Csaba vagy Nikolas?





Az is elég szomorú, hogy mennyi embert tud Csabi befolyásolni, ezzel a tegnapi gicssességgel, hogy Tomit hívta énekelni. Még Feró is megmondta, hogy ez csak azért volt, mert hatást akartak gyakorolni a nézőkre, mert ez szimpatikus nektek. Az ilyen taktikus lépésekkel nem szimpatizálok. Az elején még bírtam Csabit, de pl. mióta tudom, hogy van menyasszonya, akivel még a közösségi oldalakról is eltüntették a közös fotókat, hogy senki ne tudja meg, hogy nem facér, így is többen szavaznak akik oda vannak érte. Bár ez hülyeség tőle, mert akinek bejön az akkor is szavazna rá, ha felvállalná a lányt.
Ezzel szemben Nikolas őszinte fiú, akinek az előadásai nekem sokkal őszintébbnek is tűnnek, mert nincs is benne semmi maszlag és giccs.





Egyetértek az utolsóval!
Éppen ezért drukkolok Nikolasnak, nekem ő az elejétől fogva a kedvencem és őszintébbnek tartom, mint Csabát!!! /és mellesleg jobb pasinak is, de nem ez a döntő érv, hanem az a gyönyörű, simogató hangja! /










jajj, ne már!! Persze, hogy Nikolas! Mármint nem biztos, hogy ő nyer, de ő a tehetségesebb! Olyanok akik nem értenek hozzá, azok ne mondjanak semmit! Igazából ezek a versenyek nem a legtehetségesebb énekeseket keresik, hanem azt akit a legjobban szeret a "törzs". Csabi bájgúnár, és eléggé megjátsza magát. És igen, legfőképp azért szavaznak rá a LÁNYOK mert jóképű. Csabának olyan hangja van, amit sokszor hallok. Semmi különös nincs benne. Mintha már sokszor hallottam volna a hangját. De Nikolasnak különleges, egyedi. Olyan, mint Michael Jackson (volt): Senki sem bírja még csak hasonlóan sem elénekelni a számait.
És még szokták mondani, hogy Nikolasnak már van videóklippje, ez nem ér, ő már egyébként is "híres". De kérem szépen, Csabika a popdaráló c. műsorban mennyit énekelt már? Mindig az ő fejét láttam...Meg a színház is ott van...
És még hogy Takács úr nem magyar. Tételezzük föl, hogy most is jön egy világháború, Magyarország kétfelé szakad, az egyik feléből halország lesz, és a te eddig magyar településed hirtelen halországi lesz. Erre azt mondják, hogy nem vagy magyar. De most komolyan: Ha egy néger ember például Kínában él, akkor ő már kínai és nem néger??
Meg amúgy is, kit érdekel, hogy hogyan néz ki és hogy magyar-e avagy sem... Rendkívül jó hangja van.
Ja és ne higgyétek, hogy Nikolasra nem szavaznak ;) Őrá szavaz az értelmesebb réteg. Csak ők mivel értelmesek nem írnak választ erre a kérdésre. Valószínűleg itt sincsenek, hanem például a családjukkal vannak. ( igen, csak azért, hogy megvédjem Nikolast bevállaltam, hogy én nem vagyok értelmes )















Az biztos,ha nyugit akarok,csak feküdni az ágyon,nem gondolni semmire,csak zenét hallgatni,biztos,hogy a Nikolas dalait hallgatom,nem Csabáét
Már elmúltam 25,Nikolas stílusa hozzám közelebb is áll,olyan dalokat énekelt,amiket egyébként is szeretek,bármikor meghallgatok,Csaba a tuti dalokra ment,Nikolas az igényességre!





Egyetértek a 20:00-ás hozzászólóval. Bár Nikolas biztos vagyok benne, hogy többre viszi mint Csabi, mert ...nem magyarázom, úgyse érti meg aki a giccses Csabit bírja. Geszti elmondta, hogy Nikolas a vele született tehetség, Csabi pedig a jól betanult giccs. igaza van, hogy sajnos nálunk erre van igény.
Olyan szánalmasok azok akik lepontoznak minket, akik nem azért jöttünk ide, hogy körben nyaljuk Csabikátokat, hanem azért, hogy megírjuk Nikolas maga a csoda.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!