Miért érzem ezt, mi lehet ez?

Szóval. Úgy alakult, hogy tavaly egy új osztályba kerültem. Már első perctől látható jelei voltak annak hogy nagyon bejövök az egyik fiúnak, nagyon érdeklődött felém. De nekem egyáltalán nem az esetem nem tetszik és nem akartam semmit.

Mikor ilyen jeleket küldött akkor mindig próbáltam diszkréten mutatni hogy engem ő nem érdekel. De továbbra is folytatta a jeleit, tette-vette magát előttem meg stb. Aztán megelégeltem ezt hogy nem érti meg hogy nem érdeklődök iránta, így akkor már keményen visszautasítottam. És akkor nagyon megbántódott. Már majdnem bűntudatom volt hogy azért ezt nem kellett volna, de nem tehettem mást csak így szállt le rólam.

Aztán már ugye visszább vett. Mostmár másik évben vagyunk. Már nem küld semmi jelet csak továbbra is látom rajta hogy néz rám, hogy viszonyul felém, egyszerűen látszik rajta mennyire bejövök neki és sokat jelentek.

És most úgy összezavarodtam. Mert azt vettem észre hogy mostanába mintha éreznék valamit felé vagy ah nem tudom. Már nem zavarna ha azt csinálná mint a legelején. Nem bánnám ha beszélőviszonyban lennénk legalább. Nagyon ritkán beszélünk egy-két szót amikor kell, de másokkal ugye nagyon sokat beszélget és néha belémjön hogy olyan értelmes gondolotai vannak olyan szívesen beszélgetnék vele én is. Néha pedig megszólít de nem foglalkozok vele. És biztos neki ez mindig kellemetlen. Meg tényleg olyasmiket érzek így mostanába hogy jól esik a közelsége ha közelebb állunk vagy valami, meg ha rámnéz. Meg amúgy nem tudom ki hogy van vele, de én akinek tudom hogy tetszek, annak valahogy meg akarok felelni és továbbra is tetszeni akarok, hiába ő nekem nem tetszik :D Csak akkor is jól esik az egómnak. És tényleg tetszeni akarok neki, meg néha zavarba vagyok előtte. És azóta is ugyanúgy tetszek neki, tekintettel van rám, pl mindig mindenhol előre enged, multkori ilyennél is zavaromban elmosolyodtam. Lehet eddig is bennem voltak ilyesmik de most felerősödtek.

Ezt nem azt jelenti hogy én szeretnék összejönni vele vagy hasonló, mert nem ő az aki nekem kell. Nem érzek vonzalmat sem, csak ezek a kis fura jelzéseim vannak. Pl hogy annyira beszélgetnék vele, jó lenne közelebb kerülni hozzá, vagy már az is megfordult a fejemben milyen lenne átölelni.

És fogalmam sincs mik ezek miért érzem ezt. Tudom hogy nem tetszik de azt is felismertem hogy vannak ilyesmi kis érzéseim és nem tudom ezt hova tenni hogy miért van. Megsajnáltam hogy az elején úgy lekoptattam, ha visszamehetnék az időben akkor nem tettem volna meg. Szóval külsőre nem az én esetem de nem is taszít. Belső meg nem tudom, azt érzem hogy szívesen beszélgetnék vele és ha lehetne jobban megismerném. Mert ezeket nem tehetem meg csak úgy, nem beszélgethetek vele csak úgy a semmiből hirtelen, mert mindkettőnk fejébe megmaradt a korábbi kemény elutasításom és így ez feszélyezi az egészet. Sajnálom mert tudom hogy nagyon benne maradt és már inkább vigyáz hogy ne legyen az megint.

Most amúgy nemrég volt egy csúnya szakítása (nem nekem mondta csak előttem szokott beszélgetni), mert hát azóta barátnője is volt, valakivel neki is próbálkozni kell. Szerintem el akarta terelni a figyelmét rólam. Most meg hogy vége lett, folyton csalódottságról szóló kiábrándult zenéket hallgat és valahogy úgy sajnálom.

Tényleg közelebb kerülnék hozzá. De jobban inkább csak úgy barátilag. Nagyon szívesen lennék a barátja, mindent megbeszélhetnénk stb. Többre most nemigen tudok gondolni. De valamit érzek.

Az is lehet hogy ezt az egészet a tudat váltja ki belőlem hogy tetszek neki, és így bevonzom ezeket.

Vagy az is lehet hogy csak szimplán szeretethiányom van és így vetítődik ez ki.

De nem tudom tényleg, szerintetek miért van ez? Ti jártatok már így?