Miért van ez velem? (bőven lent)

17 éves gimnazista fiú vagyok, nem vagyok népszerű, de azért az emberek többsége tudja, hogy ki is vagyok. Külsőleg átlagosnak mondanám magam, nem vagyok egy helyes fiú, de azért annyira ronda sem szerintem. Belsőleg elég zárkózott vagyok, ami abban mutatkozik meg, hogy kerülöm a fölösleges beszélgetéseket/beszédet mások felé, csak azzal kommunikálok, akivel érdemesnek tartom, vagy valami miatt kötelező. Ezen kívül (persze aki felé érdemesnek tartom) segítőkész és kedves vagyok. Legnegatívabb dolog az életemben az enyhe depresszióm, ami néha nem is enyhe, hanem elég mély is tud lenni. Ennek sok oka van, de ezt nem fejteném most ki.

Szerelemben, lányokkal való kapcsolatokban nagyon szerencsétlen vagyok, magyarán soha semmi nem jön össze. Valahogy mindig a barátzónába kerülök..

Ez a dolog már addig fajult, hogy egy az, hogy nem is kezdeményezek, mert fölöslegesnek tartom, kettő, hogy ha valami véletlen folytán elkezdek beszélgetni egy lánnyal és esetleg komolyabb is lehetne, kihátrálok, mert inkább elkerülöm a kudarcot, mintsem még egyszer csalódjak (tudom szánalmas).. A mégdurvább része, hogy teljesen érzéketlenné váltam, nem tudok szeretni, szerelembe esni, pedig régebben akár 2 mondat után is képes voltam ilyesmire..

Valahogy azt érzem, hogy nincs értelme élnem, nincs kedvem!? Fogalmam sincs..

Szóval, hogy a kérdésemnek célja is legyen, megkérdezném, hogy ez mitől lehet, vagyis, hogy miért nem képes senki sem szeretni, és én miért nem tudok szeretni?

Bocsánat, hogy hosszú lett és köszönöm, ha végigolvastad, azt meg végképp megköszönném, ha valami tanáccsal is tudnál szolgálni számomra! :)