Ti mit gondoltok a plátói szerelemről?

Nyilván tinikorában majdnem mindenki tapasztal ilyet. Azért baromság az egész, mert mindig az álmodozás keretein belül marad az affér egy olyan személlyel, akit a legkevésbé sem ismersz. Lehet, hogy a filmekben/koncerteken szexi, a való életben meg azzal tölti a szabadidejét, hogy butus kislányokat dönget és állandóan vedel (nem példa nélküli eset).

Az biztos, hogy kockázatmentes, mert nem kell félned a visszautasítástól, mert az érzelmed alanya nem is tud róla. Nem feltétlenül valami távoli, elérhetetlen, csak a médiából ismert személy lehet egyébként: valaki, akivel egy busszal jártok, egy tanár, kolléga, szomszéd, bárki, akit nap mint nap látsz. Szerintem mindenkinek volt ilyen.

Nem tudom, mennyire nevezhető ez szerelemnek. Ilyenkor általában a plátói szerelmes kialakít magában egy eszményített képet és abba szerelmes. Esetleg a vonzalom pusztán fizikai, de ez szerintem olyan esetben valószínű, ha áldozatunknak alapvetően nem sok kapcsolata van az ellenkező nemmel.

#4: Áldozat? No erről azért nincs szó. Ártalmatlan dolog ez.

Áldozatnak épp áldozat és nem is annyira ártalmatlan, mert amíg hősszerelmesünk bele van habarodva a saját kényszerképzeteibe, érzelmileg nem áll készen egy valódi kapcsolatra.

#6: Azért itt vannak összetevők. Ha pl. egy tini bele van habarodva Justin Bieber-be és tele van a szobája fala a képeivel akkor én nem aggódnék. Ha 30 éves no akkor már igen. Emberfüggő. Van egy lány, akiért a mai napig feladnék mindent, ha csak annyit mondana: "gyere". Pedig alig-alig beszéltünk életünkben. Pedig én már messze nem vagyok tini.

Létezni, létezik. Én Sophie Marceau- ba voltam "szerelmes" kamaszkoromban, elég sokáig, de azért csak "kinőttem".

Ne is mondd! Ki NEM volt szerelmes bele?

Belé. Beléje. Mittudomén. Szóval ő egy NŐ!