Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A barátnőmmel távkapcsolatba kényszerültünk, bővebben lent. Hogyan kéne átvészelni ezt a nehéz időszakot?
A barátnőm(18), akivel 10 hónapja vagyunk együtt, egy hete költözött fel Budapestre egyetem miatt. Én idén vagyok 12.-es, és ha kibírjuk ezt a nem teljesen egy évet, akkor összeköltözünk. Nagyon szeretjük egymást, és sokat beszéltünk még a költözése előtt a dologról, de akkor is nagyon nehéz. Mindketten megbízunk a másikban, ez már sokszor be is bizonyodott. Napközben nem igazán tudunk beszélni, mert én suliba vagyok, ő pedig vagy dolgozik vagy egyetemen van. Ezért azt beszéltük, hogy majd minden este beszélünk telefonon, es elmondunk mindent, hogy ne távolodjunk el egymástól. Minden hétvégén találkozni fogunk, mert a távolság 100km, de vonattal egy másfél órás út. Na, így hogy vázoltam a helyzetet, szeretném kérdezni tőletek, hogy Ti, hogyan vészeltétek át az ehhez hasonló időszakot? Mire kell odafigyelni? Ha találkozunk, inkább programokat csináljunk, vagy beszélgessünk a szobába kettesben?
A válaszaitokat és a történeteiteket előre is köszönöm!
17f
Azért csak óvatosan. Budapestre költözni nem csak annyit jelent, hogy tőled ezentúl 100 km-re lesz. Még egy Debrecen, Miskolc méretű városból is óriási ugrás Budapestre költözni. Sokak élete teljesen megváltozik.
Próbáljátok meg, csak ne lepődj meg, ha nem csak a távolság miatt nem lesz semmi olyan, mint eddig.
Képzeld el, ahogy minden nap telefonálok. Nem unalmas?
Találj ki vmi játékot mondjuk hetente.
Messengeren is vannak.
Találhatnál valami ihletet, a szexchathez.
Távkapcsolatban elég kreatívnak kell lenni.
Lehetséges, hogy nem mindíg fog összejönni a találkozó így ez remek b, terv. Ki lesz éhezve következő hétre.
De ne legyél unalmas ez fontos. Ne legyél ellenőrizgető...
Eléggé pióca kapcsolatnak tűnik a dolog. 😅
Hétvégén összejártok, de minden nap telefonon beszélgettek. Ez olyan, mint valami látszat, hogy ne tűnjön úgy, mintha azért lennél vele, hogy hétvégén megkapd. Éjjel-nappal egymás nyakán lógni sem a legjobb.
Ne aggódj, attól, hogy nem telóztok minden nap, csak mondjuk írtok nem távolodtok el egymástól. Hétvégén úgyis tali, ha úgy van. 😊
Nálunk kicsit más a helyzet, 27F, 24L páros vagyunk. A párom külföldön dolgozik, én itthon vagyok. A kapcsolatunk kezdetekor készültem az utolsó tantárgyaimra, illetve akkor záróvizsgáztam. Időközben a covid is úgy hozta, hogy a korlátozások miatt nem tudtunk találkozni.
Nálunk ami napirend:
1. reggel munka előtt beszélünk, ez nagyjából fél óra, amíg ő vezet, én tömegközlekedek.
2. ha napközben van időnk, messengeren írunk, esetleg tartunk délután egy szünetet, amikor szintén telefonálunk.
3. esténként minden nap facetime, jó látni egymást. Ti minden héten találkoztok, talán ez nem szükséges, max heti 1-2 alkalommal.
4. vettünk körvonal kártyát, nagyon jó beszélgetési alapot ad, illetve mi maximálisan megismertük egymást általa, olyan kérdések szerepelnek benne, amik nem feltétlenül jönnek elő, még akkor sem, ha évek óta együtt vagytok.
5. a legfontosabb a minőségi időtöltés. Akár programot szerveztek, akár beszélgettek, azt maximálisan használjátok ki. Nálunk is néha ki kell engedni a fáradt gőzt, olyankor borozunk, beszélgetünk, szexelünk, romantikázunk, de van, amikor aktívan pihenünk, akár 100-150km-t is kocsikázunk és kirándulunk. Fontos, hogy élményeket gyűjtsetek, ezek segítenek átlendülni a hétköznapi problémákon. 1 év nem sok idő, nevetve végigcsináljátok.
Bízz meg a barátnődben, de légy óvatos is egyben, én kisvárosiként költöztem Budapestre, garantáltan megcsavar mindenkit. :)
Uristen ne legyetek már ilyenek inkább bizassatokha nem olyan a baratnod és meg biztok egymásban akkor menni fog
Minden hétvégén taliztok az tök jó! Egyszer csak beszélgessetek máskor pedig csináljátok valami programot.
1 év nem olyan hosszú főleg hogy vannak szünetek, hosszú hétvégék, menni fog nektek😊sok sikert
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!