úgy érzem semmi értelme nincs az életemnek, valaki segítene?

Annyi mindent leírtak, hogy már csak csatlakozni tudok az előzőekhez.

Nagyon fiatal vagyok, de amikor meghalt az egyik legfontosabb hozzátartozóm, valahogy én is ezt éreztem. Igaz, hogy kellett pár év, mire feldolgoztam meg jobb lett, de jobb lett.

Én is valami hasonlót érzek. Ürességet. Meghalnak körülöttem az emberek, én egyre többször vagyok beteg, nem kellek senkinek, meg nekem sem senki. Megszoktam. Monoton hétköznapok, színes és mégis szürke falak, a Nap sem süt ki, vagy ha igen, csak olvadó havat eredményez. Senki nem hív fel, hogy "Mi újság veled? Olyan rég beszéltünk már!", senki nem érdeklődik felőlem. Habár így marad időm olvasni, valahogy mégis jobb lenne, ha az lenne a bajom, hogy nem tudtam befejezni az adott könyvet a héten, mert annyi programom volt, hogy este csak hulla fáradtan lezuhanyoztam és aludtam.

Mindenki lelki szemetesládája voltam. De meguntam. Nem érdekelnek a problémáitok. Sőt, ti sem. Mikor kérdezte meg bárki is meg azt őszinte kíváncsisággal, hogy hogy érzem magam?! Óó, hogy soha?! Ja, tényleg. De ugyanmár, miért is érdekelnék akárkit is? Elvégre mindig van nálam szebb, okosabb, viccesebb, szorgalmasabb, jószívűbb.

És ez semmi depi meg ilyenek, csak a valóság, plusz talán egy pici Tumblr.

Szard le mindet.

Ez a "visszakapsz mindent" dolog sem úgy működik, ahogy gondoljuk. De mégcsak nem is feltétlenül működik. Ha pld. hazudsz, az kellemetlen érzést okoz, ez egy büntetés, amiért hazudtál. Ha segítesz valakin, határozottan jó kedv kap el (legalábbis magamból kiindulva), de ennyi. Ennyi a "viszonzás". A többi csak a szerencséden múlik.

Mindenki szeret valakit vagy kapcsolatban van, én vagyok az egyetlen olyan kalap szamóca, aki egy kapcsolatot sem tud nem elcseszni. Még egy "cuksi puszi-puszi" kapcsolatot se. Valaki szeressen már engem is!:(

(Igen, tudom, hogy sok az ellentmondás ebben a néhány sorban is, de ennyire gyorsan változnak a gondolataim.)

14L