást. Tényleg ennyi volt a barátságunkból? Adjam fel, vagy lehet valaki ennyire félénk/furcsa?
16lány
Előtte se akart semmit, utána se. Semmi köze a félénkséghez.
"Úgy éreztem mintha én nyomtam volna le ezt a találkozót a torkán"
Ez így is történt. Persze belement, ami a saját hülyesége, de te meg ráerőltetted magad. A legelső pillanattól egyértelmű volt, hogy nem akar tőled semmit.
Azután a megjegyzése után lemondhattad volna nyugodtan, de tanulópénznek jó lesz. Tragédia nem történt.
"Úgy éreztem mintha én nyomtam volna le ezt a találkozót a torkán pedig ő hívott el"
Azért a "végülis elmehetünk EGY randira, ha ennyire akarod" elég távol áll attól, hogy ő magától elhívott... Sajnos ezt el kell engedned. Megpróbáltad, nem sikerült, nincs ezzel semmi baj, de lépj tovább.
Szerintem meg csak az egyértelmű, hogy fiatalok vagytok.
Nem tudta fizetni az éttermet, tehát beégett, egy loosernek érzi magát.
Te megöleted és ö semmit sem tudott csinálni, csak állt, mint egy darab fa.
Magyarán teljesen jogosn érzi úgy, hogy nem tudta hozni a férfi szerepet.
Az is gyakori, főleg a fiataloknál, hogy egy sikeres, randi, csók, stb. után nem tudják, hogy hogyan tovább.
Felköszöntött, tehát mégis csak érdeklődik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!