Zeneőrültek! Mesélnétek arról, hogy mit jelent számotokra a zene, hogyan alakult ki a stílusotok, mit gondol rólatok a környezetetek, és mi szól éppen a fületekbe?
Nem aggaszt igazából, hogy nem 3000-ren fognak válaszolni a kérdésre, csak kíváncsi vagyok, hogy vannak-e hasonló sorstársaim.
Én kezdetben nem voltam nagy zeneboozi. Talán 11-12 éves lettem, amikor megismertem az első igazán én zenekaromat. Ez a Slipknot volt, és ráébresztett arra, hogy ez, ami nekem tetszik, a környezetemnek egyáltalán nem.
IRC-en chateltem, voltaképpen ez volt az igazi életem, és 17-18 éves srácnak adhattam ki magam. Elég gyorsan felszedtem egy középfokú angol nyelvtudást, plusz tocsogtam az orosz gyilokpornókban, és kínzásokban, de végtére is olyan emberekkel beszélgettem, akik hozzám hasonló zenéket ontottak magukból. Szóval eleinte a Nu metál volt a mindenem, aztán szép lassan magamtól ugyan, de megjött a kedv ahhoz, hogy a régebbi "nagyokat" is megkeressem. A Machine Head által már volt egy kis betekintésem a 90-es évekbe, de az első igazán régi nagy számomra a Metallica volt. Persze eleinte vontam a számat, hogy "Ez nem egy slipknot" meg mittudomén, de szépen lassan megtérültem, és egyik dalt követte végül a másik.
Mire beértem a gimnáziumba, szinte minden metál zenét ismertem, Black Sabbath-tól az ax7-ig. Aztán punk korszakom is kialakult. Volt társaim is, aki szintén azokat hallgatta, amiket én, de én például sose bírtam a fekete göncöket, a zenekaros pólókat, meg a láncokat. Átlagos öltözködésű srác vagyok a mai napig is.
Igénytelenebb vagyok az átlagnál, nem sokat szépítkezek a tükörnél, a fésűm a tenyerem, ha vizes a hajam, sapkát veszek fel, és végül arra fogom, hogy kócos vagyok mégis.
A sorsfordulat azonban az volt, amikor elkezdtem végül kocsmába járkálni 15 évesen. Volt már annyi arcszőrzetem, hogy néhány helyen már kinézzenek felnőttnek, illetve volt pár jó hely a kis vidéki városkámban, ahol nem szóltak be nekünk, mert csak elsörözgettünk.
Szép lassan azonban megtaláltam a helyi klubokat, ahol koncertek is vótak, és nem igazán élveztem azt, hogy nem lehet hallani szinte semmit se a zenéből. Persze, be voltam sörözve, és jól éreztem magam, de ez inkább a társaságról szólt, nem a zenéről.
Elkacsintottam végül más zenekarok koncertjeire, és volt egy helyi banda, akik Arctic Monkeys és egyéb indie számokat toltak. Nekem végül a Cage The Elephant nevű formáció vót az, amire eldobtam az agyam.
Szinte látom magam előtt, ahogyan lelépcsőzök egy-egy péntek estén a panelből. A dohos benti szagot felváltja a friss tavaszi levegő, és elindulok az éjszakába. Nézem a körülöttem levő égő fényeket, és 1000 helyen járkálok, a szívem pedig a torkomban, mert éreztem, hogy jó zenék fognak szólni, összegyűlik egy jó társaság, beszélgetni fogunk, és csak sörért megyünk illetve mosdóba.
17 éves koromban nyáron volt egy életszakaszom, amikor szinte egész nyáron egyedül voltam otthon. Ekkor kezdtem el füvezgetni, és egy-két szóból hippi lettem, és pszichedelikus rockon éltem végig. Mindig is azok a zenék álltak hozzám a legközelebb, amiben valamilyen gitár és dob szólal meg. :)
Most belegondoltam, hogy ha a szüleim otthon lettek volna, eléggé ki lettek volna akadva rajtam, bár legalább ha lányokkal aludtam, akkor nem az ősök ágyukban kötöttünk ki. Bár viszonylag későn jutottam el a szexig, szóval nem lett volna ezzel se gond. Gondolom...
