Magyarországon miért akarnak olyan sokan énekesek lenni, miért gondolják hogy abból jól fognak élni és még szeretni is fogják őket?

Gondolom mert sokan azt hiszik, hogy az az 5 perc hírnév, ami mondjuk a tehetségkutatókkal jár, egész hátralévő életükig kitart, pedig ez egy nagy illúzió.

A zenei tehetségkutatók azoknak az embereknek határozták meg igazán a karrierjét, akik még az első szezonokban szerepeltek, amikor még nem volt akkora túltermelés a tehetségkutatós szólóénekesekből, mint manapság.

Tóth Vera, Tóth Gabi, Caramel, Vastag Csaba, nekik viszonylag még virágzik a biznisz, mert rájuk azért még emlékeznek az emberek. De például most végignéztem az X Faktor győzteseinek a névsorát, és megállapítottam, hogy a második évadtól szinte senkinek a neve nem mond nekem semmit, nem is igazán hallottam róluk (tegyük hozzá, hogy én már lassan tíz éve nem nézek aktívan tévét, de más médiumon se nagyon jöttek velem szembe ezek a nevek).

A hírnevet megszerezni manapság már könnyű, megtartani viszont kemény munka. És amikor egymás után jönnek ezek a színtelen-szagtalan szólóénekesek, egy idő után feledésbe merül a legtöbbjük, mert egyiknek sincs semmi egyénisége, ami kiemelné őket a tömegből. Aztán már csak arra lesznek jók, hogy ha valamelyik csatorna indít valami celebes showműsort, azokba hívogathatják őket szerepelni.

Amelyiküknek van egy kis esze, még a totális feledésbe merülés előtt a színházba menekül, vagy egy zenekarhoz csatlakozik (esetleg alapít egyet), és utána így próbál továbbra is aktívan zenei pályán maradni. Mert így talán még van esélyük.

„Mintha az megváltoztatná a jövöjét az embernek.”

Mert árufeltöltőként vagy egyszerű kubikusként ugye

„Mintha az megváltoztatná a jövöjét az embernek.”

Mert árufeltöltőként vagy egyszerű kubikusként ugye módfelett megváltozik az életed.