Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Tetszem neki még? Többi lent
Kíváncsi lennék a véleményekre. Van egy fiú akit 4 éve ismerek, mint osztálytársat. Volt már padtársam is. Nagyon gyerekes és néha eléggé bunkó. Szokta a hajamat húzgálni, hülye kérdéseket feltenni és várni, hogy válaszolok-e neki, bunkózni is. De néha nagyon figyelmes is (kifejezetten velem), segít is ha úgy van. Hatodikban osztálykiránduláson emlékszem összevesztem a legjobb barátnőmmel egyedül ültem, akkor odaült hozzám (semmit nem mondott csak ült és nézett). Hetedikben az állatkerti kiránduláson végig velem sétált, nevetünk, beszélgetünk. Abban az évben karácsonyi bulin a haverja odajött hozzám megkérdezte, hogy tetszik-e nekem a fiú. Mondtam, hogy nem. Utána semmi nem nagyon volt a szópárbajainkon kívül. De most 8.osztályban arra figyeltem fel, hogy állandóan néz (még órán is amikor olvasok, felelek, válaszolok). Most is idegesít ugyanúgy beszólogat meg minden. Színházba a hátam mögött volt hallottam, hogy megdicsér a haverjának. Most meg szünet előtti utolsó nap engem nézett a film helyett.
Ui.: Amúgy nem is értem, hogy miért pont én ha tetszem neki mert ő olyan fiú aki körül táncolnak a szép lányok.
Köszönöm előre is válaszokat
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!