Az AWS zenekar szerintetek nem szánalmas?
Mert szerintem azok, zeneileg valami elképesztően gagyik.
1 szám abból áll hogy 2 riff ismételgeti egymást, és az összes számuk ugyan arra a sémára épül fel.
Unalmasok, konkrétan tiknek és poppsoknak való gagyi.
Az új album érkezése előtt felrakta 2 számot, amik zeneileg konkrétan ugyanazok voltak mint a Viszlát nyár, a felépítésük szintén. Szóló természetesen egyik számnál se volt, az énekes pedig nyugodtan elmehetne poppot énekelni, elképesztően erőtlen a hangja, oké hörögni vagy screamelni (nem tudom kivenni hogy az amit csinál mi akarna lenni, mivel annyira rossz) próbál (azt amit csinál egyiknek se nevezném, de a fiatal tini lányoknak ez kell), de attól ez még pop metal marad.
Szólóik persze nincsenek, bár az új zenekarok között egyiknél sincsenek, mivel nincs rájuk igény, és zeneileg nincsenek is azon a szinten hogy egy valamire való szólót össze tudjanak rakni, khm Dorothy.
Nem szeretném az emberek megjelenését firtatni, egyébként is tök mindegy hogy hogyan néz ki egy zenész.
De azért eléggé szánalmas hogy a mai "metálosok" úgy néznek ki majdnem mint a Byalex féle hipszterek.
Én ettől a gagyi, hallgathatatlan modern hangzásvilágtól egyszerűen kifutok a földről, előbb fogok Byalexet hallgatni mint hogy megszeressem, egyszerűen hallgathatatlan. (azt vettem észre hogy a zeneileg NULLA zenekarok használják elő szeretettel)
Rengeteg műfajt hallgatok, a folktól kezdve egészen a heavy metalig szinte mindent. Szomorú hogy ma már konkrétan nincs igény az igazi rock zenére, PL: Ezek az AWS-t hallgató divat rockerek azt se tudják hogy ki volt az a Tunyogi Péter, vagy Dio.
Az AWS ugyan olyan divat rockereknek készít zenét mint a poppos Leander. De sajnos az ilyen pop metálra zenére van igény.
Ha ez nem így lenne akkor Molics Zsolt Nyugtalan Vér című számán 2 918-nál több megtekintés lenne, ez a szám már augusztus vége óta fenn van, zeneileg, ének hangilag 100% jobban össze van téve mint bármelyik AWS szám.
De ahogy leírtam, az igazán zúzós zenére egyszerűen nincs igény.
Leszögezem, egyáltalán nem érdekel az AWS (ahogy a magyar könnyűzene sem). De...
A gitárszóló az egyik legfeleslegesebb dolog a rockzenében, az esetek 98 százalékában semmi mást nem szolgál, csak azt, hogy a gitáros lenézve a közönségét fitogtassa a technikai tudását, a metalszólók ilyen tekintetben különösen szörnyűek. Egy Ed O'Brien vagy Johnny Marr többet ér bármelyik ilyen gitárosnál.
A zenészek kinézetébe belekötni az egyik legnagyobb f_szság a világon. Hogyha már itt tartunk, a hagyományos metalkinézet szintén elképesztően hülyén néz ki, a felesleges tetoválásokkal, szegecsekkel, bakancsokkal. A metal 52 százaléka az image, 48 százalék a zene. Ez már a Black Sabbath óta így van.
A rockzenét mindig az akkori hipszterek által körül rajongott zenekarok vitték előre, mint a Pixies, Velvet Underground, Radiohead vagy a Stone Roses.
https://www.youtube.com/watch?v=5iC0YXspJRM
https://www.youtube.com/watch?v=EwdH09vJwwU
https://www.youtube.com/watch?v=r3RRrLE5IOQ
https://www.youtube.com/watch?v=4D2qcbu26gs
Dio zenéje meg a Sabbath-korszak és a Holy Diver után egyszerűen értékelhetetlen tucat-fantasy metal volt. Szóra sem érdemes.
És b_szki, rockerség meghatározása? Értelmes ember 17 éves korára kinövi azt, hogy magát rockernek, punknak, metálosnak, gótnak vagy hip-hoposnak mondja. Ha nem, ott szűklátókörűség állhat a háttérben.
A leander meg az aws az ossziánnal meg a többi magyar hulladékkal karöltve egy rakás hulladék.
Igazából semmi bajom nincs velük, azon kívül, hogy az összes ilyen popszart egyből metálnak titulálják csak mert van benne igazi hangszer meg egy kicsit torzított a gitár.
