Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit gondolnátok az alábbi szituációról?
Adott egy gimnáziumi éveiben járó fiú és két lány, akik mindhárman jól ismerik egymást. A fiú és az első lány már több mint egy éve együtt vannak, de a lány még úgy érzi, hogy nem áll készen (senkivel) a szexualitásra. Ezzel szemben a fiút már nagyon fűti a vágy, de mivel számára fontosabb a kapcsolatuk, ezért nem erőlteti a dolgot. A másik lány szintén nagyon nyitott lenne a szexualitásra, de sosem jöttek össze a párkapcsolatai, ismeretlennel pedig érthető okoból nem szeretne szeretkezni. Egyszer egy jeles alkalmon a fiú barátnője azzal áll elő, hogy ha a fiú is szeretné, akkor lefeküdhet a másik lánnyal (akivel ezt előtte nyilván megbeszélte, és a lány nyitott volt a dologra). Indoknak azt hozza fel, hogy nagyon szereti a fiút, és nem szeretné a saját gátlásai miatt elveszíteni, amíg ő nem áll készen a dologra.
Ti mit gondolnátok ebben a helyzetben? A szavazásban megadtam opciókat, de a válaszokban persze saját véleményt is írhat bárki.
Fontos leszögezni, hogy a történet fiktív, viszont számomra érdekes lenne néhány ismeretlen ember véleménye a dologról :)
Szerintem a fiú barátnőjének nem lenne szabad hagynia, hogy ez legyen.. mert ezzel egyúttal kockáztatja a kapcsolatot, lehet hogy jót akar, de az is előfordulhat hogy besülhet emiatt kapcsolat
Nem ajánlanám ezt a dolgot, ezáltal a fiúnak nem szabadna elfogadnia, inkább várnia kéne, míg a barátnője készen áll, ha szereti, kivárja és nem más lánnyal fekszik le, még akkor se, ha a barátnő tudja
Ezek a válaszok kicsit kemények, kedves és bátor azért, mert azt mondta a srácnak hogy megrakhatja a másik lányt? Ebben egyik sincs, szimplán egy ostobaság amit mond - ha már több mint 1 éve együtt vannak és ahelyett hogy készen állna a szexre, arra utasít hogy döngesd meg a barátnőjét, ott rég halál már az a kapcsolat. Eddig van értelme ebbe belegondolni.
Hogy aztán kitalálni a fiktív helyzetben a fiktív csaj miért mondta azt amit, annak már tényleg semmi jelentősége. A valóságban talán valami teszt lenne, de ott eleve nem fog ilyen szituáció lenni.
18 éves fiú vagyok.
Egyrészt ha szeretem a barátnőmet, de ő még nem szeretne olyat, amit én igen, akkor azt tiszteletben tartom, és kivárom, amíg ő is beleegyezik, nem pedig félrek*rok.
Másrészt ha a barátnőm is szeret, akkor esze ágába sem jut, hogy egy másik nőt kérjen meg, hogy lefeküdjön velem, három okból:
1. Nem szeretné, ha egy ilyen hülyeség miatt tönkremenne a kapcsolatunk.
2. Eleve undorító, és lenéző a fiúra nézve, egyáltalán nem kedvesség, ahogy azt az egyik opcióban írta kérdező.
3. Ha ezt felvetné, az egyértelműem azt jelenti, hogy (már) nem szeret, mert az sem érdekli, ha megcsalom, sőt ő buzdít erre. Akkor már mindegy, ha kimondja hogy szakítani akar.
Ha a barátnőm ilyet ajánlana fel, azt egyertelműen arra vélném, hogy "hagyjál, nem akarok veled lefeküdni, itt van ez a r*banc, k*rogasd őt, hozzám biztos nem nyúlsz".
A lényeg az, hogy ha a fiú nem csak ösztönlényszerű állat, hanem tudja magát kontrollálni, mert szereti, tiszteli a barántnőjét, akkor türelemmel vár, amíg a lány is akarja a dolgot. Ha pedig egy barátnő ilyet ajánl fel, az mindent elmond a kapcsolatról.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!