Mit tehetek, hogy ne veszekedjen velem ennyit?

2 éve vagyunk együtt baránőmmel, de az elmúlt hónapokban eléggé megromlott a viszonyunk. Úgy érzem, hogy egyre többet vár el tőlem és olyan elvárásokat támaszt, amiknek egyszerűen nem tudok megfelelni.

Én másodéves egyetemista vagyok, ő pedig most érettségizett. A vitáink egyik fő oka, hogy egyetem mellett dolgozok is és e miatt relatív kevés időt tudunk együtt lenni (értsd: napi 1-2 órát tanítási időben, 5-6 vakációban) és olyan nap is volt, amikor nem tudunk találkozni, mert reggel 8-tól este 10-ig órákon vagy munkában voltam. Ő ezeket úgy könyveli el, hogy én nem akarok vele lenni.

Ami engem leginkább zavar a kapcsolatban az az, hogy minden szabadidőmet vele kell töltsem. Nem azért, mert rossz lenne vele, de néha szeretnék egy kis szabad időt. Barátaimmal már lassan egy éve nem találkoztam, már idejét sem tudom annak, hogy mikor néztem meg utóljára egy filmet, játszani meg szerintem 10 órát ha játszottam az elmúlt évben. Még a szüleimmel is csak 2-3 hetente töltök el 1-1 napot. Kifejezetten megharagszik rám és képes napokig veszekedni, hogyha kevesebbet vagyok vele egy nap, mert például apumnak kell segítsek a telken. Ilyenkor általában leszíd, hogy olyan vagyok mint egy 10 éves, hogy nem tudok soha nemet mondani és hagyom, hogy csicskáztassanak szüleim, valamint őket is szídja, hogy milyen önzők, hogy csak akkor képesek tőlem is segítséget kérni, amikor tudják, hogy van programom vele. Utóbbi igaz lenne, ha nem tölteném gyakorlatilag minden szabadidőmet vele. Miközben dolgozok biztos nem fogok tudni elmenni felvágni a fát például. De ezt már nem is merem mondani neki, mert csak még nagyobb vita lesz belőle. Valamint azt se, hogy én ezt nem csicskáztatásnak élem meg, sőt szívesen csinálom. Szeretek velük is lenni, szívesen besegítek ha kell.

Ami most kiverte nálam a biztosítékot, az a mai két vitánk. Ma nem találkoztunk, mert dolga volt egész napra, ő viszont megharagudott, hogy miért értem ma olyan korán haza, mert bezzeg amikor vele lehetnék, akkor mindig később tudok csak hazamenni. Azért értem olyan korán haza, mert hajnaltól kezdve dolgoztam, de ez ugye szintén nem érdekli, hiába nem én kértem, hogy így osszanak be. A másik veszekedés pedig az volt, hogy holnap délután vizsgám lesz és e miatt kb 2 órával később találkozhatunk csak. Ez után ismét elhordott mindennek.

Mikor haragszik rám mindig ilyenekkel jön, hogy "undorító vagy", "hányok tőled", "tönkretetted az életemet", "megbántam, hogy megismertelek", "gyűlöllek", "bárcsak ne is ismernélek", "nem szeretlek" és egy adag olyan káromkodás, amit én személy szerint senkivel szemben sem engednék meg. Én ilyen viták alkalmával igyekszem higgadt maradni és tűrni amit kapok. Közben ritkán érzem magam idegesnek, inkább szomorú vagyok.

Legtöbb 1-2 nap után megbocsát és onnantól kezdve úgy viselkedik, mintha mi sem történt volna (az alapján amit láttam náluk a családban ilyen egy hétköznapi "nem mosogattál fel" jellegű vita), viszont én napokat rágódok egy-egy ilyen után, annyira megbánt. Aztán mire kiheverném, bamm, jön a következő.

Nem mondom, hogy nem vagyok soha hibás. Rengetek dolgot csinálok rosszul, viszont nem érzem arányosnak a "büntetésemet", pláne olyan helyzetekben nem, mint a maiak. Én többször kértem már, hogy próbáljunk meg kulturáltabban beszélgetni, ha valami problémánk van, hogy megbeszéljük a dolgokat és megoldást találjunk. Akkor meg is ígéri, hogy így lesz, de aztán mégsem. Oda jutottam, hogy félek bármit elmondani neki, hogy ne legyen belőle veszekedés. Még anyumnak se merem felvenni a telefont, nehogy valami olyat halljon belőle, ami miatt veszekedhet (pl: "mikor jössz haza kérlek vegyél egy tejet").

Ha nem teljesítek az ágyban, mert mondjuk élni sincs kedvem, úgy megbántott, akkor ismételten le vagyok tolva. Az utóbbi időben már szex közben is folyamatosan stresszelek, hogy vajon megfelelek-e majd. Azon pedig már rég túl vagyunk, hogy élvezem-e.

Elég gyakran vagyok boldogtalan a kapcsolatban az utóbbi időben, viszont szeretném helyrehozni valahogy, mert szeretem őt, és amikor éppen semmi gond sincs (mondjuk az esetek 70%-a), akkor tényleg nagyon boldog vagyok mellette. Mit tehetnék ennek az érdekében?