Szerinted is szánalmas VV Szandika viselkedése?
Szandika hülye. Alek olyan dolgokban beszélte ki amik valjuk be igazak. Szandi folyton sajnáltatja magát, Alek pedig ezt nem bírja, ezért tett rá megjegyzéseket. Teljesen korrekt.
De szerintem marhára nem erről van szó, Szandika simán csak be akar vágódni a Bécinél, biztos ő is folyik tőle.
Tudom én, hogy nem beszólás volt, csak úgy írtam, hogy nehogy felhúzza valaki magát az elméletemen:)
Most attól függetlenül, hogy igaz-e vagy sem amit én írtam, hát lehet nekem se esne jól egy barát szájából olyanokat hallani, hogy rusnya vagyok, meg már nem is tudom miket mondott Szandira, de emlékszem, hogy csak néztem, hogy most mi ez.
Szandit ismerve leordította volna Alek fejét, hogy miket mond róla, de ha úgy van ahogy én írtam, akkor viszont azért lehet ez az elfojtott gyűlölet, mert mondták neki, hogy nem beszélhet róla, mert kintről jött az infó, és a nézők ezt ne lássák. Mert ha szólt volna Aleknak, abból Szandit ismerve jó nagy balhét tudott volna csapni, aztán az összefoglalókban meg nem értenénk, hogy mi van, hisz azt mi nem láthatjuk, hogy ő kintről milyen információt kapott.
Nem nézek tévét, de a YouTube-os videók alapján elég szánalmas az egész műsor. Unalmas már kissé, hogy a Facebook üzenőfal folyton ezzel van tele. Az osztálytársaim már rámragasztották a "Dika" nevet, mert én is Szandi vagyok. :D Kissé már idegesítő, hogy beszólogatnak a nevem miatt és lenéznek, mert úgy veszik, hogy én is egy segg vagyok...
Nincs beleszólásom abba, hogy mit szeret a nép, de véleményem attól még lehet, nem? Mindenkinek joga van VV-t nézni... Ezzel azt szeretném elérni, hogy NE nyomjanak a piros lefelé mutató hüvelykujjra a hozzászólás alatt.
Így témától eltérve, az jutott az eszembe, hogy ilyen kérdéseknél mindenki úgy értékeli a válaszokat ahogy ő jónak látja, mert ilyen kérdésre nincs jó válasz. Ezért lenne jó, ha egy fórumon beszélnék meg az ilyen és ehhez hasonló témákat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!