Ti hogyan bírkoztok meg a gondolattal, hogy a kedvenc bandátok több év után feloszlik?

Hallgatok olyan bandát, ami már feloszlott, de azért még rossz látni, hogy megint vége van valaminek, ami jó volt. Az elején még értetlen vagyok: miért? Esetleg még egy kicsit sírok is. Aztán rájövök, hogy lehet, hogy feloszlott, de alkottak valamit, amit szeretek és mindig szeretni fogok. Néha azért eszembe jut, hogy milyen kár, hogy ennek vége, ám nem lehet életünk végéig egy bandát siratni. Lesznek még jó zenészek, jó énekesek, a lényeg, hogy ők is segítettek nekem abban, hogy megtaláljam önmagam. Ám attól néha még szívesen pofán vágnám őket, hogy ezt miért tették. De nem én mondom meg nekik, hogy mit kell tenniük...

Nem teljesen ugyanaz a helyzet, mint egy feloszlásnál, de majdnem. Amit én ma még mindig nem bírok sírás nélkül hallgatni, az a Ladies' Code. Gondolom tudjátok miért. Hiába működik még ma is a banda, a 2014 szeptember előtti zenéket, még ha "boldog, ugrálós szám is", csak sírva tudom meghallgatni.

Az egyik kedvenc bandám már akkor feloszlott, mikor elkezdtem hallgatni őket, szóval... na erre varrjál gombot! :D

Én is pont akkor szerettem meg a 2NE4-t mikor feloszlottak...vagyis rá egy napra😂😅😭😭