Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért nem fogadják el a szüleim a barátomat?
1 éve vagyok együtt a barátommal. 16 évesek vagyunk tehát én is tudom, hogy ez még csak tini szerelem, és valószínűleg nem ő lesz a férjem (bár ki tudja volt már ilyenre példa az életben). A lényeg, hogy a szüleim nagyon nem bírják azért, mert más, mint mi. Más dolgokban hisz ő és a családja is, és a szüleim emiatt lebutázzák, hogy ő tényleg elhiszi ezeket a hülyeségeket, amit az anyja mond neki. Mindenkinek saját joga, hogy miben hisz, és elegem van, hogy ők emiatt nem szeretik. Illetve folyton a kinézetével jönnek, hogy milyen vékony meg semmi izom rajta pedig sportoló stb. Ma is róla beszéltünk ebédnél, és akkor apa olyat mond, hogy meddig akarok még vele lenni. Nagyon bántó, és rossz így áthívni hozzánk, hogy tudom, hogy nem szeretik. Legalább előtte megjátszák magukat, de érzékelhető a szigorúságukon. Sokszor nem engednek el vele mondván, hogy minek találkoztok ennyit ez nem tesz jót nektek. Lehet igazuk van de ne ők irányítsák a kapcsolatomat. Mi a véleményetek? Mit tegyek? Valakivel hasonló?
(tudom most karantén van szóval majd ha vége akkor cselekszem 😂)
"Lehet igazuk van de ne ők irányítsák a kapcsolatomat. "
Bizony amíg 16 vagy, irányíthatnak.
Lehet, h eleve nem szimpatikus nekik a fiú, de vsz. az a lényeg, hogy az 1. komoly kapcsolatod, nekik is új a helyzet, hogy a kicsi lányuk felnő, féltenek is.
A panaszkodás helyett inkább gondolj arra, hogy sok szülő egyszerűen eltiltana titeket egymástól. Ehhez képest a tieid tök normálisak.
A fiú legyen udvarias, tisztelettudó, ne menj bele felelőtlen dolgokba vele, tartsátok be a játékszabályokat, és előbb-utóbb megbékélnek.
Valamiért csak van ez a dolog.
Ha lenne esze lenne saját döntése. Szüleim pl még fideszesek voltak mikor én már ellenzéki. Teljesen más felfogásunk volt a világról, szüleim hiába mondtak valamit, ha én azt nem láttam jónak nem úgy gondolkodtam. Ha szüleid másban hisznek akkor valószínű az jó, főleg ha a gyerek csak azért hisz abban amiben, mert az anyuka tele beszéli a fejét és ezt te is írtad. Az ilyen srácok/férfiak soha nem jó választás, aki mindíg az anyja hatására cselekszik, ezt bárki megmondhatja neked. Szóval valahol jogosnak látom a dolgot és te ezt a fiú védelmében írtad, a szüleid hülyének próbálva beállítva és még így is az jön át, hogy van alapja. Felnőtt szemmel ki tudja mit látnak mèg, vagy mi van a háttérben amit te nem tudsz vagy nem mondasz.
Szerintem hanyagold a pasit. Úgy is lesz másik csak idő kérdése.
Az én barátomat sem szeretik, zavar de nem tudok vele mit csinálni.
Pedig mi már majdnem 3 éve vagyunk együtt.
Rá is mondták hogy milyen vékony meg ilyenek, amúgy vékony de nem az a csont sovány. Illetve nekem kell hogy tetszen, nem nekik. Egyéb mást is mondtak rá, megunni soha..... Én meg egy csomoszor elmondtam nekik amikor szidták hogy miattam gondolhatnak róla amit akarnak de azt ne nekem mondják. Engem hagyjanak ki ebből. Nyilván jobb lenne ha jóban lennének de ha ez van akkor ez van. Külön kell kezelni őket, ha nem szeretik egymást.
Ha szerinted igazuk van, akkor minek ellenkezel? XD
#5
Ha valaki koszban és mocsokban nevelkedik akkor azt veszi alapnak, hogy ez mekkora királyság?? Nem.
Attól mert a szülő mond valamit, ha értelmes egy gyerek nem feltétlen ért vele egyet. És most 16 évesekről beszélünk, aki ha már elég érett egy párkapcsolathoz nem féltétlen az anyjának kell a szájába rágni a szavakat. Ezt már így kezded érteni??
14éveseknek is vannak már önállóbb gondolatai és jóval korábban van a "miért" korszak, mikor kíváncsiak a világra és a dolgaira, már akkor is eltudják dönteni sok esetben, hogy valami jó vagy rossz.
16 évesen meg már annál inkább. Nem tudom ti hogy vagytok vele, de nekem 16 évesen nem szüleim mondták meg, hogy mit gondolhatok, milyen értékrend szerint élhetek, hanem már volt kialakulva egy személyiségem, egy értékrendem.
Ez hogy mindíg más mondja meg az embernek, hogy mit gondoljon, mit csináljon ez nem egészséges. Ebből lesznek az olyan 30+ os emberkék akik az életüket úgy élik, hogy pl itt kérdezgetik a jó népet, hogy mégis mit csináljanak, hogyan döntsenek.
Át lehet nézni a felnőtt párkapcsolatba és ott is azon megy a rinyálás, hogy a gyerek hiába felnőtt nem tud leszakadni anyutól, mindenben anyuka irányit stb.
Szerintetek ez egészséges??
Lehet mondani, hogy csak 16 és még gyerek, de ha párkapcsolathoz elég idős akkor önálló döntésekhez nem??
Másrészt meg mondjátok, hogy úgy a jó ha az anyjára hallgat, de a lánynak meg tanácsoljátok, hogy ne hallgasson a szüleire. Ez azért szerintem megint nem logikus.
Nem erről van szó.
Egyébként 16 éves mint írtad, akkor arra nem gondoltál hogy ő is úgy gondolja mint a szülei? Ja hogy a szülő ellen mindig lázadni kell vagy mi?
Nem kell mindig lázadni, csak mert a szülő mondja amit mond.
Amit pedig az elején írtál, hogy koszban mocsokban teljesen más tészta, ugyanis egyáltalán nem mindegy, hogy miről van szó. Érted? Remélem igen.
Illetve ide teljesen más történetet lehetne illeszteni, de ne zavarjon.
Szerintem ahogy már az elején is leírtam, de ismétlem önmagam, hogy a szülővel érthet egyet a gyerek, attól még nem lesz papucs.
Illetve most konkrétan olyan emberről írsz jellemzőket, akit egyáltalán nem is ismersz sőt nem is tudsz róla jellemzőket, mert a kérdező nem sokat írt róla.
Azért gratu:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!