Szerintetek gáz vagy bunkóság ha mindig én alszom a barátomnál, és ő sosem alszik nálam?

Elég kicsi lakásunk van, alig van hely nekünk is akik ott élünk. Mondjuk annyira nem zavar minket, még épp, hogy kényelmesen megvagyunk, de ha odahívnánk +1 személyt, akkor az már úgy szűkös lenne. Normális szobám sincsen, egy galériás szobában alszom az emeleten, a tesómmal egybe nyílik a szobám, ajtó sincs rajta. Így meg hiába hívnám oda aludni a barátomat ha nem tudjuk magunkra csukni az ajtót, meg nyugodtan ellenni anélkül, hogy a tesóm átmászkálna a szobámon, vagy, hogy lentről a zajokra ébredjünk meg amit beszélünk az is le hallatszódjon. Egy szónak is száz a vége, a mi kis lakásunk nem alkalmas ott alvásra. Ezért mindig csak én alszom nála, szerintetek ebben az esetben ez okés? Nem bunkóság? Vele is beszéltem erről, azt mondja tök mindegy ki megy kihez, a lényeg, hogy együtt legyünk. De én akkor is olyan kellemetlenül érzem magam, hogy én sose hívom magamhoz, ha át is jön akkor is általában max pár percet töltünk a lakásban, meg kicsit szégyenlem is, hogy olyan kis lakásunk van, neki meg háza van, én szeretem a lakásunkat, de előtte szégyenlem, tehát ha felmegyünk pár percre akkor is azon kattogok, hogy mit gondolhat vajon, hogy én ilyen kis lakásban élek, de általában kinti programjaink vannak. Én úgy érzem, hogy az ő otthona az én második otthonom, szeretek ott lenni, de sajnálom, hogy én ezt az érzést neki nem tudom megadni.