J. K. Rowling egy közepes író?
Egy művével (Harry Potter) nagy sikert aratott olyan ahogyan Coolio egy dallal (Gangsta paradise), vagy ahogyan Otton Rehagel egyszer a görög labdarúgó válogatottal.
De ennyi, vajon Rowling ezen kívül fel tud mutatni mást is? Pl. Richard Dawkins nem állt le az önző génnel, hanem több nagyszerű könyvet is tudott írni.
Nem ismerem őket, így nem nyilatkozom róluk. Én inkább a tudományos-ismeretterjesztő irodalomban vagyok otthon.
Regényeket ritkán olvasok, bár most olyan életet élek, hogy lehet rá fogok azokra szokni, mert kikapcsolnak.
Amúgy még a HP könyvek végigolvasását is be kell fejeznem, hogy elmondhassam, felnőtt fejjel is végigolvastam. Bár valahogy annyira nincs kedvem hozzá.
Ez már túl vicces. XD
Nem kedvelsz egy sorozatot, de azért elolvasod mégegyszer.
Minek foglalkozol olyan dolgokkal, amikhez nincs kedved, nem érdekel, nem szereted?
Ha nem esett volna neked le, ebben a topikban nem magát a történetet kritizáltam, hanem a kitalalóját.
A történet nem rossz, kiskamaszként oda voltam érte, de mára kinőttem ebből a varázsvilágból. Vegigolvasni meg azért akarom, mert egyrészt nosztalgia, másrészt érdekel, hogy felnőtt szemmel hogyan látom azt, amit annak idején gyerekként szerettem. De vannak annál fontosabb könyvek is, meg másra is kell az idő, szóval ezért halasztódik a dolog, ennyi.
Szóval beismered, hogy csak pattogtál, amit a kisgyerekek szoktak.
Rengeteg túlértékelt dolog és ember van, na és? Téged ez miért is bánt?
Rowling abszolút megérdemli, ami jutott neki, semmit nem sajnálok tőle.
Kérdés, milyen szempontrendszer alapján kategorizáljuk be az íróákat jónak, középszerűnek, gyengének. Mennyire művészien rnak? Kit mondanak jónak a kritikusok? Mennyire hasznos, amit írnak?... nem mindegy, Egész végig egy tudóssal hasonlítod össze, ami olyan, mintha az almát hasonlítanánk össze a versenyautóval... lehet, de értelme nincsen. Ha egy másik irodalmi szerzőt hoznál fel ellenpéldának, akkor látnánk azt, hogy neked milyen egy jó szerző.
Plusz. Attól, hogy te nem ismered a többi munkáját, attól még nemcsak a HP-sorozatot írta, írja Rowling. Ezek között van olyan, ami nem ért el olyan sikert, mint a HP, leginkább azért, mert az elvakult HP-fanok hasonlót akartak olvasni, az a könyv meg nagyon más volt (az Átmeneti üresedés)... azt a könyvet nem olvastam, de olvasott emberektől jó kritikákat hallottam a történetről. Illetve álnéven ír egy nyomozós sorozatot is, amit pont az előbbiek miatt írt álnéven, de rohadt gyorsan kitalálták, hogy ő áll mögötte (a mai netes világban kevés ilyen dolog marad titokban) - az elmúlt évek egyik legtöbbet vásárolt nyomozós sorozata. Nyilván visszanyúl a HP-hez, mert ebben mindig van pénz, és az emberek többsége... hát szereti a pénzt, na. Meg nyomják a menedzserei is, a filmstúdiók is. Az emiatt fikázók 80%-a ugyanúgy meglovagálná a HP-őrületet csak azért, mert még jön hozzá suska.
Én azon a véleményen vagyok, hogy nyilván, ha szépirodalmi szempontból nézzük, nem egy kiemelkedő író. De nem is feltétlen olyan szemszögből kell nézni. Az sztem óriási teljesítmény, hogy egy egész, olvasásról már-már leszokott generációt szoktatott vissza az olvasásra. Inspirálódott más legendákból, művekből - manapság szépirodalomban olyat nem is nagyon lehet csinálni, amire nem lehet ráfogni, hogy másolás, annyira sok témát feldolgoztak már mások. Az, hogy ezt hogy tudta összerendezni, egy világgá összekovácsolni, szerethető és sokakban megmardó karaktereket írni, ehhez kell tehetség.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!