Kezdőoldal » Tini párkapcsolatok » Párkapcsolatok » Mit tegyek, hogy az anyukám...

Figyelem! A Tini párkapcsolatok kategória kérdései 16 éven felüli látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tegyek, hogy az anyukám ne utálja a szerelmemet?

Figyelt kérdés
Hogy szerettessem, vagy legalábbis fogadtassam el az édesanyámmal a jelenlegi páromat? Én 16 éves leszek, a barátom 27. (Az előző kapcsolatomban is ekkora volt a korkülönbség, de azzal semmi baja nem volt). Az interneten ismerkedtünk meg, ő török, így sokáig angolul beszélgettünk, mire én megtanultam az ő nyelvét. De az anyukám nagyon félreismerte - azok után, hogy két szót sem váltottak - és el akar tiltani tőle, illetve mindig azt mondja, hogy sosem fogja áldását adni a kapcsolatra. Mit tehetnék, hogy lássa, nem olyan a szerelmem, mint amilyennek hiszi?

2016. márc. 23. 09:45
1 2
 11/19 anonim ***** válasza:

"Egyébként egy szóval nem mondtam, hogy a barátom érett. A férfiak ebben a korban még bőven a tizenévesek értelmi szintjén állnak, még ha ez olykor nem is látszik. Illetve vannak kivételek is, de bizton állíthatom, hogy ebben a kapcsolatban én vagyok a döntéshozó, és az, aki képes tisztán gondolkodni."


Ez durva általánosítás...Egy majdnem 30 éves férfi normális esetben nem tizenéves szinten van. Vagy ha igen, akkor ott pszichológiai problémák vannak.


És az, hogy te 15 éves gyerek létedre döntéshozó vagy egy 27 éves felnőtt mellett, az nevetséges. Nem rád nézve.


A kapcsolat a ti esetetekben egy nagyon erős gúnynév. Ez nem kapcsolat, ez egy vicc.

2016. márc. 23. 18:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/19 A kérdező kommentje:

Örülök, hogy ennyi tapasztalattal rendelkezel (bár ez az én szám...tollamból szintén érdekesen hangzik).

Egy tizenéves szintjét nem úgy kell elképzelni, ahogy neked sikerült. Csupán hajlamosak naivabban hozzáállni egyes kérdéskörökhöz, mint nőtársaik. Ez tény, és most nem konkrétan azt mondom, hogy mindenben olyanok, mint a 14 évesek.

Egyébként szerintem ez nem nevetséges. Ő is képes döntést hozni, nem arról van szó. De nekem iszonyat erős egyéniségem van, így hajlamos vagyok megmondani mi legyen. És ha a gondolataimat észérvekkel támasztom alá, hallgat rám, hiszen miért ne tenné.

A korból nem csinálunk ügyet, különben az egyikük (jelen esetben én) mindig hátrányosabb helyzetben lenne. Ezt már az elején megbeszéltük, mert nem szeretettem volna elnyomva érezni magam, ő pedig tartja magát a megállapodáshoz, és felnőttként kezel. No, nem mintha okot adtam volna arra, hogy másképp tegyen.

2016. márc. 23. 19:12
 13/19 A kérdező kommentje:
Egyébként köszi! Tanácsaitoknak hála, anyám már imádja is a páromat...
2016. márc. 23. 19:13
 14/19 anonim válasza:
Nemtudom anyukad beszel e angolul hogy ha esetleg elmennetek harman valahova (vacsora vagy valami kozos program) akkor mennyire ertenek egymast esetleg te forditanal. En mindenfelekeppen valami kozos programban gondolkodnek hatha akkor megismerik egymast. Viszont abban egyet ertek az elozokkel hogy a korkulonbseg nagy. Nen is az a 12 ev, mert ha te lennel 20, o meg 32 az ugy rendben is lenne. De 15 vagy o meg 27... az ugy nincs redben. Ertelmesebbnek tunsz mint ax atlak 15 evesek, a kerdes inkabb ott van hogy a 27 eves parod mit csinal egy kislannyal.
2016. márc. 23. 23:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/19 anonim ***** válasza:

Amúgy jó a saját dolgodat megnehezíteni? Találsz egy külföldi jóval idősebb pasit...ahelyett, hogy vártál volna egy korobeli magyarra....mert összejönni kötelező volt vele vagy mi?

Gondolom,hogy neked 15 évesen égetően fontos volt egy kapcsolat, hogy is bírtad ki nélküle...

2016. márc. 24. 00:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/19 A kérdező kommentje:

Anyukám nem beszél angolul, de végülis tudok fordítani, szóval ez a közös program nem is rossz ötlet. Köszi! :)


Egyébként kedves utolsó, mit gondolsz, miért vele jöttem össze? Nyilván nem azért, mert sürgős kapcsolathiányban szenvedtem. Ez a szerelem egyszercsak megtörtént, nem konkrétan erőltettem. Ha pedig szeretsz valakit, úgy gondolom, hogy amíg nincsenek nagyobb gondok, megéri küzdeni.

2016. márc. 24. 06:56
 17/19 anonim ***** válasza:
törökkel kavarni? Nagyon okos döntés... ja nem.
2016. márc. 24. 21:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/19 A kérdező kommentje:
Kifejtenéd részletesen a rasszizmusod okát?
2016. márc. 25. 18:27
 19/19 anonim ***** válasza:
A párod próbálja meg megkedveltetni magát anyukáddal :) Szülinapján köszöntse fel egy csokor virággal stb. Te pedig mondj el anyudnak mindent a kapcsolatotokról :) beszélj akár komolyabb témákról is vele, hogy megbízzon benned. 16 éves korban pedig normális, ha valaki már nem szűz. Régen a lányok többsège 16 évesen már meg volt házasodva. Egyszer élünk, kedves kérdező, úgyhogy ha szereted, élvezd ki a kapcsolatotokat :) anyud majd megbékél vele :)
2016. márc. 26. 12:33
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!