Az alfa és Z generációs fiatalok vajon mit szólnak Jean Michel Jarre zenéjéhez?

#10-es

Az a megközelítés még igaz, hogy elsősorban a médiának van rendkívül nagy befolyása abban, hogy mi lesz sikeres és mi nem. Viszont ez csak akkor működik, ha vannak is rá fogékony emberek.

Na már most azokat az embereket, akik valamilyen alacsony színvonalú dologra gerjednek, ne nevezzük már ugyanolyan értékrendűnek, mint azokat, akik nem elégszenek meg ugyanazzal a színvonallal! Ergo, ha az egyik generációra az jellemző, hogy zombimód követi a divatot, akkor a kivételek ellenére ez lesz rájuk nézve az általános megállapítás. Ezen nem kell fennakadni, mert minden korszaknak volt, van és lesz valamilyen furcsasága. Pl. az én generációmra állítólag az jellemző, hogy elszívta az agyunkat a tv, meg a videójátékok miatt életképtelen autisták vagyunk (rám lehet, hogy igaz is), de ettől függetlenül a hasonló korú ismerőseim köszönik jól elvannak. Oké, és?

A másik meg az, hogy egy zene valódi értékét nem lehet rögtön meghatározni. Szoktak olyanokat mondogatni, hogy ennek a zenének ennyi a népszerűsége, annak a zenének meg annyi, amivel csak az a probléma, hogy nem feltétlenül igaz. Ugye az alap tézis mindenben, hogy ami valóban jó, annak nincs szüksége külön reklámra… A statisztikák latolgatása meg mi, ha nem reklám?

Szintén fel lehetne hozni a (rég)múlt zenei alkotásait, amit nem ai csinált (sorry magas labda), és akárki akármennyire is fikázza, azért el lehet róluk mondani, hogy ha még 1000-et nem is, de pár 100, pár 10 évet túléltek. Ahogy te nevezed JMJ munkássága számomra az Oxigénnél kezdődik és véget is ér, de azért az se tegnap komponálódott, és mégsem felejtődött el. Viszont érdekelne, hogy a mostanság agyonvariált, innen-onnan összeollózott (plágiumgyanús?) ai kreálta hangok, ütemek összessége hol lesz 10-20, vagy akár 50-100 év múlva, ha a reklám abbamarad?

Mert hát a jó zenéket nem csak a pillanatnyi benyomás határozza meg… :)

#11

Azért ne felejtsük el, könnyű azt elhinni, hogy pont a mindig az aktuális generáció és aktuális válság a világvége. Az összes eddigi technológiánál ez volt, ahogy írtam az előtt, feltaláltak dolgokat, de aztán az mégsem szüntette meg az addigi dolgokat, csak legfeljebb át kellett keretezni a felhasználását néha. Feltalálták a nyomtatást, de ma is van kézírás. Feltalálták a telefont, de mégis írunk üzeneteket és találkozunk. Feltalálták a fonográfot, de mégis vannak koncertek. Feltalálták a mozit, mégis van színház. Feltalálták a TV-t, mégis van mozi. És még lehetne sorolni. Az AI sem fogja felszámolni a zenét, a legtöbbje gagyi lesz, ahogy minden korban és a kevés ember majd megtalálja a megfelelő felhasználási módját.

Értem, hogy neked Jarre az Oxygene-el kezdődik és ér véget, de biztos, hogy mindig a legismertebb alkotás egyben a legjobb minőségű is, vagy az egyetlen igazán jó minőségű? Maga Jarre a következőket mondta erről a témáról: szerinte azért hisztiznek az újabb lemezei miatt az idősebb rajongói, mert amikor meghallgatták az Oxygene-t, kialakult egy azonosulás a fejükben, hogy ez JMJ, ilyennek kell lenni, ő ilyen zenét fog nekik gyártani. Főleg fiatal korban hallani az Oxygene-t, egy korban amikor ez egy teljesen más hangzást jelentett, mint a rock zenék amiket mindennap játszottak. Kialakult egy elvárás, hogy átestek a tűzkeresztségen, már megszerették ezt az először talán fura Oxygene-t, már nincs más dolguk, mint kényelmesen várni az ehhez hasonló stílusú zenéket.

És erre ez a szemét Jarre ahelyett, hogy szállítaná ezt, inkább majdnem minden lemezén valami új és más koncepciót követ, azaz megint kezdődik előröl, megint a 0-ról kell megismerni valami újat, pedig azt hittük, már ez megvolt, ezzel tulajdonképpen a rajongók számára olyan, mintha elvesztették volna egy kedvencüket. Itt valami ismeretlen áll szemben egy már megismert, megszeretettel, ezért persze, hogy az utóbbi győz. Így nem nőhet fel egyik Jarre lemez sem az Oxygene-hez, hiába lehet akármennyire is jó, nem kapja meg az esélyt, amit egy fiatalabb, kíváncsibb rajongó eredetileg adott még 76-ban. Pedig Jarre egyszerűen csak nem úgy gondol magára, hogy mint egy futószalagos gyárra, művészként nem tart szavazást arról, hogy milyenek legyenek az alkotásai.

