Miért van sok zenének elhalkuló befejezése? Miért nincs rendes vége?

Ezek a rádiós verziók (radio edit), koncerten nyilván nem lehet így lenyomni, a kereskedelmi csatornákon viszont általában elvárás, hogy a szám elején vagy végén be lehessen keverni a reklámokat vagy a bemondó/műsorvezető hangját anélkül, hogy a zene elnyomná.

A Low Ridernek létezik ugyanolyan csattanós vége, mint bármely más funky/blues számnak: https://www.youtube.com/watch?v=H64qdvhagLI&t=155s

A Walk this Waynek is létezik rendes vége: https://www.youtube.com/watch?v=ICVWTe083SM&t=220s

Ettől függetlenül sok zenekar szokott örülni ennek, befejezést ugyanis baromi idegölő írni, nagyjából fél tucat megoldást alkalmaznak a könnyűzenében, aztán annyi.

1) Leggyakoribb valami közhelyes akkord vagy félhang beszúrása a végére.

2a) Ha összejön akkor valamelyik szólista belekeveredik egy olyan improvizációba ami végén elkerülhetetlen a közönségtaps és ujjongás.

2b) Az improvizáció lehet valami popkulturális utalás is - ha a Boci-boci-tarka nem is állja meg a helyét mindig el lehet játszani a Rózsaszín párduc vagy a Star Wars dallamait, ez után szintén szokott jönni a taps és kínok nélkül lezártnak lehet tekinteni a számot.

3) Egyszerűen átkötnek a következő számra.

4) Valami grandiózus, epikus, flancos véget próbálnak szerezni egy számnak. Ez legalább annyiszor szokott balul és kínosan elsülni, mint ahányszor sikeres, mert kéne mellé valami színpadtechnika.

5) A zenekar bemutatásával vagy zenekar tagok egymás közti vagy közönséggel történő poénkodásával is el lehet odázni a dolgot, aztán esetleg még lenyomnak egy refrént, de onnan már nem olyan feltűnő, ha viccelődés miatt lesz vége a dalnak.

Ehhez a professzionális válaszhoz mit lehetne még hozzátenni? :)

Az elhalkulás többnyire a stúdióalbumok "töltelékszámainál" tekinthető bevett szokásnak, alibi-befejezésnek. Maga a zenekar sem tartja őket annyira fontos szerzeménynek, hogy szükségesnek érezné egy méltó "csattanóval" lezárni. Más kérdés, hogy ahol nincs elhalkulás, ott meg a "na, gyorsan fejezzük be valahogy" hozzáállás érződik, szokványos tucatmegoldással. A nagyobb kaliberű, hosszabb és fajsúlyosabb slágerszámoknál viszont sokszor a túlbonyolítást szoktam tapasztalni: túl nagy feneket kerítenek a hosszúra nyújtott befejezéssel.