Nem érzem problémának, még is furcsának találom?!

Volt barátnőmmel kb fél éve szakítottunk. Ha meglátom, eszembe jut, nincs rossz érzésem, nem hiányzik. Tudom, hogy tovább léptem rajta. Szeretek független lenni, hogy azt csinálok - majdnem - amit csak akarok, nem kötelez semmi, nincsen muszáj, rengeteg szabadidőm van. Azonban van, hogy elkapnak az emlékek..

Az a helyzet, hogy nagyon sokáig kerestem barátnőt ő előtte. Amikor találkoztunk mindig megszeretgettem, éreztettem vele, hogy hiányzott már. Ez a korszak marha jó volt, azonban lezártam magamban.. Ennek ellenére - pl ma is edzés közben - eszembe jutott, hogy szeretett, hogy átöleltük egymást, sokat hülyéskedtünk, csókolóztunk. Régóta azt érzem, hogy nem őt hiányolom, nem őt akarom megszeretgetni, csak valakit aki ugyan úgy vissza adja az érzéseimet.. Jó érzés visszagondolni néha arra, hogy szeretett, hiányoztam neki, aggódott ha sokáig kint edzettem télen / nyáron. Ad egy kis lelki erőt, hogy valaki szeretett, hogy valakinek eszembe jutottam néha.

Azt érzem, hogy hiányzik a szeretet amit tőle kaptam. Hogy hiányzik az, hogy nem tudok kit szeretni - valóban, mostanság rengetegszer érzem, hogy valaki felé kiakarom adni az érzéseimet, csak nincsen kinek ugye. Ilyenkor viszont ő jut eszembe - pontosabban pár emlékkép ahol átöleljük egymást, stb. Ez így rendben van? Másnak is volt ilyen?

Ui: Első barátnőm volt, és elég érzékeny alak vagyok, olyan szerelmes / romantikus típus.. de ne gondoljatok ecsetfejűnek. :D