Idővel a 70-es, 80-as és 90-es évek slágerei, amelyeket manapság még gyakran adnak a rádiók, teljesen el fognak tűnni a köztudatból, vagy örökké népszerűek lesznek?
9es!
(5ös vagyok)
Én azt tapasztalom, hogy egyre nagyobb igény van, a fiatalok körében a minőségi zenére. Lehet, hogy az hozta nálam a változást, hogy 90 fős gimnáziumi évfolyamba csöppentem, ráadásul waldorfba, ahol (a köztudattal ellentétben) művészeti iskola és az embereket gondolkodásra tanítják és rengeteg zeneiskolában tanuló diákja van, emellett rengeteg zenei foglalkozásunk van. A lényeg, (elnézést a fura fogalmazásért), de az eddígi általános iskolai ismerettségi körömhöz képest, csak az évfolyamon 4 olyan diák van rajtam kívül aki keresi a jó zenét, és művészi, akár klasszikus zenét hallgat.
A többi 85 ember vagy el van a tömeg szám marketing slágerekkel, vagy művésznek tartja magát és alter zenéket hallgat (lássuk be az alter az a szövegmondó kisiparos rap akkusztikusított, dallamosított verziója).
De az eddígi 29/0 hoz képest a 89/4 (30/⅓) az nagy előrelépés.
És lehet, hogy én tényleg elvagyok a környezetem zenei burkában, de úgy érzem, hogy van igény a minőségi zenére, amit nehezen lehet mai fiatal zenészek zenéiben megtalálni.
(Fontos, hogy fiatal zenészeket írtam és nem új együtteseket, mert pl a Godfather talán a legújabb ami mostanában alakult, de Tátrai Tibusz a fő hajtóerő)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!