Jó példa erre, hogy én mint fiatalabb JMJ rajongó, a munkásságának nagyobb részét, azaz a 70-es évektől a 2000-es évekig egyszerre, egy évben, egymás után ismertem meg. Nagyon tetszett az Oxygene is. De soha nem éreztem, hogy a többi felett álló lemez lenne, hogy sokkal többet érne, mint az összes többi, sőt, nekem csak a 4. legjobb lemez az összes közül.

#12

Mondjuk a Fb-ja lehet, hogy nem a legjobb példa, mert azt azért nyilván nem ő maga kezeli, sőt, ugye tudjuk, hogy már eladta a teljes régi munkásságának jogait, amiket most el is kezdtek emiatt újra kiadni. De értem mire gondolsz, valóban készített folytatásokat, viszont azt hozzátenném, hogy ezeket a lemezeket is vasvillákkal fogadta egy-két keményvonalas Oxygene-ista idősebb rajongó, hogy ez milyen méltatlan, milyen rideg digitális és "hol vannak már a szép analóg szintik a 70-es évekből, az volt az igazi"...

Jarre gyakran nyilvánul meg ebben a témában, sokat nyilatkozik, hadd idézzem párszor, amiket az utóbbi években mondott:

"A nosztalgiázás nagyon káros az emberi elmére. Beleragadni a nosztalgiába szomorú dolog. Sajnálom azokat, akik félnek a jövőtől." - nyilatkozta Independent-nek 2022-ben.

"Az új lemezen vannak zajos számok, szóval nyilván, azok a fanok akik azt remélik, hogy az Oxygene-t fogom ismételgetni nemcsak szétesnek, de lesokkolódnak és dühöngeni kezdenek. De ami azt illeti, engem nem érdekel. Amint elkezdesz a közönség kiszolgálásán gondolkodni, megölted a kreatív folyamatot. Én inkább minden projektnek úgy kezdek neki, mint egy kezdő." - mondta a Lost & Sound podcastnek tavaly.

"Szomorúan hallgatom azt, amikor az emberek azt mondják, hogy a tegnap szebb volt, a holnap rosszabb lesz. Ez a hajlam talán ott van az emberi DNS-ben, mert tudjuk, hogy egy nap mi már nem leszünk részei annak a jövőnek és talán ezért ilyen sötét a hozzáállásunk a jövőhöz, ezért félünk a jövőtől. Mint művész, nem élek nosztalgiában az iránt, amit régen csináltam. Persze tisztelettel fordulok az iránt, amit régen csináltam, van ami jobban tetszik belőle, van ami kevésbé, mint mindenki más, de inkább az érdekel hogy most mi van, hogy felhasználjak eszközöket, magamban szívjam mint egy szivacs és új projekteket alkossak, mint pl. az új lemezem, az Oxymore, ami ugyanolyan meghökkentően hat ma, mint annak idején az Oxygene a maga idejében." - mondta egy másik újságnak másfél éve.

"Tudom, hogy sok rajongó várja hogy az Oxygène-t ismételgessem életem hátralévő részében." "Emlékszem, amikor a Zoolook-ot (1984) csináltam annak idején. Emlékszem egy zenekritikusra Párizsban aki az úton szembe jött, kezet fogott velem, és azt mondta: Csodálatos, gratulálok, nagyon kevés művész tudja így tönkretenni az imázsát, ahogy az előző albumotokkal tetted Aztán egy évvel később az egyik legjobban sampling-elt album lett. Mindig vannak emberek akik azt hiszik, hogy tönkreteszed magad, mert túl közel áll ahhoz, amit csináltál, és mást akarnak, de amikor mást próbálsz ki, azt mondják: 'Utálom, amit csináltál!'

De ugyanakkor neked, mint írónak vagy filmesnek, az első közönségednek mindig önmagadnak kell lennie. Az, hogy az emberek követnek vagy sem, és az, ahogy más embereket és egy másik közönséget találsz, elég izgalmas. A kíváncsiságod a kultúrával való kapcsolatod kiegészítése kell hogy legyen, és nem annak, hogy mások elképzeléseinek csapdájába kerülj. Érdekes kihívás az, hogy ne legyünk annak a rabszolgái vagy megszállottjai ahogyan a közönség kedvelni vagy utálni fog. De tény, hogy néha egy fázisban lehetsz a közönséggel. Nem keresed, de mégis tudatában vagy, hogy ott a közönség és érdekes megosztani velük azt amiről álmodsz. Néha sikerül, néha kudarcot vallasz, de egy művésznek az a fontos, hogy a lehető legkorábban ráeszméljen, hogy a siker, akárcsak a kudarc valójában a véletlen műve." - mondta a Blitzed magazinnak idén januárban.

#13-ra

„Azért ne felejtsük el, könnyű azt elhinni, hogy pont a mindig az aktuális generáció és aktuális válság a világvége.”

