Milyen gyakran szoktátok mondani a "szeretlek" szót egymásnak?

Félévente egyszer kb. Vagy még annyit sem. Minek kimondani? Ha a tettek nem mutatják a szeretetet, a szó mit ér?

A leghazugabb szó a világon a szeretlek.

Nekem volt olyan barátom aki napjában többször elmondta mennyire szeret, közben nem törődött velem, alig találkoztunk, mindig volt kifogás.

A "szeretlek"-et hiába mondod, ha a viselkedésed nem fedi ezt. Merthogy a szeretet nem tárgy/érzés, hanem az, ahogyan bánsz a másikkal, és hiába a "szeretlek", ha közben nem szánsz időt arra, hogy együtt legyetek. Szóval: nem azon múlik, ki hányszor mondja ki.

Viszont fontosak a visszajelzések, fontos, hogy a másik tudja, szeretsz vele lenni, és az egyik lehetőség erre az, hogy azt mondod, "szeretlek".

A kommentelők nagy része azt feltételezi, hogy aki sokat mondja, az gyakran nem érzi úgy.

Ezzel én félig meddig egyet értek, nem hülyeség, amit mondanak. Ezen felül hadd fejtsem ki az én álláspontomat.

Tekintve, hogy a szerelem/szeretet egy (a biológiai magyarázatot kivéve) nagyon elvont fogalom, ezáltal szerintem mindenkinek más képe van róla, az "általánosan elfogadotthoz" képest.

Nálam példának okáért nagyon messze kezdődik, egy különleges érzelem, amit nem aggatok rá minden kapcsolatra (legyen az romantikus, szexuális, családi, baráti), ezáltal nagyon ritkán hagyja el (magamtól) a szó a számat. Általában mások szoktak felém nyitni először és nagyrészt kényelmetlenül érzem magam tőle, mert nem véletlen nem mondtam még.

Mivel eddig nem volt még olyan, hogy valakivel kölcsönösen, ilyen mély szintű kötődés alakult ki, ezért a tapasztalataimra hivatkozva én azt mondom, engem bosszant, ha valaki sokat mondja. Egész nyugodtan lepontozhattok, "miféle ember az, aki mem képes őszintén azt mondani: szeretlek?". De a mögöttes magyarázatot fontos megérteni.

Nem vagyok félénk, de (ha már párkapcsolatról beszélünk) jobban szeretem az egyszerű szó helyett egy-egy kézzel írott levéllel kifejezni az érzéseimet, viszont kikerülöm a szót, mint a pestist. Az írás ártalma talán, de inkább hasonlatokkal szemléltetem a gondolataimat, mint egy egyetlen (számomra) teljesen üres szóval.

Szerintem mindenkinek leesett már, lány vagyok. Fiatal, nagyon. Ezért sem volt még alkalmam bárkit is valóban szeretni.