Figyelem! A Tini párkapcsolatok kategória kérdései 16 éven felüli látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit kéne tennem?

Figyelt kérdés

Fél éve vagyok együtt a barátnőmmel, de körülbelül a kapcsolat eleje óta hazudik, és nem tartja a szavát. A kapcsolat fele óta elkezdett szidni és néha-néha ütni is, és mindent rám fog, hogy az én hibám. A legkisebb dolgon is felhúzza magát sokszor, és sokszor egy fél nap megy el azzal, hogy nem ír, vagy flegmázik. Hozzám vágta, hogy pasizott múlthét szombaton, amikor "miattam" összevesztünk. Mivel sokszor hazudott, mondtam, hogy nehezen bízok meg benne, de hozzám vágja, hogy egy k**nak nézem? Ugye a szomszéd városban lakik, ezért gyakran dönt úgy, hogy most ő haza megy, mert az anyja azt mondta, hogy kötelező. Itt is lebuktatta magát. Sokszor csak úgy eltűnik órák hosszára, és mintha semmi nem történt volna, elmondja hol volt, de élőben tagadja, és mást mondd. Sorolhatnám még. Nem tudom elhagyni, pedig már páran leszidtak azért, hogy ne legyek már ilyen.. miért nem tudom?

17F/16L



2017. márc. 27. 23:05
1 2
 1/17 A kérdező kommentje:

*Ma is az történt, hogy láttam egy csajt, hogy túl feltűnően néz engem. Ezt közöltem vele, mert őszinte vagyok, és kérdezi, hogy tán én is néztem, és felhúzta magát... de amikor én látom, hallom tőle, hogy mondja, hogy megnézték, az neeem baj.


Előre is köszönöm szépen a válaszokat, véleményeket! ^^

2017. márc. 27. 23:07
 2/17 anonim ***** válasza:
100%
Lehet, hogy élvezed ha megaláznak. Én személy szerint nem bírnám, de ha téged ez boldoggá tesz...
2017. márc. 27. 23:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 anonim ***** válasza:
100%
Már rég szakítottam vele... Miért vagy még mindig vele? Jelenleg csak negatívumokat írtál róla. Van valami pozitívum benne egyáltalán, ami hozzáköt téged?
2017. márc. 27. 23:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 anonim ***** válasza:

Ne járasd le magat tovább. Szakíts, ez nem normális kapcsolat. Ha nincs őszinteség és bizalom, a kapcsolat felesleges. Ezek után pláne. Ne legyél naiv és buta, ne hagyd magad. Hisztizzen, akinek akar, ha ennyi esze van. Fejben még nagyon gyerek lehet. Felesleges ezt tovább húzni, semmi értelme.

Ha van eszed és egy kicsit is átgondolod, ott hagyod. Ez nem kapcsolat sajnos...

Biztosan találsz nála sokkal különbet, sok sikert!

2017. márc. 27. 23:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 anonim ***** válasza:
Szakítottam volna* boccsi
2017. márc. 27. 23:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 A kérdező kommentje:

A pozitív dolog, ami hozzáköt az, hogy nagyon jól érzem magam vele, amikor nem jön rá az öt perc.

Nem élvezem, hogy megaláznak, csak valahogy reménykedek abban, hogy megváltozik egyszer. (Bár már kezd elveszni a remény...)

Tegnap előtt is csak azért tiltott le, mert zavart az, hogy inni megy, de visszajön fél-egy óra múlva, és azt mondja semmit nem csinált.

Sosem csinál semmit, és mondja, hogy ne merészeljek rosszra gondolni. Ha valami rossz volt, mindig én hoztam rendbe a helyzetet, én könyörögtem ki, hogy legyen boldog.

2017. márc. 27. 23:47
 7/17 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem hagyd ott. Konkrétan azért van veled, hogy cseszegessen. Ha csak negatívumokat tudsz róla írni, akkor egyszer te is akadj úgy ki, mint ő és vágj a fejéhez mindent.

A facebookos letiltás azért erős. Mégiscsak az a kapocs a veled egykorúak körében. Én is szoktam néha facen beszélgetni a párommal, ha a szüleihez hazalátogat, és lehet, hogy megsértődnék, ha letiltana egy hülyeség miatt, még arra a pár órára is.

2017. márc. 28. 02:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 A kérdező kommentje:

Tegnap mondtam neki, hogy rosszul esik ez az egész.

Ma reggel ez fogadott: ma nem akarlak látni, át ne gyere. Ha nem érted a szia szót, letiltalak a g*cibe. Ku*vára leszarom a problémáidat.

Mondtam neki, hogy szeretem és ne legyen ilyen, legyen boldog, és mondja, hogy lesz*rja. Meg soha többet nem mond el semmit.


Ez normális? :(

2017. márc. 28. 07:33
 9/17 anonim válasza:
100%
17 éves vagy nagyon fiatal a csaj meg 16 >< Gondolkozz már el ha ezeket mondja neked mi a francért nem szakítottál már vele, értem én hogy szerelmes vagy én is az vagyok/voltam amíg meg nem aláztak szintén mint téged és sokadjára azt mondtam na kösz nem kérek ebből.. Gondolkozz már kicsit el. Hidd el nem bánod meg ha kiadod az útját és lehet helyre is teszi a kis csajt ez a dolog ;)
2017. márc. 28. 11:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 anonim ***** válasza:
100%
A viselkedésedre van egy nemzetközileg is elismert kifejezés:papucs. Növessz magadnak tököt, és légy férfi, mert ez így kvára nem állapot. Mondd neki, hogyha nem változtat magán, akkor szakítasz.
2017. márc. 28. 14:46
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!