Szó sincs erről. A legelső hozzászólásomnál sem állt szándékomban belegyalogolni azoknak az érzékeny lelkivilágába, akikre az állítás amúgy még igaz is. A technika fejlődésével tényleg lettek újítások kb mindenben is, viszont eddig az volt a trend, hogy az emberek jobban értékelik az egyedi/ötletes, saját kézzel készített alkotásokat. Amiket felsoroltál, azok tök jó példák meg minden, de azért a mai napig valamiért mégis többe kerülnek azok a dolgok, amik nem a szalagról pottyannak le. Ha már művészet, akkor vehetnénk példának a festményeket is, amik a látvány mellett látásmódokat is tükröznek. Ehhez képest egy ai szerkesztette, nemritkán hibás kép milyen látásmódot tükröz? Az csak úgy van oszt kész.

Az ai meg persze hogy nem fogja „felszámolni” a zenét, csak épp megváltoztatja a jelentőségét nem éppen pozitív irányba. Sajnos ezt úgy tudom legegyszerűbben megfogalmazni, hogy éppen csak a lélek marad ki az ai gyártotta dolgokból, amik emiatt nem is érdemelnek meg akkora elismerést, mint amit megkapnak.

„Értem, hogy neked Jarre az Oxygene-el kezdődik és ér véget, de biztos, hogy mindig a legismertebb alkotás egyben a legjobb minőségű is, vagy az egyetlen igazán jó minőségű?”

Senki nem minősítette, nem azért írtam amit, hogy egy rajongót elbizonytalanítsak a hitében. Viszont, ha már így erre csatornáztad a beszélgetést, azért meg kell jegyeznem, hogy ezzel szintén az ai alatt vágod a fát. Ugyebár van egy olyan nehézsége is a „popszakmának”, hogy egy népszerűvé vált zenétől nehéz jobbat létrehozni, amibe szépen fel is szoktak sülni a szerzők (Ezzel is el lehet dönteni, hogy ki jó és ki nem.). No de erre nem az a megoldás, hogy akkor segítségül hívunk valakit/valamit, hogy ezt a problémát oldja meg helyettünk. Egy zenész ennyi erővel akár szembe is köphetné a rajongóit, amit ilyenformán burkoltan meg is tesz…

#16

Az első két albuma egyébként a Deserted Palace (1972) és a Les Granges Brulees (1973), az Oxygene a harmadik lemeze volt.

Érdekes, hogy bizonoyos rajongók 20 vagy gondolom inkább 25 évvel ezelőtt húzzák meg a határt. Szerintem pl. a Metamorphoses lemez, ami igen, vokális meg világzenei meg digitális, de az egyik legzseniálisabb alkotása, nekem simán top3 lemez, de persze nyilván mindenkinek más jön be.

Viszont ha végignézek a Jarre lemezeken, akkor mondjuk már a Deserted Palance - Oxygene - Zoolook - Revolutions négyes is stílusában gyökeresen eltér egymástól, de nagyon durván. Az utóbbi 25 évből meg a Metamorphoses - Sessions 2000 - Electronica - Oxymore, ez a négyen szintén. Szóval ez az ember nagyjából mindig is ezt csinálta, hogy mondjuk 3-ből 2 lemeze "olyan mintha másik művész csinálta volna". És lehet, hogy ezzel valamennyire önellentmondásba kerülök, de én azért mégis minden lemezben érzem, hogy ez ugyanannak a művészi elmének az adott stílushoz és korszakhoz tartozó terméke.

Igazából szerintem csak azt érdemes Jarre-al kapcsolatban figyelembe venni a 70-es éveken kívül mindent fikázóknak, hogy az Oxygene idején 28 éves volt, azaz már előtte is volt kb. 8 évnyi zenélés mögötte és ha meghallgatod, az sem az Oxygene-hez hasonló. Szóval az Oxygene stílus egy állomás volt ezen a hosszú úton, valójában egy percig sem tervezte, hogy kitart emellett a stílus mellett, hiszen előtte is meg utána is kísérletezgetett, ő egyszerűen ilyen.

Igen, pontosan és szerintem ha 76 óta folyamatosan csak minden lemezen az Oxygene-t próbálná másolni, ismételni, azzal pont, hogy csak kárt okozott volna az Oxygene emlékezetében. Ehelyett kaptunk két folytatást, szerintem mind a kettő jó, egyik sem csak az eredeti lemezt folytatja, valamint egy csomó más stílusú, de szintén - szerintem legalábbis - fantasztikus albumot.

Nálam ez ilyen egyszerű: amikor az Oxygene stílusát akarom hallani, akkor azt játszom le, ha meg más stílushoz van kedvem, akkor is hallgathatok Jarre-t és akkor egy másik lemezét indítom. Minden hangulathoz, ízléshez, lelkiállapothoz megvan a megfelelő Jarre lemez, pont ettől egy legenda szerintem.

Ha egyet kell választani, nekem a Zoolook a kedvenc Jarre lemezem, második az Equinoxe és harmadik a Metamorphoses. Aztán jöhet az Oxygene, Revolutions és igen, az újabbak is, mint az Oxygene 3, Electronica 1 és a legújabb, az Oxymore. Nálam simán megférnek ezek egymás mellett, együtt szeretem őket és hangulattól függően hallgatom egyiket vagy másikat.