Miért jöttök azzal, hogy a Ráczok kapjanak büntetést?
Ha néztétek az eddigi VV-ket, akkor láttátok, hogy ez az összes szériában előfordult, hogy odamentek rokonok, ismerősök és bekiabáltak, hogy szeretünk a lakók meg válaszoltak, hogy én is titeket. Egyik szériában sem kaptak ezért büntetést. De miért kéne? Semmi információt nem osztottak meg velük. Egyébként Gombinak is ott volt egyszer a tesója és nyomatta a jól vagyok -ot neki.
Vegyétek már észre, hogy ez szőrszálhasogatás amit csináltok, és akár mennyire is hisztiztek a semmiért nem fognak büntetést kapni. Az meg már tényleg röhejes ,hogy van aki ezért kizárást követelt.
(Igen benne van a szabályzatban, hogy nincs kontakt a külvilággal, de a műsor szerkesztője is elmondta, hogy azért nem lesz büntetés, mert azon kívül, hogy szeretünk és boldog névnapot nem hangzott el más)
Nem hát,csak mindig!
Mindig minden körülmények között!
Ebben az egy dologban igaz rá a mondása!
Ez egy görény tahó!
Én ezért biztos nem adnék büntetést. Az a véleményem, ami a műsor szerkesztőjének. Mivel a villaszabályzatban az van, hogy nem beszélhetnek kintről senkivel, ezt a szabályt arra vonatkozóan hozták, hogy a lakók ne tudják felmérni a viszonyokat, és nem arra, hogy ne köszönhessenek ki/be vagy ne játszhassanak le nekik zenét a rokonok. Csak ennyire részletesen nem írták le ezt a szabályzatba, de egy kis logika kell csak hozzá és mindenki rájön, hogy ez így van ahogy írtam. De maga a szerkesztő is ezt mondta, na mindegy. Tehát ha ezt vesszük ,senki nem kapott kintről infót.
Én sem érzem fenyegetésnek azt, hogy ha valaki beszól nekem, hogy amelyik kutya ugat az nem harap, hát erre logikus, hogy mindenki visszavágna azzal, hogy kint meglátnád mennyire tudnék harapni. Persze tudom, hogy akik Alek rajongók, azoknak jobban bejött volna, ha Béci semmit nem tud reagálni Alek szövegelésére. Akkor mindenki örülne, hogy Alekosz verbálisan Béci fölé kerekedett. Egyértelmű, hogy csak szájalnak egymással, viszont nem értem, hogy ez most miért baj. Mivel mindenki azzal érvelt, hogy jajj de rossz lesz Olivér nélkül, mert semmi feszkó nem lesz. Hát ha van , akkor az már baj, mivel nem ő csinálja? Vagy akkor most mi van? Ami a legjobb az egészben, hogy erről meg olyanokat írtak, hogy fel kéne jelenti fenyegetés miatt. Sok a bugyuta ember.
Mindenkinek köszönöm a választ.
Teljesen egyetértek veled kérdező!
Mikor nem a Bécit szapulják,akkor az a téma,hogy előre megírt történet az egész!
Nincs is ezzel semmi gond,csak sajnos annak a történetnek a vége az,hogy Béci megnyeri a játékot!
Akik eddig megnyerték a VV-ket azok egy semmitevő ingyenélők voltak,nem kell,hogy Béci beálljon ebbe a sorba!
Ő már sokat nyert ezzel a játékkal!
Egy csomó lehetőség várja kint!
Béci sokkal jobban érvényesül kint,mint bennt!
Alekosz megmarad egy ingyenélő senkinek,Olivér majd jól leveszi a pénzből a maga hasznát,Éva is meg a többiek is!
A többit meg elissza,nincs ezen mit ragozni!
Hát ez kell a népnek!
Bécinek sokkal több lehetősége lesz,én ebbe biztos vagyok!
Én azt mondom, hogy nem hallottuk volna mit súgnak Éva fülébe, mert nem is hallottuk amit Ádám mondott neki, csak Éva mondta, hogy azt mondta szeretlek, és ez azért más, hogy kamerával kell utána rohanni, mint az, hogy be vannak zárva és ott még a sóhajtást is halljuk. Balázs hibás volt ,mert egyértelműen engedte Évát, hogy odarohanjon. Gondolom ez is a szerződésükben van, hogy nem mehetnek oda, de ettől ő még engedte. Szóval nem a Ráczékat kéne büntetni úgy mint Évát, hanem neki sem járt volna büntetés a műsorvezető hibájából. Stohlnál érdekes ez nem fordult elő soha, mert ő nem engedi,pedig nála is próbálkoztak már. Ő tudja mi dolga, míg Balázs csak röhögni jár be oda (is), meg beszólogatni a lakóknak.
Szandi óta meg semmi értelme a büntetéseknek, mert ő döntötte el, hogy kizárják-e a játékból vagy sem. Ráadásul utána ugyanúgy kimaradt egy csomó feladatból. Olivért szerintem azért nem büntették meg, mert ahogy a szerkesztő is mondta, hogy olvasgatnak fórumokat, szóval sok helyen írták, hogy az lenne a legjobb neki, ha a végén miután ki idegelte magát rájönne, hogy ez volt a büntetése. Szerintem amúgy azzal akarták büntetni, hogy nem lehetnek ott a szerettei a párbajon.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!