Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit gondoltok erről a szituációról? Nektek belefér? Mit gondoljak?
A párommal nemrég jöttünk össze, az elején sokat beszéltünk, most meg alig, napi 2-3 üzenet, csak amikor én irok, de semmire se kérdez vissza.
Együtt mentünk egy ivós kis hb-ba ahonnan nekem korábban kellett eljönnöm, mert reggel programom volt. Ő maradt és ott aludt. De volt ott egy lány, akivel közös rituálék egymás előtt a polójukat levenni és egymásnak odaadni. Nem akartam szólni, de fájt, aztán, szerintem együtt is aludtak miután elmentem, kéne aggodnom? Másnap meg lerázott, mondván h nagyon rosszul van. Mit gondoltok erről? Én kezelem túl? Help!
U.i. a barátnőmmel is beszéltem erről, ő teljesen kiakadt és a helyembe már dobta volna...teljesen elbizonytalanitott, mert nekem fontos a párom...
21/L
Már az, hogy alig veszi a fáradságot arra, hogy üzenjen neked, számomra nem bizalomgerjesztő. Én 8 hónapja vagyok együtt a párommal, ezt nálunk el sem tudnám képzelni. Minimum két órát beszélünk egy nap, sosem szűnt meg eddig a másik felé az érdeklődés.
Én nem lennék jóhiszemű semmiképp sem, valahogy beszéljétek meg ezt az estét. És az érzéseiteket egymás iránt. Mindent bele, csajsziii! Gondolatban veled vagyok! (:
20l
Beszélj vele mindenképp.
Mégha nem is történt semmi fontos, hogy elmond, h téged mi bánt.
"akivel közös rituálék egymás előtt a polójukat levenni és egymásnak odaadni."
Mi a f...sz? :O :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!