Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Fiúk-lányok; mi az ideálotok, mit vártok el a párotoktól?
Nekem ugyan van külső ideálom, és általában az ilyen fiúk tetszenek, de például a mostani barátomra szinte semmi nem illik rá a leírásból. Ugyanis ez az elképzelt fiú magas, vékony (nem csontsovány), sötét hajú, sötét szemű, világos bőrű, kicsit hasonlít egy Tim Burton karakterre. :D A barátom ellenben bár magas, de izmos, szőke, kék szemű, és távoloabb nem is állhatna az előző leírástól.
Belső ideálom is van, ebből ha már kettő teljesül, akkor jók vagyunk. :) Először is, van humora, de tud komoly is lenni, ha kell. Kedves, udvarias, figyelmes, türelmes (ez utóbbi igazából neki jó, mert néha nehéz eset vagyok). Jó pont, ha szereti az állatokat, és azokat a dolgokat, amiket én szeretek (könyvek, filmek, sorozatok, együttesek, stb.), mert akkor rögtön van témánk. Nem kell, hogy zseni legyen, de ne legyen egy tanulatlan tuskó. Sosem zavart, ha valaki nem sportol, mert igazából a jógán kívül én se szeretek kifejezetten sportolni. Három dolog van, amit elvárok, hogy legyen ápolt, őszinte és bízzon bennem.
Azt hiszem, nagyjából ennyi :) 18/l
külső: magas legyen, haj és szemszín mindegy, sportos testalkata legyen
belső: lehessen vele beszélgetni, de ugyanakkor legyen jó a humorérzéke és tudjuk egymást szívatni/oltogatni, és természetesen viszont szeressen engem
Az még külön jó ha tud játszani valamilyen hangszeren :)
16/L
Az én ideálom belsőleg eléggé összetett. Szeretném, ha határozott lenne és nem lenne papucs, azonban ne akarjon irányítani engem. Legyen vicces és megértse a szarkasztikus humoromat, ne sértődjön meg buta kis vicceken. Lehessen vele kirándulni és sétálni és mindenféle szabadidős tevékenységet végezni. De ne legyen ellenére egy összebújós este, amikor esik a hó és mi fekszünk a takaró alatt összebújva egy jó filmet nézve. Hébe-hóba legyen kedve elmenni bulizni a barátokkal. Szeretném, ha hagyna nekem teret, és elfogadná, hogy rajta kívül nekem vannak barátaim és szeretnék velük is időt tölteni. Gondolom neki is jó lehet elmenni a barátaival valamerre. Legyen köztünk kölcsönös bizalom.
Legyen intelligens, tehát el lehessen vele beszélgetni komoly dolgokról is, viszont ha olyan van órákig el tudjon beszélni velem a semmiről. Mivel ez "ideál" ezért nekem azzal tenné fel a pontot az "i"-re ha ugyan olyan sorozatfan lenne mint én :) És együtt keresnénk fel a Trónok harcás szuvenírboltokat :3
Külsőre pedig ami tényleg nagyon fontos, hogy magas legyen. Legalább 180 cm mert én is magas vagyok.
körülbelül ennyi :) kicsit magas elvárásaim vannak, de nem baj. Ha szerelmes leszek egyszer az ideál úgysem lesz fontos, mert olyannak fogom szeretni a másikat mint amilyen :)
16/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!