Szakítás után túlélési tippek?

Először is állj úgy hozzá hogy történhetett volna rosszabbul is. Veszekedéssel, kiderül hogy végig kijátszott stb.. vannak ennél szívszaggatóbbak. Jól mondták fentebb, figyelemelterelés.

Ismerem az érzést mikor nem tudsz szabadulni a gondolattól de sajnos nem tudsz mást tenni mint kiheverni ezt az időszakot azzal hogy lekötöd magad. A nyelvtanulás valóban jó dolog, esetleg nézz sorozatokat, én azt teszem ha túlságosan kattog az agyam és hidd el sokat segít. Olvashatsz könyvet is. Nem tudom mennyire áll tőled távol a rajz, én egy kis zene mellett megnyugszom tőle. Írhatsz regényt ha esetleg még nem próbáltad. Egyik legjobb dolog. Sportolj esetleg, jó stresszlevezető és még csinibb is leszel tőle. Ha netán van kutyusod, vidd sétálni. Nem tudom mit írhatnék még, hallgass sok zenét persze ha lehet valami vidámabbat. És hát gondolj arra hogy ezen nincs mit túlagyalni. Nem a te hibád, mindenkvel előfordul, és úgyis találsz majd jobbat. És persze nyugodtan ismerkedhetsz is. Lehet hogy valaki teljesen kigyógyít ebből.

Cigi, pia, sok farok a popsidba puncidba, aztán majd lesz aki azt mondja, héj, ebből elég, én magamnak akarlak te lány!

Aztán dulalamour. És happyEND :

Talán különös lesz amit most írok, még azoknak is akik itt tanácsokkal ellátva téged az én hozzászólásomat is most elolvassák.

Ijesztgetni senkit sem szeretnék pláne, hogy ehhez hasonló milliókkal (sőt, ténylegesen százmilliókkal) megtörtént a világon, hanem inkább tanulságként, és a jövőre nézve mindenkinek segítségként közlöm, hogy mi történik ilyenkor az emberrel, mitől van az, hogy ez csaknem általános, pedig nem kéne annak lennie, s ha ez még évtizedekig így folytatódik, annak az egész világra szóló, komoly következménye lesz.

Először is szögezzük le: se ebben az esetben, se másnak az esetében nem a kárvallott, s nem a társa a hibás! Az igazi "hibás" a természetnek egy nagyszerű találmánya, amelyet az emberi faj kapott meg, hogy ha már felbukkant benne az értelem, akkor ne haljon ki mint faj! Mert az utódok felnevelése még az ősembernek sem volt pitty-putty dolog. Segítség nélkül a nőstény képtelen lett volna rá.

A titok biokémiai: egy oxitocin nevű hormon. Már kb. 10 éve ismert (csak senki nem tud róla) a tudomány felfedezése által, hogy ez nem csak egy simaizom összehúzódást kiváltó anyag (eddig szüléseket indítottak be vele), hanem az agyban kötődési hálózatokat képes generálni. Több típusa is létezik a kötődésnek. Az elsőként felfedezett az anya kötődése a gyermekéhez, amely a születéskor ill. a szoptatás alatt termelődött oxitocin állít elő. Egy másik - és rendkívül fontos - kötődés éppen a szex miatt alakul ki. Ugyanis ilyenkor is igen nagy mennyiségben keletkezik, nőknél a méhösszehúzódás, férfiaknál a prosztatata összehúzódás miatt. Intim töltetű szexuális kötődést alakít tehát ki, minél több szex annál erősebbet, és - mint az emlékek - ezek sem épülnek le az agyban. Ez tartotta mindig is össze a párt az utódnevelésben, anélkül, hogy tudatosult volna.

Ahhoz persze, hogy a kötődés erős legyen egy másik trükk is be lett vetve, egy másik hormon, az endorfin, ami ekkor az orgazmust okozza. Az endorfin egy igazi droghatású anyag, szinte azonnal rászokunk, és függőség alakul ki, azaz szeretnénk gyakran szexelni.

Van még egy statisztikailag igazolt titok is: ha két ember megtetszik egymásnak, akkor annak a valószínűsége, hogy tartósan ki is tudnak jönni egymással, nagyon kicsi: kb. 25%! Te is abba a 75%-ba tartoztál, amelyben 4 kapcsolat közül 3 felbomlik. Csakhogy ez nem rögtön derül ám ki! A megkezdett szex ugyanis azt az érzést kelti, hogy egymásnak valók vagytok, egymáshoz tartoztok, "ő az igazi". Pedig csak egy tudatalatti kötődés az egész. S amikor sok idő múltán értelmileg kiderül, hogy nem ez az igazság, akkor jön a "se vele se nélküle", ill. "az eszemmel szakítanék, de a szívem visszahúz" rendkívűl fájdalmas és zavaró érzése, s a szakítás után a kötődés állandó visszahúzó ereje. Ez a szerelmi csalódás, ebbe estek bele a szexforradalom óta már milliószámra a párok, és legtöbbször oda vezet, hogy a másik nemben is csalódik az egyén.

Mi a teendő ilyenkor? A kötődés nem múlik el! Csak egyet lehet ajánlani: úgy kell a másikra tekinteni, mintha már többé nem létezne. Mindenféle kapcsolatot megszakítani vele, soha többé nem találkozni, minden szálat elvágni. Egy komoly gyászmunka ez, és nem megy gyorsan. A "kutyaharapást szőrével" nemhogy nem segít, hanem tovább fogja fokozni a bajt. Szerencsére ezt nagyon sokan túlélték, és túl is lehet élni, bár mindig is voltak olyanok egy páran, akik vagy maguk, vagy a társuk kárára cselekedtek. Csakhogy ők nem tudták, hogy egy olyan biokémiai/agyi folyamat végzett velük, amely egyébként egy házasság összetartó erejének az alapköve.

Most még annyit, hogy "a nagyon erős szerelmet érzek iránta", lehet, hogy már csak a kötődésből ered. A fellobbanó szerelem egy másik folyamat. Az mindenképpen elmúlik magától kb. 1.5-2 év után. Talán a társadnál ez történt amikor "halványodni látta az érzelmeit". Itt egy másik hormon (PEA azaz PhenilEtilAmin) játszik szerepet, és csap be szintén (eredetileg jótékonyan!) minket. Ha erről is tudunk, akkor nem állunk tudatlanul, és meglepetten a törvényszerűen bekövetkező jelenség előtt.

Volna még folytatása az írásomnak, hogy a "mai kor" torz szemlélete milyen komoly társadalmi katasztrófát fog hamarosan okozni, mégpedig ezen hormonok félresiklott hatása által, de most úgy gondolom, hogy az nem ide való.