Nagyjából ekkor fedeztem fel, hogy a suliban másoknak is kialakult egy hozzám hasonló zenei ízvilága, és ahogyan kezdtem már-már felnőttnek érezni magam, megimádtam a magyar alternatív rockot. Nem volt olyan hiperkarma szám, amit ne tudtam volna fejből, és a szobámban is folyton gyakoroltam, hogy megtanuljak gitározni és énekelni.
Persze ezt a mai napig abbahagytam, nem igazán volt időm, sokkal jobban érdekeltek az emberek. Egész végig pörgött a zene, de nem zenéltem. Minden álmom hogy későbbiekben beindíthassak egy zenei karriert, mert érzem, hogy pár ember át tudná élni azt, amit én, úgy ahogy én, és reménykedek benne hogy adhatok majd a világnak olyan zenét, amit a világ adott nekem.
4. év a gimiben, és ekkor szenvedtem el életem első szerelmi bánatát. Az évfolyamtársaim is eltűntek, és az osztályommal maradtam együtt szinte, akikkel megpróbáltam volna minél kevesebbet lenni, de én voltam a mókamester mindig is, és maga lett volna a pokol, ha a sok nyomi egymásnak esik, míg mi 5 éven át megrohadunk egymás mellett, míg mások már egyetemen élvezkednek a fővárosban vagy valami normálisabb egyetemi városkában.
Persze nem mondtam el senkinek, de eléggé depresszív állapotba kerültem. A jegyeim végül nem romlottak, meg nem lettem magányos alkoholista, és drogos. A szobámban csücsültem. Nem voltam kocka sem. Álmodoztam, miközben a zenéimet hallgattam. Hála istennek youtube, spotify, netes ürgék voltak még az életemben, és tényleg eljutottam odáig, hogy nincs egyetlen egy zenei stílus se, amiből ne hallgatnék meg valamit. Amiben látok fantáziát, az mind megtetszik, legyen az techno, klasszikus, rock, metál, punk, pop, jazz, hip-hop, vagy egyéb más stílus.
Örülök, ha találhatok egy-egy új előadót.
Örülök, mert Végre felkerültem Budapestre is, és rengeteg lehetőségem van koncertekre járni, művészi közegekbe, romkocsmákba, egyetemistákkal lógni akárhova...
Jelenleg pedig ez az album szól: [link]
Elnézést, ha hosszú voltam, én szívesen elolvasom, ha lefirkantjátok a ti történeteteket. Írhattok akár privátban is. :)
20F
válasza:Kezdjük akkor.
Általános iskola felsőben történt, amikor egyik osztálytársam bátyja mutatott Tankcsapdát (tudom, tudom, nagyon gáz), a Legjobb Mérgek best of albumot, akkor az ment otthon 0-24-ben. Utána kb. egy évre rá, jött a Depresszió, amit először TV-ben hallottam, őket a mai napig szeretem, a Vízválasztóig egy kivétellel az összes lemez eredetiben van meg, bár már YT-n hallgatok zenét. Elkerültem hatosztályos gimnáziumba, elkezdtem gitározni 12 évesen, akkor a tanárom adott egy csomó kottát (guitar pro), onnét hallgattam zenéket random (értsd: guitar proval lejátszattam őket, köze nincs a valódi hangzáshoz). Ott találkoztam először oylan "igazi" kemény zenével, Marilyn Mansontól a 1996 volt a nagy kedvenc, könnyű volt lejátszani. Külföldi előadókat talán hetedikben kezdtem hallgatni (még mindig nem YT, megfelelő oldalakról letöltve és mp3 lejátszón), itt jött Manson, Metallica, KoRn, ilyenek. A gimnáziumi évek során sokat változott az ízlésem, volt punkos korszakom kb. egy évig(sex pistolsos XXL-es pulcsimban a mai napig járok, mert jó rám), imádtam a Nirvanát, hallgattam Dimmu Borgirt, Napalm Deatht (ez már YT-korszak), mindenfélét, elkezdtem koncertekre járni (vidéki nem túl nagy városban éltem, nekem az évi egy koncert mindig a Depresszió volt, meg a helyi fesztivál), ismerkedtem zenékkel. Nagy kedvencem lett talán kilencedikben a Johnossi, szerintem senki nem ismeri őket MO-n, zseniális, amit csinálnak.
