Kicsit rossz érzés, hogy elmegy a párom bulizni. Mit tegyek az érzés ellen?

Itt több probléma is van.

1.: Az előző kapcsolataid "bűneiért" a jelenlegi szerelmedet bünteted. Kevés aljasabb dolog van ennél... Nem mondom, hogy feltétel nélkül, egyből bárkiben meg kell bízni, de amikor már a "párodnak" hívod, akkor illendő lenne.

2.: A bizalom valahol a nullához konvergál. Így mi értelme van? Ha nincs alapja a bizalmatlanságnak, akkor ez így távolról sem párkapcsolat, ha meg van alapja, akkor minek vagytok együtt?

3.: Neked semmi nem jó. Nem akarsz elmenni sehová, de megsértődsz, ha nem hívnak el?

4.: Nem vagy képes kompromisszumokra. Ha neked kardinális kérdés, hogy a barátod ugyanolyan legyen, mint te, akkor nem a megfelelő emberrel jársz. Ha meg nem fontos, akkor meg ne csinálj belőle ügyet.

5.: Tudod, a sok bizalmatlanság, meg marakodás tényleg ahhoz vezet, hogy másokkal szívesebben tölti az idejét az ember. Szó nincs arról, hogy menten megcsalást vízionáljak, és arról sincs szó, hogy az érzéseit (még) kétségbe vonjam, de amit csinálsz, az nagyon kapcsolatromboló.

Tudod, a szerelemben fontos a pozitivitás. Ez nem azt jelenti, hogy mindennek mindig tökéletesnek kell lennie, sőt, egy jó kapcsolatban a problémákról is nyíltan lehet beszélni, hanem erre az állandó marakodó, "hárpia" hozzáállásra utalok. Nem hagyod, hogy önmaga legyen, és láthatóan mindenbe belekötsz. Nekem ment már tönkre kapcsolatom azért, mert beleuntam a folyamatos bizalmatlankodásba. Egy kapcsolat akkor jó, ha jól érezzük magunkat benne, és nem akkor, ha folyamatosan aggódni, félni, veszekedni kell. Amikor pedig másokkal jobban érzi magát, és veled már kevésbé fogja szívesen tölteni az időt, akkor borítékolható, hogy annak a kapcsolatnak hamarosan vége lesz.

A másik dolog: semmi probléma nincs azzal, ha két ember különböző. Viszont akkor el kell fogadni, hogy ő másabb életmódot él. Ez általában két éretten gondolkodó ember között nem szokott probléma lenni. Én sem vagyok egy bulizós típus, de soha nem volt bajom azzal, ha a barátnőm eljár erre-arra. Annyi, hogy pár alapvető "játékszabályt" be kell tartani. De ha valaki szeret, akkor nyilván nem fog flörtölni mással, nem teszi szét a lábát másnak, és nem azért megy bulizni, hogy mihamarabb lecseréljen. Mint ahogy én sem azért beszélek a lány barátaimmal, mert bennük valamiféle pótlékot keresek. Ha két ember szereti egymást, és képesek elfogadni egymás egyedi jellemzőit, akkor nagyon komoly eltéréseket is át lehet hidalni. Az a baj, hogy ez nálatok nincs meg. Mintha még féltékeny is lennél rá, hogy ő megy bulizni, te meg nem. Legalábbis az utolsó mondatból ez tűnik ki. De tudod: ha valamit én magam utasítok el, akkor azért panaszkodni, hogy nekem nincs benne részem, felettébb buta, és éretlen viselkedés.

Nem, nem olvastam félre. A leírásodból színtisztán kirajzolódik a személyiséged. Csak most próbálod védeni magad, mert még magaddal szemben sem vagy őszinte.

Egyébként meg, ha így van, amit az imént leírtál, akkor mi is a kérdés? Mert pont ellentmondtál neki.

Kérdező, miért nem reagálsz arra amit mindenki mond? Miért csak azokra az apró megjegyzésekre válaszolsz, ami szúrja a szemed?

Ez nem túl jó személyiségre vall..

"Az a kérdés, hogy mit lehet annak érdekében tenni, hogy nyissak mások felé, amikor sok rossz történt velem, és igazából nincs aki felé tudnék nyitni."

Akkor miért nem ezt kérdezted? Mert a "kérdésed" egyelőre egy hatalmas panaszáradat volt, hogy neki vannak barátai, meg eljár szórakozni, meg hogy téged nem hívnak, holott nem is mennél... stb.

Egy biztos: megértem őt, ha mások körében jobban érzi magát.