Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Engedjem el, vagy dolgozzam fel? De hogyan? A többi lent.
A barátommal már lassan 1 éve együtt vagyunk. Volt egy nagyobb szakításunk. És 3 hétre rá lefeküdt egy lánnyal, de úgy, hogy előtte már 1 hete beszélgettünk, hogy hiányzunk egymásnak és hogy mind a ketten újra szeretnénk kezdeni. Órákat telefonáltunk. Aztán lefeküdt a lánnyal, nem csak egyszer. Aztán írt nekem, hogy akkor kezdjük elölről. Akkor nem zavart még annyira, hogy ez történt, de azóta eltelt 4 hónap és még mindig nem tudtam feldolgozni ezt az egészet. Mind a ketten elsők voltunk egymásnak. Ha a szobájában vagyok, akkor mindig az ugrik be, hogy itt volt a másik lánnyal, és hogy miket csináltak. Nem értem, hogy miért csinált ilyet a barátom, miközben azt mondta, hogy végig engem szeretett. Ez előtt a lány előtt volt még egy barátnője, 1 héttel a szakításunk után. Sajnos teljesen kétségbe vagyok esve, hogy mi tévő legyek. Szeretem őt, de úgy érzem, hogy egyre erősebben szúrja ez a tüske a hátamat, és rettenetesen fáj belegondolni, hogy már volt rajtan kívűl is lánnyal. (Ha az előtt lett volna együtt valakivel, mielőtt megismertük egymást, az nem zavarna. De így, hogy állítólag engem szeretett, és így feküdt le mással, ez nagyon zavar) Hogyan kéne hozzáállnom a dologhoz, hogy fel tudjam dolgozni? Amikor szóba kerül ez a barátommal, akkor ő csak azt mondja, hogy “Engedd már el, a szeretet mindenre képes, szóval úgyis túl fogsz ezen lépni”. Ez nem nagy segítség. Idővel túl tudnám magam tenni ezen? Vagy jobb lenne, ha véget vetnék a kapcsolatnak? (Tényleg nagyon szeretem, szóval ez nehéz lenne, de ha ez jobb megoldás lenne, akkor muszáj..)
Bocsánat a hosszú szövegért, köszönöm annak, aki elolvassa.
Szerintem egy kapcsolat alapja a bizalom. Ha elvileg szeret, akkor miért feküdt le mással?? Azzal kellett volna foglalkoznia, hogy téged visszaszerezzen.
Csak akkor maradj vele, ha le tudod rakni a kétséget és nem jut eszedbe ezután, hogy mi van ha megint összejön mással a hátad mögött. Amire, azért nagy az esély. Egyszer megtette, te megbocsájtottál, ergo legközelebb is megteheti, hiszen te majd úgyis elnézed neki..Van annyi fiú a világon, sok olyan, aki melletted rá sem tud nézni másra. De legalábbis hűséges és a tetteivel is ezt bizonyítja. Becsüld magad jobban, veled ne tehessen meg ilyet valaki!
1-es válaszoló vagyok.
Azért azt megkérdezném tőle a helyedben, hogy fordított helyzetben ő mit tenne. Ha mondjuk te jöttél volna össze valakivel.. Gyanítom, nem venné olyan lazán. Őt is bántotta volna a dolog. Ha meg nem érdekelné, akkor az is mutatna valamit..
Hogy idővel túl tudnád e magad tenni ezen, az ahogy a kérdésben is áll, idővel lehet csak tudni, vagy némi önismerettel, erre tőlünk jó választ nem kaphatsz.
Az hogy vele maradj-e vagy se, azt neked kell érezni, bár ha engem kérdezel, azért a pajtásod kicsit jobban is megerőltethette volna magát, mer ez nagyon gyenge duma: "nem is az igazi személyiségem volt", hát még ez: “Engedd már el, a szeretet mindenre képes, szóval úgyis túl fogsz ezen lépni”, ezeken kacagnom kellett.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!