Középiskolában zenekaroztunk a haverokkal, sosem komolyan, ha a helyi kocsmában tíz ember megnézett és a számok végén tapsolt már tök jó volt. Akkor a nirvanás korszakomat éltem, punk rockot játszottunk mindenféle béna tiniszövegekkel. Később, 11-12-ben jött a metal/metalcore, Bullet For My Valentine, Bring Me the Horizon, As I Lay Dying, Sonic Syndicate, In Flames, váltottunk is egyből ilyesfajta stílusra.
Egyetemre kerültem a fővárosba, lehetőségem lett külföldi zenekarok koncertjeire járni egy lány barátommal, félévente egyet mindig beiktattunk, ami tetszett mindkettőnknek. Mindig megnéztem az előzenekarokat is, nagyon jókat lehet találni. Alakult tovább a dolog, egyre közelebb kerültem a metalcore/deathcorehoz, kíváncsiságból belehallgattam populárisabb dolgokba, onnét is volt ami megtetszett.
Jelenlegi állás szerint metalcore/djent/deathcore/prog deathcore zenék a favoritok, szívesen hallgatok még göteborg melodeath metalt, illetve egyéb stílusokat. Amit nagyon nem bírok, a thrash metal, számomra hallgathatatlan, persze ezen kívül vannak még mások, de thrash az nagyon nem bejövős.
Hogy bandákat is írjak: NORTHLANE, PArkway Drive, While She Sleeps, [AMATORY], Architects az abszolút kedvencek, de felírhatnám a telefonom teljes zenetárát is. Magyarok közül Depresszió még mindig No.1, rajtuk kívül a Csakazértis és a Burnout, akiket nagyon szeretek.
Más műfajokból előjön Skrillex, egypár hiphop szám, és szimfonikus! Imádom a filmzenéket, játékok soundtrackjeit, simán beteszek egy háromórás tracket.
Most hallgatom: https://www.youtube.com/watch?v=B1q5bv1loKY
Elég részletes?
válasza:Csak hézagosan a saját hozzáállásomból. Amióta eszemet tudom, a zene sokat jelent. Mindig is minden stílus érdekelt, bár kamaszként még sajnos rám is nehezedett az "akad, amit elutasítok (pontosabban ami nem igazán esett jól), csak mert zavar egy kicsit"-típusú hangulat:
pl a disco-ra csak mérsékelten voltam nyitott, többségében "lókukinak" tartottam -vagy ilyesminek-, ami kicsit túlzás, mai fejjel nézve, bár valóban nem a művészetről szól a disco, de nem is kell minden zenének arról szólnia.
Bár ahhoz képest, hogy a kamaszok nagy része végletes és fekete-fehéren ítélkezik, gondolkodik és érez, ahhoz képest eléggé enyhén volt rám jellemző tiniként, ezek szerint. Tehát én kamaszként is kerestem az árnyalatokat, bár talán még nem elég színesen.
Ha már a kérdező is kitért az életvitelre, akkor egye penész, én is:
sose érdekelt a külsőségek,
sose tartoztam semmilyen csoportba, mert ez engem sose vonzott,
sose voltam semmilyen zenekar híve,
sose öltözködtem semmilyen divat, vagy antidivat szerint sem,
mindig magamat adtam,
sose próbáltam ki a drogot, se a cigit, máig nem vonzanak ezek, láttam bedrogozott egyéneket, és ilyesmik miatt szétcsúszott életeket...
...csak az alkoholt teszteltem magamon egykor, bár nem tiniként, hanem felnőttként, fiatal felnőttként, nagyon rövid időre.
