Kezdőoldal » Szórakozás » Tévék, tévéműsorok » Komolyan mondom, eddig vakon...

Komolyan mondom, eddig vakon Oliék pártján álltam, de ez az Anikós ügy teljesen kiábrándított. Más is van ezzel így?

Figyelt kérdés
Nem tudom melyiktől undorodok jobban: a hülye r*banc anikótól aki élvezi, hogy minden pasinak bejön, és ezt jól ki is használja, nincs tekintettel arra, hogy az illető foglalt-e vagy sem (először Béci, majd Olivér), vagy olivértől, aki mikor Szandika vallotta be neki vonzalmát egyértelműen elutasította, de mikor anikó kezdte neki taglalni, hogy jajj mennyire odavan érte egyből faggatni kezdte a csajt hogy na mondd már el mi tetszik meg mikor mondta, hogy szívesen megcsalná a barátnőjét, de nem ennyire k*csög (csak más szavakkal mondta) hát én már így hánytam tőle, el tudom képzelni mit érzett a barátnője. Ez teljesen megváltoztatta róla a véleményem, és a szemembe az eddig utált Béci sokkal nagyobb tekintélyt kapott, aki - jópasi létére - képes volt hűséges maradni barátjához, pedig látszik rajta, hogy nem kéne sokat szenvednie, hogy megkapjon egy csajt... undorító ez az egész, az az alekosz is szánalmas, hogy az anikó után futkos, az közbe le se szarja, csak kihasználja, hogy ne legyen egyedül... az anikó meg egy kétszínű k*rva, mikor még benn volt a zsóFika nagyban utálta olivért-alekoszt-évát-szandit elhordta őket minden szarnak, most meg egyfolytában olivér és alekosz nyakán lóg és a béciéket hordja el minden szarnak.. hát istenemkomolyan ha ez a csaj nem lenne benn akkor sokkal jobb lenne. Csak én vagyok ezen a véleményen?
2011. febr. 6. 03:31
1 2
 1/12 A kérdező kommentje:
elírtam: Béci képes volt hűséges maradni barátnőjéhez*
2011. febr. 6. 03:33
 2/12 anonim ***** válasza:
Hát igen! Teljesen egy véleményen vagyok szinte veled. Eddig Olivért elsőnek tartottam Bécit kb. harmadiknak gondoltam, most meg úgy álla helyzet, hogy Oli utsó Béci erős első. Annyit akarok még mondani, hogy ez a hülye Oli Bécit viszi ki, de akkor szavazzunk BÉCIre!!! Miután kint hagyja Olit, nem lesz nehéz dolga megnyerni a játékot. Alekoszt meg Anikót meg majd úgy is elintézi valaki. Ha más nem, akkor azokat s Béci.:)
2011. febr. 6. 11:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
Én teljes mértékben igazat adok neked!! Gusztustalan amit ez bent leművel. Olivér meg egy féreg. Én otthagynám a barátnője helyében. Így megalázni egy ország előtt:S
2011. febr. 6. 11:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
Most ezt nagyon elcseszte szegény Oli, szinte már sajnálom, hogy több ezren megutálták ezért. :) De én is így vagyok vele. Hülye állat. Kint hagyja Béci, de nagyon.. Ezután Béci simán megnyeri. Alekosz meg Anikó, azokat simán 'elintézik'. Most Olit, Anikót meg Alekoszt tartom utolsónak! Jah meg még azt elmondom, hogy nagyon BÉCInek drukkolok.!
2011. febr. 6. 11:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:

Nekem Anikóban leginkább a hisztijei nem tetszenek. Egyik pillanatban utál valakit, a másikban zokog érte, ezenfelül a túldrámázott kiborulásaitól is herótom van, de azért néha beszól olyanokat, amiben igaza van. (bár ezt mindenkire mondhatnám)

