Szerintetek ki a legjobb New School Rapelőadó?

YG

Szövegvilág, flow, stílus, pacek, kiállás, hitelesség

Szerintem ezekben messze veri pl. Tyga-t vagy Wiz Khalifa-t.

Három előadó van, akik közül nem tudnék legjobbat mondani. Kendrick Lamar, Joey Bada$$ és Denzel Curry.

Kendricket illetően szerintem nem kell olyan nagy indoklás. A csávó a jelen évtized első felében letett két akkora koncepciós albumot az asztalra, hogy az hihetetlen. Nagyon tehetséges rapper és dalszövegíró. A TPAB azon kevés zenei albumok egyike, aminek elvárásokkal ültem neki, mert annyira kapta a hype-ot minden létező forrásból, és még ahhoz képest is pozitívan lepett meg. Lenyűgöző, igényes és egyedi. Jó, az egyedit olyan szempontból meg lehet kérdőjelezni, hogy a stílusa jelentős részét már meglevő elemekből legózta össze, de a végeredmény vitathatatlanul olyasvalami lett, amit mérföldekről fel lehet ismerni, hogy az Kendrick Lamar. Plusz azért az ember nem minden nap hall olyat egy hip-hop albumon, hogy az instrumentálok elmennének önálló jazz daloknak, vagy hogy minden második szám között belekezd az MC egy versbe, amit mindig egyre később hagy abba, mindig egy olyan sornál, ami egyfajta intróként szolgál a következő dalhoz. És talán emiatt sem nevezném őt jobbnak a másik két jelöltnél, néha amit csinál az már túl is mutat a hip-hopon (nem annyira, mint a Death Grips, vagy a Clipping, de azért eléggé), és amiatt nem tudom rendesen összehasonlítani más előadókkal.

Mondtam, hogy Kendrick tehetséges dalszövegíró. Na, Joey bizonyos szempontból talán még ütősebb nála. Ő nem megy bele annyira mélyen érzelmi, morális és társadalmi dolgokba, mint Kendrick, vagy mint rengeteg költőibb rapper, de egyszerűen annyira ütős, okos utalásokkal teli, gazdag szókincsű, intelligens és jól hangzó szövegeket tud összedobni, hogy olyanokat az ember minimum egy Wu-Tang Clan tagtól hallana. Az oldschool feeling amúgy is átitatja a zenéjét. A hip-hopban eléggé alap dolog azért, hogy egy modern MC egyszer-kétszer utal Wu-Tang Clan, Nas, vagy Tupac szövegekre, viszont mikor valaki konkrét kiindulópontnak és követendő példának tekinti a nagy legendákat, abból általában csak az oldschool egy gyenge utánérzete lesz. Joey Bada$$ viszont nem másolni akarja a rá nagy hatást gyakorló művészeket, hanem átvesz tőlük éppen annyit, hogy ne hangozzon úgy, mint egy koppintás, de azért bárki elsőre megmondja, miből merített. Nem csak dalszövegek terén nagy a csávó, rappelni is kiemelkedően jól tud, és ebben bízik is annyira, hogy sok dala mellőzi a versszak-refrén szerkezetet, nincsenek éneklős részek, sokszor a beatek is kifejezetten minimalisták, hogy a rappelés vigye el az egészet a hátán. Le tudja annyira kötni a rapje az embert, hogy ez működjön.

És végül Denzel Curry, zeneileg ő a legkevésbé egyedi, meg sokrétű a három közül, viszont hogy a hip-hop új generációjának nincs még egy akkora előadóművésze, mint ő, az biztos. Az energikusan, gyorsan, kiabálva rappelést nem ő találta fel, viszont olyan jó benne, hogy kortársai közt neki vált a védjegyévé. Az ember maga pedig pont olyan, mint a zenéje. Keress róla egy jobb minőségű élő felvételt. A csávó egy kib#szott gép, egy állat, egyszerűen nem fogy ki a levegőből és az energiából, a koncertjei első pillanatától az utolsóig a maximumot nyújtja. Ő volt az, akinek megszakították a koncertjét SXSW-en, mire ő kivezényelte a közönségét a parkolóba, és ott, instrumentál nélkül előadta nekik a dalokat, velük tombolt, majd a végén nekiállt szimplán hülyéskedni, meg beszélgetni a rajongóival. Ő volt az, akinek mikor az egyik koncertjére alig mentek el páran, ő lement a színpadról az emberek közé rappelni, csak aztán annyira megszaladt benne az adrenalin, hogy felmászott egy falra, beesett mögé, átszakította egy női mosdó plafonját, fejjel a kőre esett, perceken belül előtámolygott, befejezte a dalt, majd elvitte a mentő. Mint azt mondtam, zeneileg még van hová érnie neki, de ő is mindig ezt mondja, hogy folyamatosan azon van, hogy fejlődjön, jobb és jobb legyen, és az eddigi diszkográfiája is ezt tanúsítja. Meg amiben mindenképp veri a fent említett kettő úriembert: a humora. Máig elvigyorodok az olyan sorokon mint "Who said Jesus can't be a black guy? Even Luke Skywalker's father was on the dark side", vagy a "Two rules in my house: no shoes, no f#ck niggas".

Danny Brown-t szeretik még az emberek a next big thing-ként emlegetni, de az az igazság, hogy az ő művészetével személy szerint nem igazán vagyok még képben, úgyhogy mellette nem nagyon tudtam volna érvelni.