Egyébként ettől még van szemem, érdekel a képzőművészet is, el tudok mélázni zenei album-borítók művészi vonatkozásain, valamint van olyan ,hogy kedvem szerint választok pólót, tehát nem utasítok e alapból semmit a külsőségek közül se, csak egyszerűen mellékes számomra.
Nem érdekelt sose a dac (attól félek, hogy két éves koromban sem, pedig két évesen jó jel a dac, gyermekpszichológiai szempontból), és a nihilizmus se, sem hinni valamiben, se hitetlennek lenni.
Amiket felsoroltam, hogy mik nem jellemzőek rám, az oka:
egyszerűen nem értem ezeket a tipikus többségi vonásokat. Az egész Föld bolygó agyament mivoltát nem értem, ezt a sok hűhó semmiért hozzáállást, ezt a pattogó hozzáállást, ami mögött magamutogatás, presztízs stb feszül bennük...
Nagyon cizellált és elmélyült lelkem, tudatom van, de a többség felesleges dolgokhoz vonzódik, így élem meg azt, hogy milyen a többség.
Kicsit a zenei ízlésemet is érintve:
Főleg az extrém, de leginkább az elvont és az instrumentális zenék vonzanak, meg az egyéni kísérletezés. Utóbbi alapvetően azért, mert szerintem az a normális, ha az ember egész egyszerűen kifejezni szeretné saját magát, nem pedig másokat utánozni.
Ettől meg lehet feldolgozni zenekaroktól stb, de azt is saját magunkon átszűrve látom értelmét.
Természetesen képtelenség 100% eredetit létrehozni, nem is ez a cél. Sőt, ahogy telt az idő a zene történelme során, úgy találtak ki egyre többfajta stílust, már csak ezért se lehet mára már merőben újat feltalálni a zenében.
De a lényeget lehet mindig érezni: hogy akar-e mondani saját magáról valami valamit, zeneszerzésen keresztül, vagy nem akar, vagy milyen arányban akar.
A sablonok zavarnak, így alig érdekel a versszak-refrén-versszak sablon.
Tehát dalokat ha lehet, kerülöm -vannak persze ritka igényes kivételek, és vannak háttérben tetszőek is-, vagy ha kénytelen-kelletlen becsúszik, akkor jobb, ha progresszív jelleggel, mintegy beágyazva akad dal-motívum az adott szerzeményben. De ha tetszik is valami dalforma, túl töménynek élem meg és általában ritkán hallgatok ilyet akkor is, ha kivételesen tetszik.
A sajátos szerkezetek különösen érdekelnek a zene világában, evvel meglehetősen egyedül vagyok.
Máskülönben rengetegféle stílus érdekel a zenében, valamint nyitott vagyok a lágytól a legdurvábbakig, az egyszerűektől a bonyolultakig, csak akarjon valamiről szólni, vagy minimum legyen valami értelme funkciója, és legyen mind inkább letisztult az adott zenei alkotás.
A felesleg borzalmas dolog a zenében, és a zenék 99%-ára több-kevesebb felesleg jellemző. Főleg a mainstream-ben (a populárisban) jellemző sajnos.
Magyarán nem nagyon akadtam még hozzám hasonló zenei ízlésű emberre, bár léteznek, mégpedig akik az ilyen zenéket megalkotják; meg rajtam kívül százezer zenerajongóból talán egy...
Sajnos evvel is egyedül vagyok, kevesen igénylik az elmélyült, tartalmas dolgokat.
Ja, és sok a sznob, pl a pózból komolyzene-"boozi", akik csak mert anyuci beíratta zenesuliba, pózból komolyzenésznek, meg vájfülűnek hiszik magukat. És nem irigységből mondom, hanem objektív megközelítésből. De egyes látszat prog-rock zenekarok követőire is vonatkozik a sznobéria...
Nos, tehát nem rájuk gondoltam a "százezerből egy" esetén...
És nem vagyok különösebben büszke a tartalmas és elmélyült ízlésemre. Inkább elszomorít, hogy mennyire vakok és süketek az emberek, már a többség...
