Szakított velem másfél év után a távolság miatt, de ő is tudja, hogy boldog volt velem. Ígéretet tettünk. Van esélyünk folytatni másfél év múlva?

Jelenleg 17 éves vagyok, jövőre már 18, következő tanévben már jön az érettségi.

Volt egy fiú, akit másfél évvel ezelőtt ismertem meg. Nemsoká lettünk volna együtt 1 éve, 7 hónapja. 83 km volt a városunk között, viszont így is busszal 3 órás út volt, a pénz pedig nem volt olyan nagyon sok, de neki volt hogy arra sem tellett... Nagyon hátrányos környezete van kiskora óta, rengeteget szenvedett. Sokáig nem voltak barátai, magányos volt, nem ismeri az igazi apukáját, csak anyukája és az idős nagypapája van. Anyukája pedig sokszor kinn dolgozik külföldön, elmegy legalább egy vagy két hónapra. Nagyon sokszor alig van pénzük, az anyja sokszor inkább alkoholra költi a keresett pénzt. Ő maga mondta mindig is, hogy én vagyok neki az egyedüli boldogság forrása, a csodája. Viszont elvesztette a reményt magában, mindenben. Nagyon fájt neki már ez a kapcsolat, mert hiába szerettük nagyon egymást, most például két hónap különlét után találkoztunk volna. Azt mondta, hogy annyira fél, hogy megint magányos lesz sokáig, hogy ő ezt nem bírja és szakítani akar.

Viszont már csak másfél év van nekünk érettségiig, majd pedig ballagásig, és jön elénk a felnőtt élet nagykapuja.

Nekem pedig ő az a fiú az életemben, akire talán mindig is vágytam. Tudom, hogy nem létezik a nagy ő, vagy nem jön a herceg lóháton. Tudom, hogy még sok lehetőségem lenne boldognak lenni, de nem tudom csak úgy eldobni azt, ami ennyire jó volt, és csak a távolság marta szét a szívünket. Mindenkinél jobban ismerjük egymást. És nem tudok rá igazán haragudni emiatt a döntés miatt. Nekem is megfordult a fejemben, hogy talán most tovább kéne állni, majd mikor van lehetőség akkor folytatni...

De most valóban megtörtént. Úgy gondolom, hogy ez egy jel az élettől, hogy mind a kettőnknek meg kell tanulnia milyen az, ha a másik nélkül vagyunk, főleg azért, mert ilyen sokáig kibírtuk. Ismerem, hogy az érzéseit akár több éven át képes magában tartani. Előttem is így volt: hiába voltak ott a barátai, az életét szörnyűnek tartotta. Velem viszont boldog volt, mikor egymás mellett voltunk, és ő is elmondta, hogy túl sokat tettem érte, hogy elfelejthessen és mindig mosollyal akar visszagondolni rám. Egyszerűen csak jelenleg meg akár szabadulni attól, hogy az egyedül boldogság forrása is adjon neki rosszat...

Azt mondtam neki, hogy tudom mit érez. De nekem megérte ez a kapcsolat mindig is. Vártam rá hónapokat mindig. És mindkettőnk tudja, hogy boldogok lennénk egymás mellett. Sosem voltak nagy veszekedéseink, nagyon sok minden közös még is ellentétes volt bennünk. Egyikünk sem néz ki tökéletesen (mindketten pocakosok vagyunk, én pici, ő két méter magas) és vannak hibáink, de mindig elfogadtuk a másikat és segítettünk abban, ha a másik fejlődni akart.

Ígéretet tettem neki, hogy egy nap, mikor végre vége ennek a gimis életnek és ott leszünk a felnőtt élet előtt, akkor ha nem áll semmi sem az utunkba (esetleg egy másik párkapcsolat, vagy költözés, bármi) akkor újra felkeressük egymást. És ő is ígéretet tett, hogy bárhogyan is, de újra találkozunk. És ő is reméli, hogy a kapcsolatunk jó marad, viszont egyelőre most nem akar még az elfelejtés miatt arra gondolni, hogy összejövünk, mert fél, hogy újabb álmokat fog kergetni. Ő maga mondta, hogy nem tudja, hogy nem tudja mi lesz ennek a kimenetele, de úgy érzem, hogyha ott lennék mellette mindig, akkor sosem engedett volna el.

A terveinket nézve pedig, hogy mind a ketten a Debreceni egyetemre akarunk menni, igenis beválhat.

Előttem sosem keresett igazán barátnőt, úgy gondolom azért is, mert szégyenli magát a helyzete miatt vagy nem tudott úgy elbeszélgetni bárkivel. Tudom, hogy ez változhat, de így gondolom ennyi nap után (egy hét a szakítás óta) majdnem teljesen tiszta fejjel, hogy persze változhat ő is, de ez alatt a másfél alatt annyit változott, hogy boldogabb lett, és ezt mások is mondták...

Mivel vannak közös baráti közösségeink. Legtöbb haverjával barát vagyok.

Tudom, hogy butaság olyanban reménykedni, ami lehet hogy sosem fog eljönni. De ő is megígérte, és tudja, hogy tőlem csak jót kapna. Tudom, hogy ismeretlen emberektől nem kaphatok pontos választ, mivel sem engem, se őt nem ismeritek. De szerintetek van rá esély?