Akik metált hallgatnak, nektek számít, hogy miről szól egy zene?

Hogy a viharba ne számítana? Az alternatív zenei világ az életem része, a mondanivalójuk segít feldolgozni a való életben megélt dolgaimat. Persze, ezen a metszeten is vannak bőven lapos és klisés formációk, de természetesen nem azokat hallgatom, akikről ez a véleményem.

Egyébként a metál és a sátánizmus mióta említendő egy lapon?

Szerinted egy klasszikus vagy jazz zenét kedvelő ember nem lehet sátánista, egy metalhead pedig nem lehet gyakorló keresztény?

A zenei ízlésnek önmagában semmi köze nincs a valláshoz, vagy bármilyen egyéb dologhoz, kivéve, ha az előadó eleve egy konkrét ideológiát, politikai nézetet sző bele a munkásságába, vagy a munkásságának egy részébe.

Egyébként szerintem a popzenészeket elnézve nekik sokkal több közük van a sátánizmushoz. Okkult szimbólumokat mutogatnak a klipjeikben, ami külső szemmel észrevehetetlen, félmeztelenül kelletik magukat, a zenéik sem szólnak semmiről, csak az önimádó ego boostról, az alkalmi szexről, valami hülye csajról vagy pasiról, vagy aktuális, nyomatott propagandák terjesztéséről.

ez stílustól függő és ezért is vannak kategóriák amik elválasztják őket.

míg a black metalnál az üzenet és atmoszféra az első, így nagyon is számít a tartalom.

ennek ellenkezője a glam metal, ahol az ismerős popos sorok mennek és tökéletes bárhova.

a thrash a glamre ad választ. ismerős problémákat feszeget, de nem olyan elvontan mint a black metalban.

Pont így vagyok a Rammstein-nel és az Eisbrecher -rel, hallgatom, a zene jó,

de a szöveg egy rakás prikézsia.

Mielőtt ténylegesen megválaszolnám a kérdést, hadd nyergeljem fel egyik vesszőparipámat: az egész "sátánizmus" téma, ahogy azt emberek zenék, horrorfilmek, vagy videojátékok kapcsán tárgyalják, nagyobbrészt full hülyeség.

Volt a nyolcvanas-kilencvenes években Amerikában egy ilyen "sátánista pánik", melynek során kertvárosi fehér szülők milliói iszonyúan besz#rtak a teljesen ésszerű, komolyan vehető veszélytől, hogy tán az ő csemetéjük lesz a következő áldozata ennek az egész országot fenyegető állatáldozó okkultista öngyilkos népbetegségnek, és bár visszatekintve minden jel arra utal, hogy az egész sátánista járvány nem nagyon létezett az akkoriban kvázi monopóliumot élvező keresztény-konzervatív média lázálomhoz hasonlítható alternatív valóságán kívül, olyannyira nagy dobra lett verve a dolog, hogy nem csak hogy minket is elért, konkrétan emlékszem, harmadikos/negyedikes koromban (azaz 2005 körül) nekünk végig kellett hallgatnunk egy rendőrnő által tartott kiselőadást erről a hű de komoly és valós veszélyforrásról suliban (egybekötve a "ne szexelj, mert meghalsz" és a "ne füvezz, mert meghalsz" kötelező körökkel). Nyilván a sátánista pánik egy ilyen önmagára visszaható érvelés megsegítéséhez volt jó olyan embereknek, akik egy pillanatra se szeretnek kilépni a komfortzónájukból, és a világ összes problémája kapcsán kell nekik egy egyértelmű bűnbak, így ha azt tapasztalták, hogy gyerkőcük olyan játékkal játszik, amiben szörnyek vannak, vagy olyan zenekarokat hallgat, ahol minden tag talpig feketében gonoszul néz, akkor egy pillanatig sem kell gondolkozni, elég csak konstatálni, hogy "nem tetszik, tehát sátánista", valamint hogy "sátánista, tehát nem szabad", és már meg is volt a tökéletes, támadhatatlan indok az adott dolog megtiltására, anélkül, hogy a gyerekhez akár egyetlen értelmes szót kellett volna szólni.

Létezik sátánista egyház, de az inkább egyfajta filozófiára épül, mintsem tényleges vallásra. Az olyan emberek száma, akik frankón hisznek az ábrahámi vallásokat övező mitológiában, és az abban szereplő negatív entitásokat istenítik, elenyészően kicsi.