:(
Pedig igazán nyitott vagyok rengetegféle stílusra, ennek ellenére a többség viszont pont azt élvezi, amely kevés fajta zene nekem pont nem sokat mond...
A döntő, hogy MIÉRT ÉS HOGYAN figyel valaki az adott dologra, pl a zenére. Miért fogja meg, hogyan figyeli. Nos, ezek a lényegi vonatkozások számomra, és pont ilyen szempontból lógok ki a sorból - akaratom ellenére. Én csak megélem magam, adom önmagam.
Szándékosan nem tértem ki konkrét stílusnevekre és zenekarokra ebben a hozzászólásomban. Minek. Ki érdekelne??
Egyébként is csak másodlagos számomra az előadó, szerző.
Az album (tehát az időszak és a nagyobb időbeli egység), valamint a stílus már inkább mond valamit számomra. De az meg kit érdekel...?
válasza: válasza:"Szándékosan nem tértem ki konkrét stílusnevekre és zenekarokra ebben a hozzászólásomban. Minek. Ki érdekelne??"
Engem érdekel. Elolvastam amit írtál. Sok szempontból hasonlít az ízlésünk, szóval érdekel hogy miket hallgatsz. Biztos találok benne valamit, amit érdemes megtalálni.
válasza:Ha már ennyire muszáj, akkor érintőlegesen sorolhatok pár kedvencet. De a MIÉRTek és HOGYANOk az érdekesek igazából, az meg nem derül ki igazán abból, hogy itt írkálunk...
Tök mindegy, ha akad közös pont a ti, valamint az én érdeklődési tárgyaim" között, ha lényegileg más okokból tetszik ugyanaz nekünk.
Bár nyilván akadhat közös pont egyébként, mert gyakorlatilag minden könnyűzenei stílust ismerek, és a többségét a stílusoknak szeretem.
Ez a hobbim, évtizedek óta. Nem beképzeltségből mondom, hanem évtizedek óta szinte minden nap tizeniksz órát hallgatok különféle zenéket. Ez van.
Képben vagyok egyes, olyan népek népzenéjéről, melyekről a többség itt Közép- és Nyugat EU-ban nem igazán... És persze az eredeti, autentikus népzenékre gondolok. Egy részüket imádom.
De nem szeretnék erre kitérni, úgy is mást hisznek annak, aminek semmi köze azon népekhez...
A tömegmédia torzítja az infókat... Sajnos. A köztudatban is teljesen más kép van egyes népek népzenéjéről, mint ami valóban rájuk jellemző...
Hagyjuk is most a népzenéket...
(És/vagy ha más módon figyeljük ugyanazon zenét, és máshogyan hat ránk, ez is csak illuzórikusan okoz "közös" pontot, mivel a lényeg terén van eltérés.)
Az a baj a másokkal való közös pont megtalálásában, hogy vagy bár egyszerű, de egyúttal túl elvont, amiket kedvelek, vagy pedig annyira cizellált, összetett, kifinomult zenék azok egy része, hogy a tizedét se hallja ki belőle a legtöbb ember.
Utóbbira példa a vérbeli matek metál, pl a 90-es évek végétől a Meshuggah metakmetal zenekar albumai, bár újabban egyszerűbb számokat is alkotnak, ami nem baj amúgy.
Kis kitérő: a djent stílus csak részben matekmetal... inkább a zenekar matekmetal oldala vonz engem; van viszont egy halom gagyi djent zenekar... szóval attól még hogy "djent" azaz "dzsennt" stílusú valami, attól még nem feltétlen lesz igazán matekos, se izgalmas, se kifejező... de a Meshuggah pont kifejező és letisztult.
Az öncélú bonyolítás nem feltétlen jó. De A Meshuggah amikor bonyolultat hoz létre, az nem öncélú, hanem mélységes, nagyon kifejező, tudatosan önmagukat megmutató.
Az igazi matekmetal, mint amilyen a 90-es évek vége óta a Meshuggah, páratlan (többnyire páratlan) számok sorozatából áll a z ötöstül kezdve mint ütemmutató törtek számlálói (5 7 9 11 13 15 satöbbi variációi, néha páros számok is szerepelnek).