Az előttem válaszolónak meg látszik, fogalma sincs semmiről csak tud pár nevet meg hallotta életében egyszer a crazy traint vagy valamelyik über mainstream rock/metal számot és most szakértőnek képzeli magát.
A metál nagy része image? Ember. Hallottál már a Metallicáról? Biztos csak az oltári nagy imázsuk miatt lettek a metál történelem egyik legmeghatározóbb zenekara, és nem is az olyan zseniális művektől mint a Nothing Else Matters, Master of Puppets vagy Creeping Death. Látszik, hogy fogalmad sincs miről beszélsz. Pixies? Ki a tököm hallott már erről? Radiohead, Velvet Underground? Ezek sose vitték előrébb a rock/metal zenét. A radiohead a 90-es években eltörpült a Nirvana világmegváltó sikeressége mellett. A velvet underground a maga korában szintén eltörpült a még most is ultra sikeres Beatles mellett akik jóval nagyobb népszerűségnek örvendtek, így 90%-ban ők népszerűsítették. Jól is bizonyítja, hogy egy iskolás gyereken se látni Pixies vagy mi a rák kitűzőket, felvarrókat, pólót, viszont Nirvanásat vagy Metallicásat igen. Erről ennyit, hogy a radiohead meg a többi általad felsorolt marhaság vitte előre bármilyen szinten a rock/metal zenét, még csak hatást se gyakoroltak ezek a zenekarok a többi sokkal nagyobb sikereket elérő bandákra.
A Sabbath-nak milyen imázsa volt amikor befutottak? Szakadt csóró zenészek voltak akiknek rendes ruhára is alig tellett amikor kiadták az első pár lemezt. Unalmasak a gitárszólók? Az egykori Panterában játszó (talán ismered bár kétlem) Dimebag mégis elérte a játékával, hogy a zenekar a 90-es évek legsikeresebb metal zenekara legyen. Mi van Randy Rhoadsal? Róla hallottál már? Nem hiszem.
És nem is tűnsz olyannak aki végighallgatta volna az egész Dio diszkográfiát, hogy legyen róla saját véleményed, max valahol elvétve a googlen olvastad, hogy valakinek éppen ez a véleménye és bemásoltad, hogy úgy tűnjön mintha értenél is hozzá, különben nem lenne relevanciája az ultra ratyi véleményednek. Attól még mert pár alap fogalommal tisztában vagy nem kéne ennyire okosnak hinned magad a témában.
Először is, 16 éves koromig nagy metalos voltam. A Black Sabbath és a Napalm Death/Carcass közötti skálán majdnem minden stílusban voltak kedvenceim. Ma már valóban úgy látom, hogy a metal az image nélkül nem lenne ennyire népszerű a fiatalok körében. Fekete cuccok, szegecsek, direkt sátánista jelképek, ezek a metal 90 százalékához hozzátartoznak, igaz, a Sabbath még nem alkalmazta ezeket.
Diot már elég régen hallgattam, a Holy Divert kezdetben szerettem, egy idő után azt is meguntam.
Pixies - Nélkülük nem lenne alternatív/indie rock az elmúlt harminc évben, többek között a Nirvana se. Maga Kurt Cobain is elismerte, hogy egész karrierje során csak a Pixiest próbálta másolni. Mellesleg itt Nagy-Britanniában, ahol élek pl. a közízlés része. Persze nem annyira, mint az Oasis vagy a Blur, de ugyanannyira be van ágyazódva mint a Nirvana, és a U2.
Radiohead - Az első zenekar, ami tökéletesen mixelte egymással a rockot és az elektronikus zenét, persze voltak előképek, mint a New Order. Az évezred forduló összes jelentős brit gitárpop csapata az ő hatásukra alakult meg, sokan a legfontosabb zenekarnak tartják, mióta a Beatles felbomlott. Én nem mennék ennyire messzire, de a hatása megkérdőjelezhetetlen.
The Velvet Underground - Minden punk, alternatív/indie, goth, krautrock, shoegaze és dream pop zenekar elődje. Ez tény. A Beatles is nagy hatású volt, de alapjáraton több banda utánozza a mai napig Lou Reed minimál garázsrockját. Olyanok tartják legnagyobb hatásuknak őket, mint Bowie, a Sex Pistols, a Ramones, a Clash, a Smiths, de vannak bizonyítékok arra, hogy Syd Barrett is szerette az első albumukat, tudjátok, amit csupán 5000 ember vett meg, de később mindannyiuk alapított egy zenekart, ahogy Eno mondta. Még Cliff Burton is rajongott értük, de a 2000-es évek egyik legsikeresebb gitárzenekara, a Strokes is egy az egyben őket másolta.