Azt, hogy egyes művészek okkult szimbolikát/nyelvezetet használnak stilisztikai elemként, nem érdemes tényleges hitvallás kifejezéseként értelmezni, mint ahogy a bibliai motívumok használata sem jelenti azt, hogy az alkotó keresztény hitű. Az egyik nagy kedvenc albumom, a Cardiacs-től a Sing To God, tele van keresztény/bibliai utalásokkal/motívumokkal, de eszembe se jutna keresztény zenének nevezni, mint ahogy a frontember, Tim Smith, is minden interjúban tagadta, hogy az album vallásos lenne. Nem hiszem, hogy a metál zenék egy részében, meg manapság a hip-bopban is egyre gyakrabban előforduló okkult/pokoli beütésű cuccokat annyira szó szerint kéne venni, mivel szinte biztos, hogy maga az alkotó se vette.

De amúgy is, még ha valaki úgy is van vele, hogy ő mindezt tudja, ennek ellenére az ilyesfajta stílus neki egész egyszerűen visszás... Oké, egyfelől meg tudom érteni, másfelől viszont szerintem az ember rengeteg potenciális élvezettől megfosztja saját magát, ha minden szöveget konkrét morális üzenetként akar értelmezni. Nem minden művészeti alkotás szól arról, hogy az alkotó valami egyértelműen "jót" prezentál neked, sőt. Lehet sápítozni azon, mikor egy death metál énekes arról hörög, hogy hogyan fogja egy szűz lány gerincét kitépni és felajánlani a lelkét a sötétség urának, vagy amikor a rapper arról rappel, hogy a másik rappert hogyan fogja szétlőni, de nem hiszem, hogy érdemes lenne... Ez egyszerű karakterlíra, ahol amúgy is inkább a stílus a hangsúlyos, mintsem a tartalom.

Emiatt dalszövegekben kimondott dolgokhoz alapból nem úgy állok, mint emberek véleményeihez/tulajdonságaihoz. Hallgatok olyan metált (meg olyan rappet is), aminek a szövege nem igazán szól semmiről, egyszerű "keménykedés" és/vagy darkos, horrorisztikus nonszensz, de attól még az atmoszférára tökre rásegíthet az ilyesmi. Sőt, kimondottan gagyi szövegek is tudnak szerethetően gagyik lenni, pl.: az a lírai én, akit Fred Durst lefest a Limp Bizkit szövegekben, nyilván totál unszimpatikus és nevetséges, és ha valaki élőben közölné velem ilyen menőző hanglejtéssel, hogy "I don't even smoke, but I love the way it smells", valszeg pofán röhögném, de mint idétlen, komolyan vehetetlen dalszöveget, imádom ezt a sort.

Na de hogy a tényleges kérdésre is válaszoljak... A dalszöveg számomra másodrendű a zenéhez képest, így ha a vokál nem olyan, hogy hallás után mindent ki lehet érteni (vagy épp olyan nyelven van, amit nem beszélek), akkor van, hogy simán csak ignorálom. Ha egy dalszövegről (legyen az metál, vagy más műfaj) úgy érzem, hogy az valami olyan értéket közvetít, amivel vehemensen nem értek egyet, az van, hogy tud zavarni, de általában túl tudok lendülni rajta, ha csak nem érzem úgy, hogy kifejezetten a képembe van nyomva, megkerülhetetlen módon. Meg amúgy elég gyakran előfordul az is, hogy általam ellenzett üzenetet közvetítő előadóknak már simán csak a zenéje se tetszik. Hallottam már náci rock/metál zenéket, amiknek az értékrendje nyilván nagyon szembemegy az enyémmel, ugyanakkor ezekről szinte mindig az volt a benyomásom, hogy a zenészeknek a szöveg volt az egyetlen szempont, a zenébe pedig kb. belesz#rtak, és olyan is lett a végeredmény...

"Tehát pl elítéled a sátánizmust, de hallgatsz olyan zenét, mert jó. Nyilván tudod, hogy az sátánista, de nem érdekel, mert jó."

Kérek egy ilyen zenét ami sátánista, hallgatok Venom-t, Mayhem-t, Dark Funeral-t, Behemoth-t stb. de ilyennel nem találkoztam.