Írok hasból egyet, bár le is szedtem hallás után (többszöri hallgatásra) konkrét számaikból is, de most nem szeretnék konkrétan belemenni, csak érzékeltetni:
pl kb fél perc ebből áll egy vérbeli matekmetálban:
7 7 5 9
7 5 9
7 5 9
8 5 4 3 7 6
5 3 6
7 5 5 5 5
5 5 7 5 5
satöbbi... ez pl 20-30 másodperces zenei részlet tizenhatodjai.
De legyen egy konkrét példa (NEM reklámzene, még mielőbb beleköt megint valaki, ugyanis máshol megtették... Ez több éves hangszerbemutató, semmiféle aktuális anyagi vonatkozása nincs... csak éppen szemléletes ez a 2 perces video) :
https://www.youtube.com/watch?v=OjzoGjyMFOM
De sok értelme most sem volt megmutatni, vagy azt mondja rá valaki, hogy "hű de jó zúzós", aztán a tizedét se hallja ki a LÉNYEGnek (ami NEM a zúzás), vagy pont ugyanazért
nem tetszik valakinek:
mert nem hallja ki a lényegét.
Pedig csak akkor lehet eldönteni valamiről, hogy tetszik-e az illetőnek, vagy nem, ha fel is fogja azt, amit véleményez.
Egyáltalán nem beképzeltségből mondom. Hanem a legtöbb ember felszínes, sajnos. Legalábbis a művészet terén.
Nem én vagyok zseniális, hanem a többség lusta odafigyelni a dolgokra, MIKÖZBEN véleményezi...
Nem kell odafigyelni, de ha véleményezni akar az ember valamit, akkor tessék odafigyelni. Nincs hozzá érzéke? Akkor NE véleményezze!
Ennek ellenére ilyen a többség, ha meghallja az igényes zenék többségét:
"- Höhh, waaz, mi ez a kaki, höh??"
Miközben oda se figyel, vagy figyelne ,de a tizedét nem fogja fel annak, amit véleményez.
Én NEM azt tekintem igényesnek sokszor, ami robotoid módon a köztudatba kerül presztízsból, hogy
"a szevasz-tijjan Bahhhhhhh az igényösssss,
meee' mi asssszontuk és kész!!"...
Evvel most nem azt mondom, hogy ne akadtam volna igényes Bach darabokra, de a komolyzene java része mondvacsinált, erőltetett és kifejezéstelen módon túlagyalt, felszínes; hiába hájpolják túl a sznobok...
Ha valakinek ennyi öntudata sincs, hogy tudja saját magáról, mihez van érzéke és mihez nincs, akkor milyen alapon vesz bátorságot véleményzeni? HÁT AZ IRREÁLIS hozzáállás!
Én ezt nem értem a többségben, hogy mi a fenének irreális hozzáállással létezik...
Én például nem kotnyeleskedem bele abban, amihez nem értek.
De ha alapszinten értek valamihez, akkor miért ne szólhatnék hozzá - alap szinten?? Nemde?
De azt felfogom, ha az adott kérdés magasabb fokú, mit amilyen szinten hozzá tudnék szólni, és akkor nem ítélem meg az adott dolgot, mert TUDOM magamról, hogy úgy se értem olyan fokon...
A többség ellenben felszínes és beképzelt, meg kötözködő....
Ezért se szeretek beszélni az ízlésemről. Na meg mert ritka az ízlésem.... minek beszéljek arról, amit a többség úgy se ismer, de ha ízlelgeti, úgy se fogja fel... Nemde??? :S
Én ezt szomorúságból mondom, nem beképzeltségből.
Engem totál nem izgat bármivel is felvágnom.
Én csak szomorú vagyok, hogy egyedül vagyok az ízlésemmel, és megindokoltam, mi az oka, hogy egyedül vagyok evvel.
De mindegy is, azért írtam erről, mert ketten is kértétek.
De ez kb a milliomod része annak, ami a kedvenceim köre.