Stone Roses - A madchester mozgalom legsikeresebb zenekara, akik nélkül nem történt volna meg a kilencvenes évek legfontosabb gitárzenei mozgalma, a britpop.
A Pantera teljes életművét hallottam már, a kezdeti hajmetálos dolgoktól a későbbi primkó parasztmetalig, egyik albumuk se nyűgözött le, de voltak jó számaik. Randy valóban jól játszott Ozzy első két lemezén, de ez nem menti fel az alól, hogy részt vett a Quiet Riot megalapításában.
Az a baj, hogy ti a rockzenében nem láttok tovább a metalnál, ami a maga kereteit között valóban változatos és színes, de a tágabb rockzene fejlődésére valójában csak nagyon ritkán volt befolyása. Gondolom hogy a nagy dinoszauruszrock bandákon kívül egyikőtök sem tudna olyan rockzenekart megnevezni, ami nem metalt játszott.
Itt hagyom a kedvenc metal lemezeim listáját:
Slayer - South of Heaven
Death - Individual Thought Patterns
Metallica - Ride the Lightning
Black Sabbath - Master of Reality
Napalm Death - From Enslavement to Obliteration
Iron Maiden - Piece of Mind
Burzum - Filosofem
Alice in Chains - Three Legged Dog
#34
"Erről ennyit, hogy a radiohead meg a többi általad felsorolt marhaság vitte előre bármilyen szinten a rock/metal zenét, még csak hatást se gyakoroltak ezek a zenekarok a többi sokkal nagyobb sikereket elérő bandákra."
Ennél nagyobb baromságot nem tudsz kitalálni? K.C. azt mondta hogy a Smells Like Teen Spirit nem volt más, mint egy ügyetlen kísérlet a Pixies hangzásának kopizására. De a Smashing Pumpkins is sokat köszönhet nekik, Billy Corgan egyszer azt nyilatkozta, hogy a Surfer Rosa volt az egyik első lemez, ami zenélésre inspirálta. Mellesleg a Pixies egyáltalán nem ismeretlen, műveltebb zenei körökben rendszeres elemzések tárgya.
Itt van az állítolagos "zenei IMDB" toplistája a legjobb albumokról, és a Pixies elég előkelő helyen áll a szavazatok alapján:
Itt van még a BestEverAlbums és az AcclaimedMusic listája is, amik már a létező zenei rangsorolások összesítése alapján működnek:
Hogyha zeneileg műveltebb személyeket kérdezel meg arról, hogy a Pixies vagy mondjuk a Pantera a fontosabb zenekar, akkor tízből kilenc a Pixiest fogja mondani.
A Radioheadet az NME olvasói egyszer minden idők legfontosabb zenekarának is megszavazták, ami persze hülyeség, de ettől még nagyon fontos együttes. A Kid A pl. valószínűleg az egyik legprogresszívebb, leginnovatívabb rocklemez ami valaha is megjelent. Apropó, hallottad már a Radiohead életművet? A The Bends, OK Computer, Kid A, Amnesiac, In Rainbows ötösnek minden valamirevaló zeneb_zi gyűjteményében szerepelnie kell.
És hogyha már Radiohead, gondolom hallottál már olyanról hogy britpop, ami meghatározta a brit rockzenét a kilencvenes években. Nos az olyan zenekarok, mint az Oasis uralmának a Radiohead egymaga vetett véget az OK Computerrel, teljesen kivégezve a britpopot. Gondolom a Coldplay és a Muse nevét is már hallottad. Ők eredetileg Radiohead kópiaként indultak, és ugyan kereskedelmileg sikeresebbek lettek, mai napig nem sikerült kitörniük ebből a skatulyából.
#39
Azért a Panterának is megvoltak az előképei, sokak szerint például az Exhordert másolta. Mivel mind az Exhorder, mind Anselmo New Orleansból származik, nem elképzelhetetlen hogy Anselmo hallotta a demóikat.
A Pixies noise rockból, surfzenéből, pszichedeliából, punkból és metalból alakította ki a saját stílusát, mindezt összemixelve a hozzájuk kötött halk-HANGOS-halk dinamikával, az egyszer suttogó énekkel, máskor pszichopata, vadállati visítással és Kim Deal háttérvokáljaival, egyedit sikerült alkotniuk. Ennek köszönhető, hogy senki sem tudta őket kiválóan lemásolni, még az ehhez legközelebb járó Nirvana sem.
Szokták a legelső grunge zenekarnak is hívni őket. Szerintem ez hülyeség, mivel én a grunge-ot sosem tekintettem igazi műfajnak, de a Surfer Rosa (Kurt Cobain kedvenc lemeze a Stooges harmadik albuma mellett) és a Doolittle kétségkívül nagy hatást gyakorolt a kilencvenes évek amerikai alternatív rockjára.
