Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért csinálja ezt, velem?
Már több mint 2 hónapja van barátnőm. De, viszont már több mint 8 hónapja ismerjük egymást. Ebbe a 8 hónapba nagyon sokat hazudott nekem, nem tudom hogy miért. Én ezt, észre vettem, és szóltam neki, hogy hagyja abba! De, Ő akkor is hazudozott tovább. Egyszer azt, hazudta hogy volt neki egy kapcsolata kb 5 hónapig tartott, abba a kapcsolatba volt csók stb...
Ma kiderült hogy soha, nem is találkozott azzal a gyerekkel. És soha semmi nem is volt köztük. Meg kérdeztem a volt barátnőjét, akivel nagyon összeveszett, és azt, mondta hogy ő neki is szokott hazudozni. Amikor már a barátnője tudta az igazságot, még akkor is bele hazudott a szemébe. Ezért is lett vége a barátságuknak. Én tavaly Novemberbe ismertem meg a barátnőmet, még az elején nem tűnt fel, hogy hazudozik. Április, Május Június hónapokba kezdtem úgy észre venni, hogy elég sok mindenbe hazudik. Pl. múlt héten ezt, mondta másik héten már megint mást mondott. Mondtam neki, hogy változzon meg, és fejezze be a hazudozást. Ezt, valamikor Június elején mondtam neki. Azt, mondta hogy oké, meg változok.
És azt hiszem, hogy azóta nem hazudott. De, viszont a Mai napig hazudik a volt barátjás ügyben. Ő még nem tudja azt, hogy én tudom az igazságot. Szerintetek, hogy mondjam el neki ? Találkoztatok már hasonlóval ? Szerintetek, meg fog tudni változni ? vagy hagyjam a fenébe ? Nagyon szeretem őt. De, ez nem mehet évekig, hogy folyton hazudik!
Szeptemberbe lesz 17 a lány. (ha, ez számítana valamit)
Bocsi, h ha valamit értelmetlenül írtam :/ de, nyugodtan írjátok meg válaszba.
Várj még vele mondjuk egy hónapot, ha akkor is folytatja a hazudozást, akkor hagyd ott a fenébe.
És nyugodtan mond meg neki, hogy tudod az igazságot, hogy hazudott erről a kapcsolatról. Nem kell eltitkolni, hogy tudod az igazat...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!