Nektek milyen volt az első párkapcsolatotok? (hosszú sztorit kérek)

Még semmilyen...

19f

Nekem sem volt még

17/L

Fél éve volt az első kapcsolatom és a héten ért véget sajnos :/ .

Az első csók egy edzőterem előtt csattant el amikor mentem haza kijött utánam a lány és akkor .

Nagyon jól kijöttünk egymással , mindent megtudtunk beszélni , azonos volt az érdeklődési körünk és nagyon örültem hogy sikerült találnom egy okos , szép lányt akinek van célja is a jövőre nézve . Az együtt töltött idő csodás volt , megtaláltam a másik felem .

Sajnos egész nyáron nem tudunk találkozni , és kijelentette hogy már nem úgy szeret mint a kapcsolat elején ( pedig nagyon rendes voltam vele , és még azt is mondta hogy én vagyok jelenleg az egyetlen biztos pont az életében [ hmmm... ehhez képest ] ) ezért szakítsunk .

Nem törtem meg annyira , de azért minden nap , minden órában gondolok rá és várom hogy írjon pedig 1 hete történt már :/ .

Ami kis reményt ad hogy 2-3 naponta ő keres meg engem , szóval érdeklem de össze vagyok kicsit zavarodva.

Szóval most lett vége és most elég rossz.

18/F 17/L

Kedves 3-as!

(Bocsánat, kérdező, de ez kicsit OFF is lesz, remélem nem gond, sietek.)

Szóval, egy kis reményt szeretnék "adni".

Nekem volt egy 11 hónapos párkapcsolatom (17f, 17l), majd vége lett. Azt hittem, már teljesen, semmi nem lesz meg ilyenek, erre, 4 hónap(!!!!!!) után egy "szerencse" (ismerősök "összehoztak" minket, csak úgy, egyikünk se "kérte") folytán elkezdtünk találkozgatni.

Most mondhatni együtt vagyunk, bár nem nagyon beszélünk róla senkinek, inkább amolyan "több, mint barátság", de megjegyezném, NEM csak közösülni járunk össze.

A lényeg a lényeg, semmi sem lehetetlen, ha szeretni fog és te is szereted még, akkor valamikor úgyis együtt lesztek, idő kérdése.

A mi helyzetünk tényleg reménytelen volt, 4 hónapig tulajdonképpen nem is beszéltünk 1 szót se, erre....

Szóval: hajrá, ne búslakodj, ha nem jön össze, akkor más valaki vár rád, tárt karokkal! Csak mindig légy nyitott, önmagad!

még anno májusban rám írt a csaj aztán elkezdtünk fészbukon dumálni.. aztán kiderült, ugyanabba a konditerembe járunk bár még sose láttam. aztán rá 2 napra találkoztunk, lekísértem buszig puszi, ölelés volt.. aztán még beszéltünk fészbukon, a tali után 3 nappal kinyögte neki mégse kell barát, mert akkor a buliban nem tudna kivel kavarni.. aztán ennyi, azóta azt se tudom él-e még xddd

én 15/f ő 16/l

8. után volt osztálytársammal (ő a lány). Először fb.-n írt, hogy akar velem beszélni, de tudtam mit szeretne és nekem nem tetszett a lány, ezért vissza se írtam neki. Aztán egyszer iskola után hosszú győzködés és a barátnői miatt félrementem vele beszélni. Akkor bevallotta, de én szó nélkül elsétáltam (nem bunkón, faképnél hagyással). Utána eljött velem egy darabig a suli után (utolsó tanítási nap a ballagás előtt) hazafelé, és ott próbált meggyőzni, hogy ha összejövünk, majd beleszeretek. Nemet mondtam. Aztán már nyári szünet első napain újra próbálkozott, kimentem és azt mondtam, próbáljuk meg.

Ez már így magában elég rosszul hangzik. Aztán első első 2 hónap elment (ő továbbra is ragaszkodott a kapcsolathoz, de részemről még akkor sem ment). Aztán középiskola, ott új lányok, így ezután már csak 1 hónapig tartott. Az utolsó már kifejezetten rossz volt. Az utolsó hónap megtörténte előtt szakíthattunk volna, így sok kellemetlenséget megelőztünk volna. De azért ragaszkodtam hozzá, így próbálkoztam vele, mikor már tényleg nem akartam, akkor is.

Aztán rájött ő is, hogy tényleg nem tudunk együtt maradni. Így mikor elmondtam neki, hogy nem szeretném folytatni, rövid időn belül elfogadta. Azt becsülöm benne, hogy neki tényleg fájt, de tiszteletben tartotta a döntésemet és nem okozott további kellemetlenséget, nem keresett.

Amiatt, hogy nem szerettem többször rátört a "nem érdemellek meg". Akkor meg azért megvigasztaltam, tehát kötődtem hozzá, meg sajnáltam is.

Utólag azt mondom, hogy bele sem kellett volna kezdeni. Most sem érzek semmit, bár eltelt 3 év azóta. Ha most, 17 évesen viszonyulnék így lányhoz, biztos, hogy nem is kezdenék bele. Mindketten elég éretlenül gondolkodtunk 14 évesen, mostanra valamelyest talán változott.