Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ilyen kapcsolatnak lehet egyáltalán jövője? (lent)
Osztálytárs. Elvileg már régóta tetszettem neki, és amikor látta, hogy ezt elkezdtem viszonozni, rámírt, és elkezdtünk beszélgetni. Ez fél éve volt. És persze onnantól nem volt megállás, teljesen beleszerettem, és csak remélni tudom, hogy ez is kölcsönös. Rengeteg dolgon mentünk keresztül együtt. DE. Csak barátként. Ugyanis mindketten túl szorongósak vagyunk lépni, holott minden egyértelmű, csak nem mondjuk ki. Rátesz a dologra, hogy mivel még egyikőnknek sem volt kapcsolata, nagyon félek, hogyha össze is jönnénk, nem tudnánk rendesen meglenni, és még akkor is szorongnánk. Plusz, egyikőnk sincs igazán olyan szociális helyzetben, hogy csak úgy felvállalja a suliban a kapcsolatát (habár az immáron barátaim közül páran tudnak a dologról, és szurkolnak nekünk). Plusz, ha esetleg szakítanánk, még évekig ugyanabba az osztályba járunk.
Én tudom, hogy ennyi idősen abszolút nem elvárható, hogy kapcsolatban legyek, és lennének más dolgok is, amire fókuszálnom kéne az életben, de ilyet még nem éreztem soha, nagyon szeretem...
16/L
Az utolsó résszel nem értek egyet. Egyrészt egy 16 évesnél már teljesen normális ha jár valakivel (na nem egy negyven évessel) amíg nem visz semmit sem túlzásba, másrészt az írásod alapján is a normálisabb fajta 16 évesnek tűnsz.
Szerintem el kell gondolkoznod rajta, hogy megéri-e a kockázatot. Ha tényleg annyira szereted mint mondtad, akkor szerintem érdemes lenne megpróbálni. És ha nem is lenne felhőtlen, nem szégyen, hiszen még nem volt kapcsolatod. És ha összeilletek, akkor együtt képesek lesztek egy jó kapcsolatot kialakítani :) Ha meg nem vagytok egymáshoz valók, de tisztelitek a másikat, szépen is lehet szakítani és már nem annyira kellemetlen utána egy osztályba járni.
Először is, köszönöm :)
Igen, úgy értettem, hogy normális, csak nem kell nyomást érezni miatta, és nem a világ közepe, ahogy szüleim és pár idősebb barátom mondaná.
Ezen gondolkozom a kezdetek óta igazából, hogy megéri-e kockáztatni, és általában oda lyukadok ki, hogy igen, de mindig félek tenni is valamit :(
Szerintem és mindenki szerint is összeillünk, ez a dolog mozgatórugója, hogy megértjük és úgy ismerjük egymást, mint senki más.
Ha jó barátok vagytok, nagy gond nem lehet. Nyilván van ez a házinyúlra nem lövünk szabály, de mesélek neked valamit:) 9. első hetében (új osztály ugyebár) az egyik lánynak megtetszett az egyik srác, és a srácnak bár kicsit kölcsönös volt, emiatt nem jött össze vele, mert félt attól, hogy ha szétmennek, akkor évekig néznie kellene. Közben a lányba egy másik srác beleszeretett, és pár héttel később össze is jötte, a srácot nem zavarta, hogy osztálytárs, meg minden. 1 év telt el azóta, és nyalják-falják egymást (néha már túlzásba viszik). :P
Egy szó mint száz, ha szeretitek egymást, ne habozzatok, mert ha régi barátok vagytok, ismeritek egymást, nagy baj nem lehet, főleg ha szerelmesek vagytok egymásba:)
Egy próbát megér
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!