Mondjuk ezeket a sötét hangulat miatt szeretem és adnak egy olyan energiát amit más műfaj nem. Ez csak amolyan presztízs, nincs sátánista banda.Ezzel tudják felhívni magukra a figyelmet és behelyettesíteni a "gonosz" helyére a társadalmi problémák megváltóját.

Ajánlom figyelmedbe a Lords of Chaos filmet ami kicsit humorosan de elég hitelesen mutatja be hogy mi célt szolgált a műfajba. Tanulságos és sokkoló egyben. Nagyon szeretek azonosulni velük, a zenéikkel is. A fejlődő világ szennyei ellen lázadók érzéseit mutatja be a műfaj, és az ettől való elszigeteltség.

Amúgy a kérdésre válaszolva igen, fontos a mondanivaló és idővel ahogy változott a személyiségem és nőtt be a fejem lágya úgy lettem egyre nyitottabb a zenében is. Nagyon széles skálán ki tudom magamat fejezni(természetesen egy ideje hangszeren is játszom), elsősorban a metallal de azért be kell vallanom hogy itt sem egyszerű megtalálni az igényesebb vonalat és éppen azt ahol hitelesen mutatják be az érzéseket, gondolatokat stb.

Szóval számomra egyértelműen fontos, és némileg az is hogy azonosulni tudjak vele.

De nem csak a szöveg a lényeg hanem a zene által megteremtett hangulat, instrumental számokból is bőven van ami érzést fejez ki és megmozgat valamit az emberben.

Összességében fontos a mondanivaló, de az nem csak a szövegben nyilvánul meg, hanem a hangszer is legalább annyira fontos.

Rádiós zenével meg pont az a bajom hogy nincs hitelesség, egy sablont hoznak rá minden számra és az egyéniség teljes mértékben hiányzik. De hozzáteszem ez a populárisabb metalszámokra is igaz.

Lehet, hogy nekem nem annyira összetett a véleményem, de azért leírom.

Régebben nagyon figyeltem a szövegre, mostmár azért sokkal kevésbé, de természetesen az is nagyon fontos szempont.

Valaki itt említette a Rammsteint, nyilván a szövegeik pont nem azok, amelyekkel együtt kell érezni, mert nem mindennapi témákat dolgoznak fel. Nyilván nem kannibálok, meg pszichopaták hallgatják őket (többnyire), szóval tényleg "külső szemlélőként" értelmezed. Egyébként Till még a legocsmányabb dolgokat is gyönyörűen tudja megfogalmazni, nem véletlenül jelent meg verseskötete is, ha jól tudom.

Szóval a kérdésre válaszolva, csak akkor zavar a szöveg tartalma, ha mondjuk valami megosztó témában pont ellentétes a véleményemmel. Igen, ez most úgy hangzik, mintha nem fogadnám el a különböző véleményeket, de akkor mondok egy példát:

Az egyetlen szám, ami úgy igazán kiverte nálam a biztosítékot, az az Arch Enemy - Cruelty Without Beauty. Aztakrvaisten. Nekem nincs bajom a vegánokkal, de ez a röhejes fröcsögés egyszerűen szánalmas, a klippel együtt. Az egész dal mondanivalója az, hogy ha eszel húst, akkor dögölj meg, a szöveg végén ezt már nem is szépítik.

Ezzel csak az a baj, hogy zeneileg nagyon ott van, és a bandát is imádom, ezért fintorogva meghallgattam párszor, de szerencsére már annyira meguntam, hogy nem kell vele foglalkoznom. :D

A mostani vokalistájuk, Alissa White-Gluz meg a rosszabbik eset. Na ő MÉG nem írt szöveget a vegánságról, de az Instagramjára például olyan logikátlan PETA-s f@szságokat pakol ki napi szinten, hogy kösz nem. Lehet, hogy csak engem hat ez meg, de már nem is igazán hallgatom a zenéit, mert mindig ez jut eszembe, tehát neki a személyiségét nem bírom.:D Na mindegy, ez már más téma.

bocs, de nem tudom mit akarsz mondani és ez hogy kapcsolódik a kérdésedhez.

zenékről beszélünk és nem szokásokról. sztem magasan hasznos válaszok jöttek erre