Cristiano Ronaldo miért béranyától vállalta az ikreket, amikor van felesége?
Van egy nagyobbik fia, Cristiano Jr., akit béranya hozott világra. Oké, nem volt barátnője, de szeretett volna gyereket. Érthető. De Eva és Mateo már akkor születtek, amikor Georginával már együtt voltak. És Eva és Mateo születése után 4-5 hónappal született Alana Martina, Georgina és Ronaldo kislánya.
Lehet úgy volt, hogy Georgina direkt bosszúból esett teherbe, mert ő is akart közös gyereket. Állítólag Ronaldo azért béranyát választott a gyerekei anyjának, mert félt, hogy a biológiai anyjuk elvette volna tőle.
Ki tudja mi mehet Ronaldo-éknál?!
Össze-vissza hazudik mindenki ott is.
Eleinte az volt mondva Cris Jr-ról, hogy az anyja meghalt autóbalesetben. Utána hogy lemondott róla. Majd Ronaldo húga elszólta magát a béranya kapcsán, elkezdtek cikkezni arról, hogy Ronaldo esetleg homoszexuálus, ezértelkezdte Ronaldo meg az egész családja tolni ezt a "szegény Ronaldókának nem volt apukája és ezért minél közelebb akarja tudni magához a fiát".
Majd ugye összejött Geo-val. Jöttek a hírek, hogy Ronaldo-nak gyereke lesz. Majd gyerekei lesznek - többes számban. Először azt írták, hogy kettő fiú. Majd utána kettő lány. Majd utána egy fiú, egy lány. Majd utána már hármasikrekről cikkeztek. Végül megszületett Matteo és Eva Maria dos Santos Aveiro.
Jött a hír utána, hogy Geo terhes. Senki nem akarta elhinni. Majd végül megszülte Alana Martinát. Nincs 5 hónap az ikrek és Alana között. Nem véletlenül.
Mi csak találgatni tudunk, de ja, igaz lehet, amit írsz.
Igen. Jól mondja az első válaszoló: ki tudja mi mehet náluk otthon.
Mint ahogy Michael Jacksonnál is. Gyerek kell, de asszony nem. Lehet tényleg melegek.
1: Georgina nem a felesége.
2: kit érdekel?
…És Irina Shayk 2010-ben nem akart bosszúból teherbe esni, amikor CR első fia született?!😅
Egyébként Georgina kb fél évvel azután eshetett teherbe, hogy összejöttek Ronaldoval. Szerintem ott nem bosszú, hanem sokkal inkább az állt a terhessége mögött, hogy biztosítva legyen CR-nél. Előtte ugyanis egy teljesen átlagos nő volt, 1 ezer Insta követővel, és eladóként dolgozott Madridban egy Gucci üzletben. (23 évesen gondolom amúgy sem az volt minden álma, hogy gyereket szüljön, de azért Ronaldonak közel sem volt ez olyan rossz buli.)
Amióta pedig CR-rel van, full luxusban él, most pl a spanyol Netflix sorozatot forgatott róla.
Az meg hogy családon belül mi folyik náluk, csak ők tudják, de azt nyugodtan elhiheted, hogy nem olyan tökéletes az ő életük sem, mint amit Instán mutatnak az emberek felé.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!