Manapság miért nincsenek ilyen zenei ikonok?

Vannak/voltak.

Michael Jackson (meghalt)

Prince (meghalt)

Iggy Pop (meghalt)

Nem jut eszembe a neve (meghalt)

De pl Madonna, vagy Cher életben van, és eléggé ismertek. Vagy pl az Iron Maiden, Metallica eléggé ikonikus együttesek. A pop szakma meg már egy kaptafára gyártja az "együtteseket".

Slash? Mai napig a csúcson van,igazi példakép számomra.

Az új lemeze jobb mint sok régi GnR album.

Mert nagyon kinyílt a világ. Könnyű nagy közönséghez eljuttatni a zenét így nem csak az a műfajonként 3-4 előadó tarolja le a piacot, amit a rádiók, TV-k és a magazinok felkapnak. Már nem azt hallgatják az emberek, "ami van", hanem azt, amit akarnak. Sokkal közelebb tudnak találni az ízlésükhöz.

Aki kelta folk-rockot akar hallgatni, az 10 másodperc alatt talál egy válogatást az ismertebbek közül youtube-on és válogathat. A 70-es 80-as években meg esetleg, ha Írországban vagy Bostonban élt, akkor találkozhatott ilyesmivel.

#1 A szívbajt hozod rám b#zmeg, dehogy halt meg Iggy Pop...

A négyes válaszadóval amúgy részben egyetértek, szerintem olyan szempontból totál igaza van, hogy most már a média sokkal interaktívabb dolog, és főleg ebben az évtizedben vannak már olyan előadók, akik független zenészként lesznek pusztán az interneten híresek. Így már nincs is szüksége az adott korszaknak, még műfajonként se A Nagy Legendára.

De ha már legenda-státusz, ha most attól eltekintünk, hogy a média hogyan változott, szerintem ez akkor is egy sokrétű kérdés. Nem nagyon lehet ilyen szempontból jelenbeli előadókat régiekhez hasonlítani, mert művészetben bizonyos dolgokat tényleg csak az idő tud igazolni. A Beatles, Zeppelin, stb. ezek már legenda státuszban vannak, de ha abban a korban kérdezted volna meg róluk az utca emberének a véleményét, hallottál volna érdekes dolgokat. Amikor a rockzene, mint olyan, megjelent, az idősek, meg konzervatívok állították, hogy ez csak ilyen múlandó trend lesz és a kutya se fog emlékezni ezekre a sztárocskákra, a Beatles-t annak idején nagyon húzta lefelé a kortárs média, rengetegszer megkapták, hogy ők már nem is zene, és ki fogják nyírni a zenét, mint olyat. Ma is benne van sok emberben ez a felfogás, hogy ha nekik nem tetszik valami jelenkori híres előadó, akkor attól nyilván semmit el se lehet ismerni, meg biztos nem lehet neki jelentősége, vagy akinek a szemében jelentősége van neki, az nyilvánvalóan hülye (sokat elmond ezekről az emberekről, hogy szerintük a 2000 óta ugyanarra a sémára megy a popzene, holott a mainstream pop rengeteg változáson ment át azóta)... Ezen felül benne van a dologban a személyes preferencia is, nekem pl. veled ellentétben sose jutna eszembe Britney-t vagy a Spice Girls-t szembeállítani a "hullócsillag" fenoménnal, mert szerinte ők inkább öregedtek úgy mint a tej, nem pedig mint a jó bor. Arról viszont nem tudok nyilatkozni, hogy hatást mennyit tettek az utánuk jövőkre, márpedig szerintem az a legfontosabb objektív mértékegysége annak, hogy valaki mennyire ikonikus. Kanye West a huszonegyedik századnak egy csomó zenei irányzatára óriási hatást tett, a hatását egyszerűen nem lehet tőle elvitatni, akkor se, ha valaki a zenéjét, meg a személyiségét is utálja. De hogy valami underground-abb nevet mondjak, szerintem a Death Grips is egy totál ikonikus banda sok szempontból, és amikor már az ingerküszöbök felmennek annyira, hogy kevesebb ember fogja tömény zajnak hallani, amit csinálnak, akkor sokkal egyöntetűbben el lesznek ismerve (meg ők is egy rakás kortárs előadóra tettek hatást, sőt, pár elődjük későbbi munkáira is). És ez csak két példa, vannak még bőven nevek, akikre a jövőben nagy legendaként fognak visszaemlékezni, csak kortárs létükből kifolyólag náluk még messze nem áll fenn az, mint egy régi ikonnál, hogy nem is vitakérdés a státuszuk.

