Az alfa és Z generációs fiatalok vajon mit szólnak Jean Michel Jarre zenéjéhez?

Szerintem ha belemegyünk a részletekbe, akkor kiderül, hogy azért az igazság ennél jóval árnyaltabb. Nézzük meg milyen lemezei voltak 1998 előtt, én egyáltalán nem értek egyet azzal, hogy a Zoolook lóg ki egyedül a sorból.

Az Oxygene előtti Deserted Palace egy zajos, rövid kis szignálszerű darabokból álló lemez, az Égő Pajták meg egy zajos filmzene amin női énekhang van, mellesleg Aphex Twin nagy kedvence. Elég távolt az Oxygenetől.

A Revolutions egy oldalán egy sötét, fémes hangokat is füstöt tartalmazó filmzenei hangzású 4 részes mű, amin olyan szinti szólók vannak, amik gitárszólók is lehetnének, ahogy az új verzióban már valóban az szólal meg. A másik oldalán meg arabos világzenei dal vokóderrel, a September című anti-apartheid afrikai dal szintén vokállal, a Tokyo Kid nevű disszonáns ázsiai ethno-jazz, ezeknek sincs sok köze az Oxygene-Equinoxe világhoz.

A Waiting for Cousteau meg egy 47 perces dallam és ütem nélküli atmoszférikus ambient, meg 3 karibi stílusú zene, szóval az sem épp konvencionális és Oxygene-szerű űrzene.

Marad a Magnetic Fields, Rendez-Vous és Chronolgie. A Chronologie is tartalmaz már egy csomó 90-es évekbeli hangzást, trance, techno, sőt hiphop ütemek is megjelennek rajta, arról nem is beszélve, hogy egy félreértés miatt úgy reklámozták, mint Jarre visszatérését az analóg hangzáshoz, pedig valójában full digitális volt.

A Magnetic Fields amolyan átmeneti lemez, valóban közel még az Oxygene-Equinoxe-hez, de van akinek ez is túl zajos, túl sok ipari zörej és túl erős ütemek. Ami a Rendez-Vous-t illeti, nekem nincs a kedvenceim közt, kicsit dagályosabb, giccsesebb, de ott is ott egy jazz szóló a Ron's Piece képében, a többi meg amolyan new age, nagyzenekari hangzás.

A fülbemászó dallamokról érdekes, amit mondasz. Szerintem a 2000-es Metamorphoses pont az egyik legdallamosabb lemeze, dallamosabb, mint az előtte kiadott Oxygene 7-13, nagyon fülbemászó, nagyon szerethető, de közben elképesztően részletgazdag, rétegelt a hangzásvilága.

Tout est bleu? Give me a sign? Millions of stars? C'est la Vie? Rendez-vous á Paris? Hey Gagarin? Gloria Lonely Boy? Ezek ne lennének dallamosak? Bármelyiket bármikor könnyen eldúdolom, gyakran eszembe is jutnak, sőt zongorán is csináltam mindre feldolgozást. Eléggé szerette is a kritika, akik az Oxygene 7-13 után már kicsit lemondtak Jarre-ról, hogy tud-e még érdekeset alkotni.

Az Electronica 1-2, Oxygene 3, Equinoxe Ifinity hasonló. A Stardust az egyik legfülbemászóbb dallam, amit valaha hallottam. Vagy a Geometry of Love? A Velvet Road ne lenne dallamos, pedig milyen gyönyörű szép?

Az valóban igaz, hogy vannak "elvont" zenéi. Az Oxymore, a Sessions 2000, az Amazonia nem populáris zenék. Ez világos. De szerintem ez mindig is jelen volt nála.

A Tokyo Kid, Chronologie 7, a 47 perces Cousteau, a Zoolook egy csomó dala, a Moon Machine, a La Cage-Erosmachine, a Happiness is a sad song, az Oxygene előtti két lemeze. A régi lemezein is megvoltak a sláger tételek, de a lemez többi része nem állt feltétlenül nagyon fülbemászó slágernek szánt dalokból, még ha dallamosak is voltak.

Egyszerűen én nem látom azt a határvonalat. Pláne úgy nem, hogy a Metamorphoses kívül marad, amit egyszerűen nem tudok megérteni, hogy mi a baj vele. A 2001 és a 2015 közti idők tényleg kicsit zavarosak voltak, de 2015-ben Jarre szerintem visszatért a régi kreativitása szintjére. Az Electronica 1 is elég dallamos és fülbemászó.

Ami meg az Oxymore-t illeti, az valóban elvolt és sötét és nehezen szerethető, de Jarre ebben a műfajban is kipróbálta magát. Merthogy ilyen zene van és vannak rajongói, számos kísérleti zene és IDM rajongó írt róla elismerően, olyanok, akik korábban nem voltak annyira nagy Jarre rajongók. Szóval Jarre már csak ilyen, ő nem egy tábornak zenél, hanem csinál ezt is, azt is, hogy mindenki találjon valamit ami tetszik neki. Az Oxymore tehát direkt ilyen, nem felejtett el dallamot írni, hanem direkt nem írt. Az Electronica esetében meg írt.

Persze, láttam, nagyon érdekes beszélgetés és lehet Jarre-al egyetérteni vagy nem, de az biztos, hogy jól érvel az álláspontja mellett és tényleg komolyan veszi ezt a mesterséges intelligencia dolgot. Kicsit vicces is, ahogy a fiatalok inkább félnek a technológiától, ahogy azt a trend diktálja, Jarre meg simán szembe mert ezzel helyezkedni.

Egyébként érdekes, tartalmas beszélgetés volt, köszi.