Surfer Rosa (1988):
https://www.youtube.com/watch?v=v3r-xMt9JmM&t=0s&index=2&lis..
https://www.youtube.com/watch?v=KTQmClWe5N4 (Állítólag ez volt Cobain kedvenc Pixies száma)
Doolittle (1989):
https://www.youtube.com/watch?v=PVyS9JwtFoQ
https://www.youtube.com/watch?v=BDHidMlViMc
Igen a Pantera nagyon népszerű volt és valóban sok zenekart inspirált, a Pixies meg első működése idején Amerikában underground volt, Nagy-Britanniában viszont mindig teltházas koncerteket adott, és a U2 is elvitte őket előzenekarnak a ZooTV turné idején. A hatásuk nekik is hatalmas, maga a Nirvana is nekik köszönhető, ami valóban sikeresebb lett kereskedelmileg, de nagyon nem vitték előre a Pixies-hangzást, megmaradtak a másolásnál. Persze ettől még egy nagyon jó zenekar volt, de hozzájuk csupán a glam metal megölése köthető igazából, a Pixies már kitaposta számukra és az összes akkori amerikai alterzenekar számára az ösvényt.
A Beatles is népszerűbb volt a korában a Velvet Undergroundnál, de mikor '77-ben megtörtént a nagy punk robbanás Nagy-Britanniában, akkor a Beatles cikivé vált, ekkor elterjedtek olyan vélemények, miszerint a Sgt. Pepper valójában megölte a rockzenét, meg ilyenek. A '70-es évek második felében és a '80-as években a Velvet Underground igenis meghatározóbb volt, mint a Fab Four. A punkból ekkoriban alakultak ki olyanok, mint a new wave, a poszt-punk, a gothic rock, noise rock, alternatív rock, jangle pop, shoegaze stb... A fiatalok körében a Beatles csupán a britpop idején vált ismét meghatározó zenekarrá, mikor az Oasis elkezdte őket másolni.
Nem mellesleg Johnny Rottenre például az olyan '70-es évekbeli experimentális/krautrock zenekarok is nagy befolyást gyakoroltak, mint a Can vagy a Neu!. Ezek is rendkívül nagy hatású zenekaroknak számítanak, egyes kritikusok szerint a Can 1971-es Tago Mago című albuma minden idők legnagyobb hatású rocklemeze. A befolyásukat jól mutatja, hogy még a Radiohead is hozzájuk nyúlt vissza az OK Computer és a Kid A/Amnesiac korszakuk idején.
Szintén a nagyközönség számára ismeretlen, de a zenei világ alakulásában fontosnak számító zenekar a Siouxsie and the Banshees. Túlzás nélkül ők tekinthetők az első brit poszt-punk együttesnek, még a Joy Division és a Cure is sok mindent köszönhet nekik. A '70-es és '80-as évek fordulóján tulajdonképpen megalkották a gothic rockot, majd letették a shoegaze alapjait is. Olyan zenekarok és előadók hivatkoznak rájuk hatásként a Cure és a Joy Division mellett, mint a Radiohead, a Smiths, a U2 (ami az egyik riffjüket el is lopta az Achtung Baby-lemezre), a JAMC, a Jane's Addiction, a Primal Scream, a Smashing Pumpkins, a Suede, John Frusciante (igen, az a John Frusciante), a Faith No More (hoppá, egy metal zenekar is), a My Bloody Valentine, a Slowdive (ők konkrétan az egyik számukból vették a nevüket), és hogy ne csak a rockzenekarokat mondjak, még a Depeche Mode tagjai is bevallottan nagy Banshees-rajongók.
https://www.youtube.com/watch?v=Y-l9GQJRl9Y
https://www.youtube.com/watch?v=xZUiCmYSdH4
https://www.youtube.com/watch?v=WOH_VN5gAqE (Ezt a számukat a Faith No More is feldolgozta)
https://www.youtube.com/watch?v=OL-NVZ6FQMI
Tehát, nem feltétlenül csak az a befolyásos, ami a maga korában népszerű, a metalon kívüli underground rockzenének ugyanúgy megvannak a maga befolyásos alakjai. Igen, egy tizennégy éves gyerek előbb rátalál a SOAD-ra, mint mondjuk egy '70-es évekbeli krautrock bandára, de hogyha beleássa magát a rocktörténelembe, akkor elfog jutni a krautrockig is. Mellesleg nekem nincs semmi a bajom a Systemmel, a múlt évtized egyik legjobb rockzenekara.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!