Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha a barátodnál/barátnődnél vagy, elmosogatsz magad után?
Volt h az anyjánál "ragadtam" Egy hétig azért ott így megcsináltam. Meg szerintem alapvetően ez jó pont.
Illetve a páromnàl én takarítok szóval.... Ja. (:
Eleinte az első pár hónapban nem, csak összeszedtem és az anyukája elmosogatott én pedig, segítettem amit tudtam,de volt olyan, hogy mondta, hogy menjek nyugodtan barátommal dolgunkra.
Mostmár több mint egy éve együtt vagyunk, főzni is szoktam(nagyon ritka, talán akkor amikor elmennek egy hosszabb útra családot látogatni és ott vannak egy hétig én meg barátomnál vagyok, olyankor főzök) nem csak mosogatni,de ez kb ritkán van amúgy (szerencsére, nagyon kritikus az anyukája)
Igen. Ezzel a szokásommal általában jól kiborítottam az akkori párom szüleit.
F
#4-es vagyok, nem értem, miért kaptam ennyi lepontozást.
A kapcsolatunk elején még teljesen meg voltam szeppenve, nemhogy még mosogassak is. Olyan volt, mintha vendégségbe mennék.
Aztán évek elteltével, most, hogy már tényleg olyan, mintha "hazamennék", így nyilván elmosogatok magunk után, nemcsak levágjuk a tányért az anyukájának, hogy nesze, mosogass el.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!