Mivel egyre több zenész van és egyre többféle műfaj van, így a rájuk fordított figyelem is megoszlik. Nagyobb a választék mint ezelőtt bármikor. Manapság már nem egy-két előadó ural egy-egy műfajt, legalább kétszer-háromszor annyi előadó.

Ja és azt se felejtsük el, hogy a népszerűség nem feltétlenül jelent egyet a minőséggel, sőt.

Minden műfajnak vannak kiemelkedő ikonjai mind a mai napig.

Rap zenészek közül aki ikonná nőtte ki magát és még minőségi zenét is készít/készített említhetnénk például Eminemet. Neki például a legnagyobb dobásai a '90-es és a 2000-es években voltak.

Azért azt is hozzátenném, hogy elég felszínes kijelentés, hogy a 60-as, 70-es éveket egyedül a Beatles, illetve a Led Zeppelin, Queen uraltál. Ott volt még a Rolling Stones, a Pink Floyd, a Doors, a Black Sabbath, Jimi Hendrix, Deep Purple, Bob Dylan és még sorolhatnám. Szóval már a 60-as és 70-es években is rengeteg ikon és zseniális zenész volt, ez ma sincs másként, csak sokkal nagyobb a választék. És aki mondjuk ikonnak számít a metal műfajban, lehet, hogy te nem is hallottál róla, ha nem hallgatsz metal zenét, ha nem vagy otthon a műfajban.

Egyébként én meg nem mozgok otthon a jazz műfajban, de ott is van egy csomó zseniális zenész, az ő nevüket mégsem ismeri annyi ember. Szóval ja, a népszerűség meg a tehetség nem feltétlenül jár kéz a kézben.

Ja és azt is tegyük hozzá, hogy a zenész örökségének általában jót tesz ha meghal az illető, legalábbis népszerűség tekintetében mindenképpen.

#8 Hogy az én kommentemet érintő dolgokra reagáljak:

"Tudsz egy picit erről mesélni? (...) Csak mert nekem is eléggé egyfélének hangzik, de annyira nem értek hozzá."

Dióhéjban: a kétezres évek elején főleg a boyband-ek, meg popénekesnők voltak a felkapottak, aztán a közepe felé jött a bling-era hip-hop, a közepe-vége felé az rnb vonal, a '10-es évek elején az EDM volt a legbevettebb, meg a dubstep-nek volt egy tiszavirágéletű szárnyalása, most pedig a modern trap megy, meg a nagyon felvizezett indie popra hasonlító ének-centrikus pop. Ezt nagyon hosszasan, kb. évekre bontva lehetne fejtegetni, hogy mennyire nem egyszínű a modern popzene, de szerintem már az, hogy mennyi elkülönülő műfaj létezik, eléggé jól mutatja, hogy bizony nem ugyanaz ismétlődik lassan két évtizede. Abban nem kételkedek, hogy vannak emberek, akiknek ez az egész úgy ahogy van nem tetszik, de az egész egyszerűen nem igaz, hogy homogén lenne a dolog, és emiatt bennem van az a rosszmájú feltételezés, hogy rengeteg popzenét utálni vélő embernek van nagyon határozott véleménye nagyon kevés tényleges alappal.

