Csak én vagyok úgy vele hogy nem gondolom azt hogy minden amit szeretek jó?

Művészetben/szórakozásban nincs objektív érték, minden személyes preferencia kérdése.

Benne vagyok pár zenés csoportban facebook-on, ahol átlag heti egyszer indít valaki egy "bűnös élvezet" thread-et, ami arról szól, hogy olyan zenéket írnak emberek, amiket élveznek, de úgy gondolják, hogy attól még sz#rok. Ebben jó ideje nem látok túl sok rációt. Persze, vannak olyan alkotások, amik úgy szórakoztatnak, hogy nem jelentenek számomra sokat, nem veszem őket túl komolyan, vagy konkrétan magam is rendszeresen gúnyolódok rajtuk, de gyakorlatilag minden indoklás, amit szolgáltatni tudnék ahhoz, hogy ez miért van így, nem lenne kevésbé szubjektív minden más ízlés-beli dolgomnál. Amikor valamit konkrétan azért szeretsz, mert "olyan rossz, hogy az már jó", végső soron az is azon dől el, hogy mit érzel negatív vonásoknak, vagy hibáknak általában, tehát az is azt is az ízlésed határozza meg.

Ha valamit az ember élvez, de úgy érzi, hogy nem kéne neki, olyankor szerintem érdemes elgondolkodnia a dolgon, megpróbálni elszámolni a saját érzéseivel, mert elég gyakran le lehet tudni a dolgot egy annyival, hogy más és más alkotásokat más és más elvárásoknak kell megfeleltetni. Amikor valaki tinédzserkorában a fejébe veszi, hogy ő csak az így komplex, úgy igényes, amúgy költői zenét szereti, aztán meghall egy bugyuta pop dalt, amit tök élvezetesnek talál, annak ellenére, hogy gyökeresen szembemegy az értékítéletével, olyankor két választása van: a.) kisakkozik valami megoldást arra, hogy akkor ez most végülis miért nem olyasfajta élvezet, mint amit az IGAZÁN JÓ zenék okoznak; vagy b.) beletörődik, hogy valami akkor is tetszhet, ha nem felel meg azoknak az elvárásoknak, amiket alapesetben a zenék elé támaszt. Szerintem utóbbi eset az egészségesebb, mert esetenként lehet tökre megalapozatlan, meg felszínes elképzelés, ami alapján valamit rossznak könyvelt el, és ha megbarátkozik a gondolattal, hogy az talán mégsem rossz, lehet, hogy egy új világ nyílik meg előtte zenében, amihez másféle értékek kapcsolódnak, mint amiket előtte meghatározónak vélt. Persze ez csak az én véleményem, de némileg szerintem alátámasztják a fentebb említett "guilty pleasure thread"-ek. Az, hogy ezek milyen gyakran előjönnek, és mennyire aktívan rész vesz bennük mindenki, nekem eléggé azt mutatja, hogy az emberek igenis szeretnének ugyanúgy beszélgetni a "igaziból nem jó, de nekem tetszik" zenékről is, talán még a szívük mélyén várják is, hogy valaki azt mondja nekik, hogy "de hiszen ez tök jó".

Ebben nyilván amolyan nyomás-érzet is benne van. Ha valamire mindenki azt mondja, hogy rossz, nem akarsz te lenni az, akinek mégis tetszik. Egyes szubjektív vélemények objektívebbnek tűnhetnek, hogyha tényleg a legtöbb ember osztja őket - de attól még vélemények maradnak. Észrevételeim szerint ez egy olyasfajta nyomás, amit inkább saját magukra gyakorolnak az emberek, mint egymásra. Végső soron bármit hallgatsz, mindig lesz egy rakás ember, aki szerint az sz#r, legyen az egy idősebb generáció, egy műfaj elitistái, egy másik műfaj kedvelői, stb., mégis kitartasz a kedvenceid mellett. Ennek szerintem akkor se kéne másképp lennie, ha nem egy szűkebb réteg van veled ellentétes véleménnyel, hanem mondjuk az emberek 99%-a.

Neten sok avantgárd/kísérletező zene kapcsán látom azt az élményt is említve, hogy "eleinte csak viccből hallgattam és/vagy meg haverjaimat idegesítettem vele, de idővel komolyan megszerettem". Szerintem az ilyen esetekben is az van, hogy emberek hallottak valamit, amit nem tudtak hova tenni, és bár pozitív volt a benyomásuk, abszurdnak érezték a gondolatot, hogy egy kategóriába sorolják azzal a fajta élvezettel, mint amit általában elképzelnek zene kapcsán, úgyhogy "csak ironikusan" hallgatták... De hallgatták, és végül a szívükhöz nőtt az adott alkotás.

Ez a jó hozzáállás, én is ugyanígy működöm.

Mert a kommersz nagyon is szórakoztató. Azoknak a sznoboknak is az lenne, akik teljes mértékben elzárkóznak tőle. Az más kérdés, hogy az ember tudja róla, hogy sz*r, és nyilván van egy korlát, ami után már megelégeli, de egy darabig a hulladékra, vagy a könnyű giccsre is van igény.