Folyton az exemmel álmodok, és nem tudok tovább lépni... Mit tegyek?

Sziasztok!

Lassan 2 hónapja, hogy szakítottunk a párommal. Nagyon hirtelen történt, egyik napról a másikra. 2,5 évet voltunk együtt, szerintem elég sok idő egy tini parkapcsolathoz képest. Szakítás oka röviden, egyik pillanatról a másikra azt mondta hogy már nem szeret, régóta érzi ezt, hogy csomó jó programot elhalasztottunk mert én akkor lelkileg rosszul voltam, hogy 1,5 évig irányítottam, bevallása szerint(mert hogy nem találkozhatott a barátaival, pedig ez nem igaz, hisz volt, hogy én mondtam, hogy menjen találkozzon velük), és hogyha találkozott volna akkor biztos végig nekem kellett volna írnia... Ez sem igaz, nekem bőven elég lett volna ha annyit ír hogy jól van, aztán ír mikor hazaért. Régebben elgondolkodtam a szakításon én is mikor csúnyán bánt, beszélt velem. ((disznónak hívott, hazug-hülye pics*nak, vagy k*rva anyázott, nyomoréknak nevezett ha ideges volt. Mindig azt mondta ezt én generáltam ki nála, hogy ilyeneket mondjon rólam /nekem... Ha sírtam nehezen vigasztalt meg, szinte 90%-ban könyörögnöm kellett a vigasztalásért. De egyszerűen nem tudtam szakítani vele akkor mert szerettem... Még most is szeretem. Annyi jót éltünk át a rosszak mellett, annyi jót tanított nekem..

Közbe jött egy lány a dologba akivel állítólag csak barát volt,de engem nagyon rosszul érintett a beszélgetésük, meg is mondtam neki szépen,majd miután mondta hogy már régóta nem szeret megkérdeztem hogy tetszik e neki az a lány mire azt mondta lehet, nem tudja.... Egyszer azt mondta igen egyszer azt, hogy nem. Nem tudok kiigazodni rajta, mert miután szakítottunk rá egy hétre már moziba is ment a lánnyal meg sétálni is...

Azóta folyton vele álmodok, hogy találkozik a lánnyal és én látom őket. Nagyon fáj, és van, hogy sírva alszom el, sírva kelek fel emiatt.

Rengeteget vagyok a barátaimmal, próbálok új dolgokat, próbálom megélni a fájdalmat és pozitívan nézni mindent, de úgy fáj még... Rengeteg kérdés van a fejemben, és én még mindig szeretem őt. Rengeteg rossz dolgot tett velem, és tudom, hogy én is hibáztam a kapcsolatban. De ennek ellenére én nagyon szeretem őt még, pedig a családom és a barátaim szerint meg sem érdemli, hogy ezek után is foglalkozzak vele.

Amikor moziba ment a lánnyal pont akkor mentem moziba én is a húgommal( tök véletlenül) és ő rám se nézett pedig akkor még nem volt ott a lány... Nem is köszönt nekem, a fülhallgatót is bedugta. Rosszul esett, hogy neki ennyit jelentett 2,5 év.

Nemrég volt a szalagavatóm, és új párt kellett keresnem, mert az exemmel táncoltam volna. (szakítás után ő mondta hogy végig táncolja velem, de én visszautasítottam mert nekem lelkileg nagyon rossz lett volna úgy táncolni vele...)

Fájt, hogy ő nem volt ott, fájt, hogy ő nem látott a keringő ruhában amit együtt választottunk ki... Fájt, hogy nem ő táncolt velem és, hogy nem vagyunk együtt... Mikor az osztálytársaim a szerelmükkel táncoltak, majd megszakadt a szívem, hogy én nem táncolhattam vele....

Azt érzem nem tudok tovább lépni... A pszichológuson is gondolkodtam, csak jelenleg anyukámék az érettségi miatt különórákra is fizetnek engem és amellett nem engedhetjük meg magunknak a pszichológust, hogy segítsen feldolgozni ezt.

Nem tudom mitévő legyek, úgy érzem, hogy mindent megteszek a továbblépés érdekében de nem haladok semmit, mert mindig a padlóra kerülök, hiába állok fel...

Tudom, hogy az idő is sokat számít, hogy hagyjak időt feldolgozni... De hiába beszélek erről anyával, vagy a barátnőimmel, úgy érzem, hogy ettől nem könnyebb, és, hogy egy külsős ember segítsége kellene. (szerintem)

Előre is köszönöm mindenkinek aki elolvasta, és tanácsot vagy tippet ad nekem! :)

17/L