"De ez kicsit más. Ez inkább olyan, mint pl. a Hanoi Rocks. A Guns n Roses és az Aerosmith is nagy hatásként szokott rájuk hivatkozni, de attól még nem emlékezünk rájuk egy korszak meghatározójaként."

Már attól függ, hogy milyen kultúrkörben... Pl. progresszív rock kapcsán is több ember szájából hallod a Pink Floyd-ot a hétköznapokban, de amint olyasvalakivel beszélsz, aki képben van a műfajjal, az biztos, hogy a King Crimson-t fogja a legjelentősebb névnek megnevezni, hiába kevésbé ismertek - és ez az underground-dal mindig is így volt. Specifikusabb rétegeknél mások az ikonok, mint a mainstream számára. Az elektronikus zenét se a hetvenes évek kísérletezőzenészeinek tulajdonítja az átlag ember, pedig bizonyos körökben istenítik Delia Derbyshire-t, meg Pauline Oliveros-t. Itt szerintem mondjuk szerintem kicsit vissza is kanyarodtam arra a gondolatra, hogy az internet korában nem lehet a közvéleményre úgy hivatkozni, mint egy egységes entitásra, mert túlságosan elmosta a média interaktivitása a mainstream és az underground közti egykor éles határvonalat.

"Hogy egyértelmű legyen: én most nem azt kérdezem, hogy kik azok, akik tehetségesek, meg akik hatnak másokra, akár egy rétegzenében, akár máshol. Én azt kérdezem, hogy olyan emberek miért nincsenek, akik szinte uralják a mainstreamet, tehát ez a "mindenhol ott van" kategória."

Hát... Arra a négyes válasz szerintem kielégítő, én már csak specifikusabb részletekbe próbáltam belemenni, amivel perspektívát szolgáltathatok, mert érdekesnek tartom. :D

"Idegesít pl. sokakat Justin Bieber, de őt meg többen utálják, mint szeretik, és nem az idősek, hanem a tinik is. És ez a különbség. Biztos szidták sokan a Beatlest, de nem a tinik."

Nehogy azt hidd. Az emberek régen ugyanúgy különbözőek voltak megannyi szöges ellentétben álló véleménnyel, mint ma, csak ahogy mondtam, az idő átértékeltet a jövő generációival pár dolgot és emiatt máshogy emlékszünk vissza dolgokra, néha azért, mert a változó ingerküszöbök miatt megértünk olyan alkotásokat, amiket a múlt embere nem értett, néha feltesszük a rózsaszín nosztalgia-szemüveget, néha pedig bedőlünk annak az általam rendkívül utált dolognak, hogy a klasszikust sérthetetlennek kiáltjuk ki. Szerinted nem voltak régen is "hurr durr, rossz generációba születtem" tinik? Dehogynem! Sok ilyen kortársam a '10-es évek elején mindig a kilencvenes évekre csorgatta a nyálát, hogy hú de jó alternatív rock, meg old school hip-hop volt, holott egy csomó akkor élt rocker fiatal azon a véleményen volt, hogy a grunge, meg a rokonműfajok "megölték" a rockot... Csak az ilyen véleményeket elmossa az idő, mert nyilván nincsen feljegyzés az átlagember gondolatairól a régmúltból, de néha az ember tud vele szembesülni, pl. a múltkor olvastam egy idős ember által írt kommentet Miles Davis-ről, azt írta, hogy ő akkor volt fiatal, mikor kijött a Bitches Brew, és akkor bár a kulturális írók imádták, amúgy totál megosztó album volt, a rajongók fele állította, hogy Miles-nak elment a józan esze, hogy ilyen hallgathatatlan sz#rt csinált, aztán ma meg a Kind of Blue mellett azt szokás leginkább a magnum opus-ának tartani. Az a vélemény, ami az akkori fiatalok feléé volt, a szőnyeg alá lett söpörve az idő által. Meg még egy jazz-es példa, olvastam egy Django Reinhardt életrajzi könyvben olyat is, hogy még g#cirégen Franciaországban, amikor Django élt, nagyon érdekes vallási háborúk mentek a különböző tánczenei stílusokon, rengetegszer voltak használva az olyan hülyeségek, mint a "nem zene", "butítja az embereket", stb., mint amiket a mai popra mondanak sokan, ezt se nagyon szokás felemlegetni - nehezebb is hozzá felkutatni a forrást, mint a mai korban, amikor bárki kiírhatja bárhova a véleményét.

