Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Milyen kifogást mondjak anyámnak, hova megyek?
Figyelj, lehet, sokan elítélnek miatta (bár már rég elmúlt), de nekem anno az első barátom 14 évesen egy 23 éves csávó volt(!)
Anyukámmal mindig őszinte voltam és mondtam neki, hogy kivel találkozom. De beavattam mindenbe, így nagyjából elfogadta, bár nem örült neki nyilván. De azt értékelte, hogy őszinte vagyok és régről ismerte is a srácot, így nem volt olyan para.
Apukámtól mentem az első randinkra, akkor "gördeszkázni mentem a városba.".:) Viszont ő nagyon tiltott, mert utána nyilván megtudta és az első pár hónap azzal telt, hogy veszekedtem vele. De végülis nem tett semmit és úgy, ahogy bele is törődött.
Nem is volt belőle semmi baj, plusz koromhoz képest elég érett volt a gondolkodásom, így nagyjából tudtam, mikor mit csinálok. Kicsit több, mint 1 évig tartott, de utána otthagytam, mert voltak tolerálhatatlanul nagy hülyeségei.
Na de térjünk át rád. Nem tudom, hogy neked anyukáddal milyen a kapcsolatod, mennyi mindent beszéltek meg és azt se, hogy milyen anyukád gondolkodása.
Ha jó a kapcsolat köztetek annyira, hogy megbeszélitek a dolgokat és anyukád is megértő szokott lenni, nem pedig egyből "pattan", akkor beszéld meg vele. Mesélj a srácról, hogy milyen, meg arról is, hogy merre mentek, mikor találkoztok. Ha tudja, hogy hol vagy és mit csinálsz, ő is nyugodtabb lesz. Ja és tanácsként mondom, hogy ha most találkoztok először, akkor nyilvános helyre szervezzétek. Ne mondd a srácnak, hogy ezért, de fő a biztonság. Ha emberek vannak körülöttetek, nem mer semmit csinálni, ha meg mégis baj van, könnyen tudsz segítséget kérni. Az is fontos, hogy először még semmiképp ne menj fel mondjuk a lakásába. De ezek csak tanácsok, a biztonságod érdekében.:)
Ha meg anyukád tudod, hogy "pattanni" fog, akkor tényleg mondd azt, hogy mondjuk mész a városba, találkozol mondjuk pár lánnyal (lehetőleg olyanokkal, akiknek nem ismeri az anyukáját, mert ha én anyukámnak bűzlött volna anno a sztori, tuti felhívta volna az anyukáját valamelyik lánynak.:)). Viszont akkor is fogadd meg az óvintézkedéseim, mert ha baj ér, az alapból nem jó, meg akkor utána valószínűleg egy jó darabig tényleg nem enged sehova.
Sok sikert és vigyázz magadra!:)
Szerintem is mondd, hogy a barátaiddal vagy a városba/könyvtárba.
Nekem is ez volt az egyik probléma az elején, mikor megbeszéltük az első randit a párommal. Persze pont elötte olyan 1-1,3 órája zuhogott az eső, tehát elég fura volt, hogy én készülődök indulni pedig egyáltalán nincs kint sétalos idő.
Anyum persze kérdezgetett, hogy hova megyek és nem mondom-e le az idő miatt...mondtam, hogy megoldom en. Végül megált az eső es minden jól ment...
Majd hazaértem nagy boldogan, mert meg is csókolt sokszor....majd mindenki kérdezi, hogy mi az a maszatolás a szám körül. Mire a tükörben meglátom, hogy az alapozò teljesen elmaszatolódott, az ajkaimra is került belőle a smárolások miatt;)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!