Pl a power-electronic zajzenéket, meg sokféle zajzenét kedvelek, az egyszerű noise rock-ot is, pl amikor a Sonic Youth zenekar hol viszonylag komplex zenei struktúrát mutat fel, hol meg ösztönösebb belekever imrpovizatíve zaj effekteket, hangulatot ecsetelve, amolyan impresszionista, és expresszív módokon.
De erre már nincs kedvem példát írni.
Több száz különféle zenei stílus a kedvencem, de a legtöbbre nyitott vagyok, persze mire jobban, mire kevésbé. Érdekes módon a többség pont azon stílusokat kedveli főleg, melyek azon kevesek közé tartoznak, melyek távol, vagy távolabb állnak tőlem.
Csak halványan súroltam most zenei ízlésemet, két apró gyöngyszemet kiemelve.
A múltkori hozzászólásom ad igazából megközelítő pontos képet az ízlésemből. Amelyik hozzászólásomban semmit nem szóltam konkrétumokról, se zenekarokról, se stílusnevekről. Az a pontosabb leírás.
A mostaniban csak megemlítettem a kismillió kedvenc közül kettő stílust, egy-egy zenekarral.
De hát zenekarok... basszuskulcs...
:S
Egy adott zenekar mikor épp milyen stílusban játszik, ez albumonként változhat, akár albumon belül, számonként is...
Szóval így sok értelme nincs, hogy Meshuggah, meg Sonic Youth megemlítése...
De hát ti akartatok konkrétumokat is.
Még sincs hogyan, hogy
"A" Sonic Youth "emilyen",
"A" Meshuggah "amolyan"...
Mivelhogy mindegyik sokféle, önmagában is...
Vannak egyhangú, unalmasabb számaik is... meg vannak izgalmas, de tök más stílusú számaik is...
válasza:...bocs lehagytam két lényeges jellemzőt a felvételről:
aszimmetrikus ütemképlet-sorozatról van szó tehát, de egyúttal
poliritmia is.
...Már ha ez egyáltalán érdekes rajtam kívül másoknak, akik idetévednek...
De a pontosság kedvéért kikívánkozott belőlem e kiegészítésem. Tényleg nem felvágásból. Hanem mert kedvelem ezt a fajta zenei szerkesztést is.
Egyébként se tanultam zenét. Csak jártam én is suliban énekórára.
Persze mindez nem énekórán ragadt rám... Hanem puszta zenehallgatásból, alapvetően.
válasza:...ja és ha mégis érdekelne esetleg valakit, de csak ha fontos neki, akkor megkeresem, egyszer leszedtem ezt a zenei részletet, milyen páratlan számlálók sorozatából áll.
Mivel, mondom, csak hasból írtam fent egy fiktív számsort, puszta érzékeltetésből, hogy mifélékre gondolok... Szóval az a számsor, amit mutattam fent, az NEM a linkelt zenei részletre vonatkozik, hanem azt csak úgy kamuból írtam ITT.
De valahova egyszer feljegyeztem magamnak azok után, hogy hallás után leszedtem. Egyszer írtam is valakinek privibe, de melyik privibe is...? Na mindegy...
A Meshuggah volt, hogy pl fibonacci számsort rejtett valahova, de nem olyan erőltetett módon, mint a Tool zenekar, bár utóbbié se rossz.
A természet matematikája...
Nem fárasztanálak tovább titeket, mára legalábbis ennyit belőlem.
A zenekarokat nem azért kérdeztem, csupán mégis kapok valami képet, hogy te x, y zenekarra tekintesz fel.
Én is látom, hogy az emberek egy része felületes zenehallgató, és nem veszi észre hogy mennyi minden csodától fosztja meg magát, csak mert nem képes részletesebben szerteszét cikázni.
Én se tudok minden stílusból mindent meghallgatni, például nem vagyok oda Mozart-ért vagy most mondhattam volna akárkit, mindenki munkásságában találok olyasvalamit, ami az én egyéni ízlésemnek unalmas, de hál isten átválthatok mindig egy másik csodára.