Ez meg már a válaszomtól független részre:

"Szerintetek a jövőben lesznek még olyan zenészek, akik legendák lesznek?"

Olyan értelemben, hogy nagy hatású zenészek, akikre korszakalkotóként, meg ikonként tekint egy-egy kultúrkör, olyanok lesznek, amíg világ a világ. Komplett média-uralmat élvező ikonok hogy lesznek-e... Kétlem. Sőt, szerintem csak kevésbé lesznek, mint ma vannak. Sokan még mindig nem veszik észre, hogy mennyire jó korban élünk média szempontjából. Gondolok most megint a "ma már nincs jó zene hurr durr"-emberekre, akik ezt úgy tolják, hogy egy átlag nap alatt több zene jön ki, mint amennyinek a meghallgatására egy év elég lenne, egy nagyobb műfaj kisebb alműfaja meg több különböző előadóval rendelkezik, mint amiket a legtöbb ember összesen ismer, senki nincsen rákényszerítve a csúnya gonosz mainstream által szenvedésre, egyesek mégis önként választják, mintha nem lenne tőlük karnyújtásnyira AZ ÖSSZES ZENE AMI LÉTEZIK. Ami k#rvasok. :) Ilyen szempontból tudod mi érdekes jelenség még? Azok az előadók, akik a maga korukban totál nem voltak ismertek, és az internet támasztotta fel őket. Pl. dream-pop, pszichedelikus indie meg dub műfajban ma legendának tartják a Fishmans nevű bandát, akik a frontemberük haláláig egy még belföldön is kevésbé ismert japán csapat voltak, és a 4chan music board-ján kapták fel őket, ma meg kb. alapműnek számít a Long Season, meg a kétórás élő albumuk internetes zenei közösségekben. Ryo Fukui jazz-zongoristát is egyre többen és többen ismerik el, pedig a maga korában a kutya nem ismerte, viszont valamiért a YouTube algoritmusa nagyon sok embernek beajánlja és már kultstátuszban van az az album. Szerintem a jövőben még több ilyen lesz, ami tök jó, mert ebből látszik, hogy az emberek nem csak azzal a lehetőségével élnek az internetnek, hogy nyomon tudnak követni kevésbé ismert friss előadókat, hanem régi gyöngyszemeket is elő lehet ásni.

#9:

Szerintem akik azt hangoztatják, hogy 20 éve nem változott a pop zene, azok úgy értik, hogy semmi mélységet nem kapott, hanem ilyen jellegtelen, semmiről se szóló cukormázas, szivárványszínű giccses valami maradt azóta is. Ezzel mondjuk valamelyest én is egyetértek, mert a legtöbb pop dal tényleg elég felszínesen és giccsesen beszél az adott témákról. Ilyen téma pl. a szerelem is, amiről nagyon sokan és nagyon sokszor dalolásznak, de pop műfajban még nem nagyon hallottam olyan előadót aki érdemben tudott volna róla "beszélni" manapság. Bár szerintem ez nem a 2000-es években kezdődött, már Bon Jovi is ezt csinálta, persze az meglehet hogy 2000 óta lett ennyire kelendő az ilyesfajta pop zene.

Egyébként ahogy látom te nagyon otthon vagy zenetörténetben, a zene alakulásában. Munkádhoz kapcsolódik a téma, vagy csak ennyire érdekel a zene?

Amúgy a 7-es vagyok. :)