Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mi lenne a legjobb döntés?
Sziasztok! Véleményeket szeretnék kérni de leginkább olyanoktól akik hasonló helyzetben voltak mint én.
Három éve lassan hogy együtt vagyok barátnőmmel, szeretek vele lenni de az elmúlt időben sok olyan dolog történt ami érthetetlen volt számomra. Az első pillanatokban nem foglalkoztam vele de most már egyre durvább a családi körülmény. Anyja tininek képzeli magát van három kis gyerek akik még három évesek sincsenek és egy nagyobb lánya aki kilenc éves, mindegyik gyereke mástól van. Sokszor van hogy egyedül hagyja őket és ételük sincs. Amiben tudtam eddig segítettem de lassan ez már a kapcsolatunkat emészti fel… a barátnőm legnagyobb lánya van hogy ránk hárulnak a dolgok és eddig segítettem de már rendszeré vált és idegesít. Van mikor zavarja, de többnyire nem, néha olyan mint az anyja és félek hogy olyanná vàlik majd. Volt hogy kijött ara a szórakozó helyre ahol mi voltunk és a legjobb barátomra mászott, volt mikor náluk voltunk és szinte a nevelő apja a konyhába akarta csinálni miközben mi is ott voltunk. Sokat isznak és volt hogy elgondolkoztak mit vegyenek ételt vagy cigit a gyerekek mellett. Sokszor látom hogy ezek nyomott hagynak benne de van hogy akkora baromságokat talál ki mint az anyja persze őt nem tudja felülmúlni és remélem nem is akarja.
Szinte sajnos az egész családi generációjuk alkoholista, de mindezek mellett eddig elnéztem mivel minden ember más és más senki nem tehet arról hova születik. Szeretem sokszor mellettem volt és segítet, de félek hogy ez csak egyre rosszabb lesz végül ugyan olyan lesz mint az édesanyja.
Anyjával kibeszéltek és azt írta neki az én szerelmem nem olyan mint az egyik srácé akivel korábban együtt volta mert azt én nem tudnám elképzelni. Történt pár dolog ami zavart de valahogy amikor szakítani akartam vele mindig tepert és elmagyarázott mindent, féltékeny volt azért volt ez az stb. Azokban a pillanatokban éreztem ez mind szívből jött és elhittem, de félek hogy csak saját magam hátráltatom nagyon sok energiát vesz el tőlem a családja. Rengeteg dolgokat meg akar nekem szabni pl: női énekest nem hallgathatok, nem nézhetek női szereplőt filmekben és nagyon nehezen engedi hogy találkozzak a barátaimmal. Bárhol ha feltűnik egy csaj ő már rajtam mérgelődik miközben én még észre sem vettem és rá sem néztem, bármelyik női ismerősömnek köszönök idegrohamot kap volt hogy a saját rokonom miatt mérgelődött ami beteges már. (…)
Ezer éves mondás; nézd meg az anyját, vedd el a lányát.
Nagy esély van rá, hogy a barátnőd is hasonló mentalitást hoz magával.
Ez a lány az a típus, aki ha jobbat többet remél anyagilag mástól azonnal faképnél hagy.
Ha nem ezen az úton járna,azt már észre vetted volna te is.
Csak úgy nem fog megváltozni,mert egy nap úgy ébred.
Aki képes ilyen környezetből kiemelkedni,azon látod hogy őt is zavarja,ami téged.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!