Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Már nem vagyok boldog, de nehéz a szakítás. Mit csináljak? 😢
2 éve vagyok együtt a barátommal, illetve már a vőlegényem. Az a baj, hogy nem tudtam élni, 16 évesen jöttünk össze, most 18 vagyok. Az elején nagy szerelem volt, de szépen lassan rájöttem, hogy nem illünk össze. Tegnap a szakításról beszéltünk. Összefoglalva az a gondom,hogy nem bírom elviselni. Én próbáltam elfogadni olyannak amilyen, de nem megy. Úgy érzem , hogy csak rosszabb neki velem, mert mindig piszkálom, kritizálom mindenért ,mert irritál, minden egyes mozdulata már. Ö még mindig szeret és én is, de nem úgy mint régen, nem úgy,mint egy férfit. Egy jó ideje már nem érzem azt vele, hogy jó lenne. Örülök, ha nem találkozunk, nem szeretek már vele aludni, se beszélgetni, de telefonálni. És úgy érzem ,minden idegesít, amit csinál. És minél jobban ellököm , ő annál jobban ragaszkodik, és nem érri meg, hogy ettől falra mászok, egyszerűen nem fogja fel..
Soha nem áll ki magáért velem szembe, és nem csap az asztalra, pedig én azt várom, igazi papucs lett és én ezt nem tudom elviselni. Nagyon zsarnokoskodó vagyok a kapcsolatba, tudom, hogy sok mindent én basztam el. De egyszerűen úgy érzem, hogy nem épít engem ez a kapcsolat és egyre csak szomorúbb vagyok benne. És őt is csak leépíti ez a kapcsolat. Azt akarom, hogy boldog legyen, de mellettem nem lehet boldog.
Ugyanakkor ragaszkodom hozzá, ő volt nekem az első minden szempontból, az egész család kedveli, mert tisztelettudó és rendes srác, de én egyszerűen ezt egyre kevésbé tudom elviselni. Nem érzem ,hogy ő lenne a lelkitársam, úgy érzem nem ért meg.
Mit tegyek?(bocsi, hogy hosszú lett 😓)
Se telefonálni* nem érti meg*
Ezt akartam irni
Ja, bocsi. Még annyi, hogy ő 21 éves
De egyatalan nem ugy viselkedik, soha eleteben nem dolgozott es eretlen szamomra , en nem olyan csaladbol szarmazom, nem szoktam meg azt, hogy egy 21 eves felnott ferfi igy viselkedik
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Szakíts, de ez eléggé egyértelmű. Lehet nem fogod elfogadni, amit most mondok, de ez valóban sok lánynál és nőnél így van. Ha párkapcsolatban vannak, és már kezd tönkremenni, inkább szenvednek a kapcsolatban, minthogy egyedül legyenek. Féltek attól hogy egyedül legyetek, és ez nagyon nagyon romboló. Egyrészt hazudtok a párotoknak, és magatoknak is. Elhiteted vele, hogy van még esélye, ezért próbálkozik. Nem hibáztatom a srácot, mert még mindig nem szakítottál vele. Szeret, és úgy hiszi van esélye (miattad) ezért próbálkozik. Ez bűn?
Szépen szedd össze magad, ne félj attól hogy egyedül legyél, mert ha már nem szereted úgy akkor felesleges vele maradni, sőt negatív. Ne csináld amit sok más lány, ne rombold a dolgokat, hanem szakíts. Sok sikert 18/f
szerintem te is tudod, hogy ennek szakítás a vége. :( én is voltam így, csak én 17-19 éves koromig voltam az első kapcsolatomban. Szakítottunk, majd sajnálatból még össze is jöttem vele újabb egy hónapra, aztán utána már kitartottam a véleményem mellett. Persze 1-2 hónapig könyörgött, hogy megváltozik, hogy nem tudja nélkülem elképzelni az életét. De ahogy téged is, engem is idegesített, egyszerűen. Egészen addig próbálkoztam helyrehozni, millió esélyt adtam.
Az a baj, hogy első kapcsolatban az ember mindenhonnan azt hallja, hogy "nem eldobjuk hanem kijavítjuk"... persze. De nem az ilyen jellegű dolgokat. Mert ezeket nem lehet. A férjemmel rögtön ez után a kapcsolatom után kerültem össze, 6 éve vagyunk együtt. Vele is megvoltak a küzdelmeink, kicsik is nagyok is, de soha nem idegesített például. És ez fontos.
Szerintem zárd le, és gyűjtsd össze az erőd, hogy vele is elfogadtasd a helyzetet, magyarázd el az okaid, és ne engedj az esetleges érzelmi zsarolásnak (gondolom lesz). Hidd el, hamarabb jobban lesz mint ő maga hinné. Sok szerencsét. :)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
7 nappal ezelőtt még azon gondolkodtál, hogy milyen nevet adjál a leendő gyereketeknek:
https://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__egyeb..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!