Olivér a lehető legmélyebbre ásta magát nálam! Eddig bőgött folyamatosan a barátnője miatt, találkozhatott vele, telefonálhatott vele, szerintem ő kapta a legtöbbet, amit odabent kintről kapni lehet... Neki ez sem elég, most Anikóval "kavar". Fogadjunk a következő lépés az lesz hogy bömböl egyet, mert "vajon ez kint az Enikőnek hogy jön le!?". Hányinger! Egy utolsó féreg... már azóta nem csípem amióta pl a másik csapattal kezdett el "bábozni", de azóta csak egyre mélyebbre ássa magát a szememben! Anikó közeledését úgy is elfogja utasítani, de ez nem változtat azon, hogy egy gerinctelen ember! Remélem jól pofára esik, és kint marad, bárkit is visz ki!

2011. febr. 6. 12:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
Teljesen igazad van!Eddig Oli volt a kedvencem Bécit pedig utáltam de ezek után...Remélem ha Bécit visszi kint marad Oli!
2011. febr. 6. 12:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:

Teljesen egyetértek veled, a kérdésedre hogy melyiktől undorodsz jobban.. szerintem Anikó legyen az én is így vagyok vele, kihasználja hogy mindenki szerint ő a legjobb nő, és nagyon erre épít. De amúgy csak hisztizik, bőg nyivákol, 100x rosszabb, mint Éva.


Közönséges a csaj.


Olivér meg elmehet a búsba a szeretethiányával, mert Gombinak és Bécinek is biztos az van, mégis simán ellenállnak mindegyik csajnak.

Olivér kiprodukálta ezt, Anikó meg szimplán egy szánalams kis rbanc.

2011. febr. 6. 13:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 A kérdező kommentje:
köszönöm a válaszokat, örülök, hogy ennyien osztjátok a véleményem!:D Mostmár én is azt akarom, hogy az Olivér essen ki, bárkit vinne ki így akarnám (najó, talán ha anikót vinné akkor nem), de úgyis a Bécit fogja kivinni, aki meg jól kinn hagja! Szívesen megnézném, mit csinálna az anikócska, ha kiesne legújabb "nagy szerelme"! Akkor vajon kire mászna rá? Hánynom kell ettől a nőtől, meg az Olivértől is...
2011. febr. 6. 13:18
 9/12 anonim ***** válasza:
A véleményemet már valahol megfogalmaztam, az utóbbi kommentedre reagálva viszont én már abban sem vagyok annyira biztos hogy lesz annyira tökös gyerek, hogy kivigye Bécit. Simán kinézem belőle, hogy inkább Jerzy lesz belőle, mert gyáva... Mindenesetre kíváncsi leszek, aligha süllyedhet már mélyebbre a szememben ez az ember, de ha azok után ahogy manipulálta az állítólagos barátait, azért hogy kivihesse Bécit, mégsem Bécit vinné ki, és esküszöm bárki ellen remélem kint marad! Még Anikó ellen is! Akkor egy nagy 0 lenne az egész ember a szememben!
2011. febr. 6. 13:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
Anikot mar a jatek kezdete ota ki nem allhatom. Egyszeüen falra tudnkek maszni attol, hogy nem tud normalisan beszelni, nyivakol, nyavog, nyekereg, megjatsza magat kenyeskedik, a huzasairol nem is beszelve. Mar akkor kiverte nalam a biztositekot, amikor reszegen ramaszott Becire,mert ugy viselkedett, mint egy utolso kis qurva. Megalazkodott, hisztizett. Most ugyanezt csinalja az Oliverrel. Ez az ö taktikaja, semmilye nincs csak a teste, az arca, belül üres, egy nulla, egy semmi, esmondjon barki barmit, buta is szegeny nagyon. Egy szegyen az a nö. Az Oliver meg ferfi. Farkaban van az agya neki is. En kidobnam a francba a baratnöje helyeben,amiert igy megalazta, egy ilyen kis mocskos c.gany qrvaert.
2011. febr. 6. 18:34
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!