Meshuggah például pont egy olyan zenekar, amiről inkább csak többet olvastam, mint hallgattam, és felületes voltam velük, mert nekem nem ők zúdították akkor éppen az örömöt a fülembe.
Ellenben a Sonic Youth jelenleg merem azt mondani, hogy az egyik legnagyobb hatású zenekar az életemben, egyszerűen imádom Moore és Ranaldo kísérletezős gitárjátékát, és habár ha vannak gyengébb számaik, egy albumukat se igazán tudom előrébb helyezni a másikkal, mert számomra tök mindegy hogy a nyolcvanas évekbeli munkásságukat hallgatom, vagy az új évezredbelit, számomra mindig is egységes szintet produkáltak.
Ezen kívül Moore további már-már elmebeteg munkásságát is kipróbáltam. Remek szólóalbumot dobott ki szerintem, de elég érdekes volt, amikor a Merzbow koprodukciót hallgattam véle és pár zenésszel. Speciel a noise műfaj számomra azért még noise, de valamilyen szinten mégis elvarázsol hogy... erre is van igény :D
válasza:"Az a baj a másokkal való közös pont megtalálásában, hogy vagy bár egyszerű, de egyúttal túl elvont, amiket kedvelek, vagy pedig annyira cizellált, összetett, kifinomult zenék azok egy része, hogy a tizedét se hallja ki belőle a legtöbb ember."
Nem igazán a közös pontok megtalálása miatt érdeklődtem, hanem pont azzal a céllal, hogy általad olyan zenéket ismerhetek meg, amiket amúgy nem. Említetted a Sonic youth-t. Még tizenéves koromban ez a zenekar indított el a kísérletező, progresszív zenék irányába. Azóta rengeteg zenét megismertem, teljesen különböző stílusokból, netes olvasgatás alapján és ez szinte megnyitott egy új dimenziót. Mind olyan zene volt amit elsőre nem tudtam hová tenni, de sok hallgatás után meghallottam hogy mitől jó, és tudtam értékelni. Ezeket a zenéket tartom most a legtöbbre. Tehát nem belehallgatok valamibe fél percig, aztán otthagyom hogy ezmiez. Az úgy nem ér.
"Ezért se szeretek beszélni az ízlésemről. Na meg mert ritka az ízlésem.... minek beszéljek arról, amit a többség úgy se ismer, de ha ízlelgeti, úgy se fogja fel... Nemde??? :S"
Pont Ezért. Ráadásul itt van minimum két ember akit érdekel is, és időt is szán rá. Ahogy írtam, nem baj ha valami nehezen emészthető. Nem kerül egyből elutasításra. Eddig azt tapasztaltam, hogy megéri időt, és energiát belefektetni abba amit nem értek, mert igazából ezek azok a zenék amik érnek valamit, és nem dobom ki a kukába miután kinőttem őket.
Írtad, hogy évtizedek óta hallgatsz különféle zenéket. Én 21 éves vagyok, nyilván jártasabb vagy a dolgokban mint én. Ezért is örültem, mert tényleg nem sok hozzád hasonló embert ismerek. A legtöbb ember a fárasztó munkája után csak lerogyik a kanapéra, megnéz valamit szitkomot, meg meghallgat valami könnyed zenét, mert többre nincs energiája, meg talán igénye sem. A legdípebb zene amit az emberek hallgatnak az a radiohead. De hát őket ugye már mindenki ismeri. Szóval ilyen értelemben nem számíthatok senkire aki tájékozottabb mint én, és megmondja hogy mit érdemes megnézni magamnak. A legtöbb esetben értem hogy azért tartod meg magadnak az ismereteidet, mert felesleges részletezni, úgyse érdekel senkit se. Az agyonművelt entellektüelek is csak azt értékelik ami a köreikben divatos. Az is főképp valamilyen könyv. De én most nem csak úgy kérdezem. Feltett szándékom meghallgatni amiket javasolsz, mert nem sok fórum van ahol jó zenéket lehet megismerni. Főleg nem olyanokat amiket alig ismernek itt-ott, és nem azért mert nem jó, hanem esetleg pont azért mert túl jó.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!