Tudnátok kiemelkedő Deep Purple-lemezeket ajánlani?

"1970-73 időszakon kívül NEM volt eredeti, zeneileg, a Purple, ráadásul sablonos, semmitmondó zenéket csináltak legtöbbször."

Ezzel nagyjából egyetértek, de azért ne felejtsük el, hogy stílusteremtő együttesről van szó, a hard rock alapjait (a Led Zeppelinnel és a Black Sabbath-tal együtt) ők rakták le. Szóval ha sablonosak is, legalább a saját maguk által teremtett sablonokban mozognak, nem másoktól átvettekben. És ezt nem sok együttesről lehet így elmondani...

Kedves Mansour, vagy félreértettél picit, vagy én fogalmaztam kissé félreérthetően, de akkor még egyszer nekifutok. :) 1970-73 közötti Purple az egyetlen, meglátásom szerint, mely eredeti is, stílusteremtő is és nagyjából sablon mentes (más kérdés, hogy a világon mindenkire hat legalább egy picit a tőle korábbi alkotók egy része, pl ez esetben a blues zene, pl a Cream zenekar blues rockja, satöbbi).

IN ROCK (1970) - ha meg kellene jelölnöm egyet, melyik a legzseniálisabb lemezük.

Aztán én, ha megengeditek, sok hozzászólval vitáznék azon, hogy létezett-e egyáltalán sablonmentes, egyáltalán igényes lemeze a Purple-nek, a fent említett időszak után... Előtte még csak csak... de 1974 után?? A két 74 es album, talán határeset, a Burn c. szám meg még a korábbi, zseni érából maradt fenn, az remek alkotás. A 73-as "Who Do We..." se volt már nagy eresztés.

Na de 1974 után mégis mit csinált a Purple...? Azt, mint sokan mások, manager-i nyomásra: sablonzenét, a tömegeknek, más szóval ERŐSEN kommercializálódott, sajnos. Bár a nevezett zseni időszakukon belül is egy ízben megtették, hogy tömegsablon számot gyártottak, (Smoke), valamint egy ízben -mint utóbb kiderült- forrásfeltűntetés nélkül loptak egy szám egy tételét, na de ez semmi, a Zeppelinhez képest, akik az első éveikben a lemezeik kb FELÉBEN feldolgoztak, csak épp "elfelejtették" feltűntetni, kitől dolgoztak fel (magyarul loptak, sorozatban). Egyszer hallottam egy angol nyelvű rádióműsort, valami két órás volt, és végigröhögték, hogy a Zeppelin, kb 1975-ig a világ egyik legjobb feldolgozás zenekara volt. :)) De tényleg az! Csak jól elsumálkozták sokáig, a net világában viszont könnyű ellenőrizni már.

(Ettől függetlenül a Zeppelin is színvonalas volt, egyik nagy kedvencem, főleg 1976-ig, csak azért lehettek volna korrektek, forrásmegjelöléssel... Nem a blues standardokra utalok, azokat feltüntették! Hanem a többire...

A Sabbath meg egy speckó irányban tört utat, melyre utólag azt mondják, hogy doom-metal, meg stoner metal; ők kevésbé igényes zenéket csináltak, mint a Zep és Purp eleinte, de kifejező, ötletes a Sabbath is, nagyon szeretem kb 1976-ig a lemezeiket.)

A Smoke kapcsán nem tudok egyet érteni. Még a riffje is lopott, és egyértelmáen sablon az egész 3 perc. Nem arra utaltam, mit szántak slágernek, hanem hogy slágeres, sablonos, semmitmondó a jellege, szerkezete. Ha csak meghúzódott volna a Machine Head lemezen valahol, akkor is csúnyán tönkreteszi azt. Ez a meglátásom.

A riffje eredetileg egy jazz standard, keresem, de nem lelem... majd idebiggyeszetem, ha meglesz Baromi ismert. Szinte tök ugyanaz, csak a jazz verzióban mintha a második motívum visszhangozna (tápp tápp táááp, utána: tápp tápp TIDÁBIBDÁBI - csak ebben tér el az eredeti, jazz standard, meg a végén plusz egy hang, máskülönben ugyanaz.)

Van egy youtube felvétel, ahol Blackmore utal Beethoven 5.szimfóniája ejejére, hogy "ez inspirálta", de ez eléggé mellébeszélés, szerintem félt, hogy lebukik a jazz-plágium miatt..:

[link]

Az a röhej, hogy mintha manapság meg el akarnák éárulni, hoyg lopták a riffet, tessék, a Purple manapság már jazz verzióban is játssza:

[link]

Pedig ez szinte ugyanaz, mint a kb 50es évekbeli jazz standard, amiből lopták.

Ja, és azt viszont bevallottta Blackmore, h a Black Night riffje lopott, Ricky Nelson, egy 1962-es számából:

[link]

De mondom, a Zeppelinhez képest ez nem is gond. A Zep viszont 50%-ban feldolgozás zenekar volt, kb 1975-ig.

Lehet, hogy lopott, de egy zene értéke és minősége nem csak azon múlik, hogy eredeti kompozícióra épül-e vagy sem. A Smoke on the Water szerintem egy nagyon jól összerakott szám, remek hangszeres játékkal és a kor színvonalához képest nagyon éles és tiszta hangzással. Már csak ezek miatt is kellemes hallgatni, pedig egyébként nekem sem olyan nagy kedvencem.

Van még egy példám, ahol a riff egyértelműen lopott, mégis zseniális a végeredmény, és ez a Cream Sitting on Top of the World című száma. Számomra ez a létező legjobb blues-feldolgozás. Nem szeretem amúgy a lassú bluesokat, de ezt bármikor szívesen végighallgatom.

Tudok még lopott riff-t, Dream Theater Home, egy Tool számból lopott riff.

Nincs benne semmi, attól még a világ egyik legjobban sikerült albuma.

Szerintem amúgy a zene totál szubjektív, oké nyilván van amit meg lehet ítélni, milyen minőségű szöveg, hány ütemváltás, mennyire összetett stb. de ez kevés ahhoz hogy valami élvezhető legyen.

Nem 1 albumot szeretek amit a kritikusok 3/10-re pontoztak, ezért szerintem érdemes mindenkinek magára hagyatkoznia ilyen téren.

DP lemezek közül számomra a Now What?! is van olyan kedvenc mint a Machine Head, egyik sem egy Ayreon mű, de Ritchie Blackmore és Steve Morse is a kedvenc gitárosok között van és totál nem tudnak hibázni, már ami engem illet.