Hogyan tudom kiküszöbölni a felesleges szavakat az írásaimból?

Közkívánatra bemásolom a teljes történetet (közben egyet-kettőt a kritikus szavakból már kiküszöböltem):

A főiskolás évek - A biokémiai kísérlet

A biokémiáért nemigen lelkesedtünk. Ebben nem csak a legnehezebb vizsgák közé tartozó biokémiai vizsga játszott szerepet, de még a laboratóriumi gyakorlatok is az igényességükkel riogattak. Az összetettségüknek köszönhetően könnyen hibáztunk, mivel a műveleteknél az idő is számított, és sok esetben arra is vigyázni kellett, hogy a kísérlet steril körülmények között történjen, mert ha a minta nemkívánatos mikroorganizmusokkal fertőződik, akkor egészen más eredményt kapunk, mint amilyet elvárnánk, ha egyáltalán kapunk valamilyent. Párban dolgoztunk, ennek köszönhetően gyorsabban haladtunk előre és könnyebben belefértünk a rendelkezésre álló időbe.

Ma is elkezdtük a munkát. A műveletek felén már túljutottunk, amikor megtorpanásra kényszerültünk. Ugyanis a minta centrifugával való szétválasztása következett és nem állt rendelkezésre ezekből a szükséges mennyiség. Így várni kellett azokra, akik megelőztek minket. Mivelhogy amúgy is lassan dolgoztunk, a centrifugához utolsóként jutottunk hozzá, jókora késéssel.

A többiek már lassan befejezték a munkát. Végeredményként egy adott térfogatú kék folyadékot kellett kapnunk, aminek le kellett mérni a fényelnyelésének a mértékét, vagyis az abszorbanciáját. Ez lényegében abból állt, hogy egy spektrofotométerbe lett a minta belehelyezve, amelyik megmérte mennyire kék.

Nagyok kifutottuk az időből és teljesen reménytelennek látszott a munkánk sikeres befejezése. Nem tudtuk, mitévők legyünk. Ahogy így a kollégámmal tanakodtunk, hirtelen támadt egy ötletem: „Nincs véletlenül egy töltőtollad?” – kérdeztem tőle.

„Van. Miért?” – jött a kérdés válaszként.

„Milyen tinta van benne?” – kérdeztem.

„Kék. De miért fontos ez?”

„Mutasd!”

A táskájához nyúlt és kivette belőle a tolltartót. Szétnyitotta, kihúzta a töltőtollat és az orrom alá dugva megforgatta. „Ez van” – jegyezte meg.

A tollban lévő tinta szemre pontosan olyan színűnek tűnt, mint a kísérlet eredménye, csak jóval sötétebb árnyalatban. Körülnéztem, majd a szemem megakadt egy lombikon. Felkaptam, a vízcsaphoz léptem vele és a térfogati skálára odafigyelve félig megtöltöttem vízzel, majd a társam felé nyújtottam:

„Cseppents bele ebbe a lombikba egyet-kettőt belőle” – adtam ki az utasítást.

A miértet nem kellett magyaráznom. Magától is egyből rájött, mi a célom vele.

A lombikban lévő csapvíz egy pillanat alatt a megfelelő színt öltötte magára, mintha csak a kísérlet eredményéről lenne szó.

„Várj,” – mondtam, „összehasonlítom a másikkal, amelyiket épp most mérnek le.

Feltűnés nélkül az asszisztensnő mögé settenkedtem, megálltam és figyeltem, mi fog történni. A mérés rendben lezajlott, az eredmény megfelelt az elvárásoknak. Ez a minta valamivel kékebbnek nézett ki, mint a miénk, így hátraszóltam a barátomnak, hogy még fog kelleni bele:

„Vigyázz, csak egy egész kis cseppecskét. Ne többet, mert félő, hogy az már sok lesz”.

Óvatosan belecseppentette a kívánt mennyiséget én meg gyorsan elkevertem, mielőtt bárki is valamit észrevett volna.

Odapillantottam a kolléga mintájára. A miénk is nagyjából ugyanúgy nézett ki. Már nincs min izgulnunk! Megmenekültünk! Most szépen kivárjuk a gyakorlat végét, eközben látszatra teszünk-veszünk, mintha csinálnánk valamit, nehogy valakinek bármi is feltűnjön.

A tanársegédnő, ahogy mögénk ért, észrevette a tintaoldattal teli mérőlombikot, így hozzánk fordult: „Látom, készen vannak már, akkor talán le is mérhetnénk” – mondta kedvesen. A „mintáért” nyúlt, felemelte és a mérőműszerhez ment vele. A kék folyadékot beletöltötte a kis üveg küvettába, amit a műszerbe helyezett, majd megnyomta rajta a „Mérés” gombot.

A mutató vadul kilendült, aztán vissza, az ellenkező irányba. Egy darabig jobbra-balra ingadozott, mint aki nem találja a helyét, amin nem is csodálkoztunk, hisz nem a tintára számított, majd a számskálának úgy az egyharmadánál lassan megállapodott.

Az asszisztensnő nézte, aztán megjegyezte: „Eléggé eltér az ideális értéktől, de ezeknél a biokémiai kísérleteknél ez még elfogadható. Itt nagyobb a tűréshatár. Ez még nagyjából ezen belül lenne. Rendben van, mehetnek is haza, felesleges megvárniuk a munkaidő végét, ha már készen vannak,” – fejezte be a mondanivalóját, miközben kinyitotta a zsebkönyvecskéjét és a nevünk mellé beírta az eredményt.

Gyorsan nekiálltunk rendet rakni az asztalunkon, mert szerettünk volna minél előbb túl lenni az egészen. Már majdnem sikerült észrevétlenül lelépnünk, amikor az egyik kolléganőnknek feltűnt valami:

„Mi az, ti már készen is vagytok és pakoltok? Hát ez miként lehetséges? Hisz az előbb még sehol sem tartottatok, most meg már megvan az eredmény? – jött a váratlan kérdőre vonás.

„Mi itt reggel óta keményen dolgozunk, ti meg az egészet elcsesztétek, valójában egész nap semmit sem csináltatok és akkor ráadásként még előbb is mehettek haza!? Szélhámos csalók!” – méltatlankodott egyre hangosabban.

Erre már egyesek felfigyeltek és értetlenkedve fordultak a hangoskodó felé, mintegy magyarázatot várva.

„Hogy kijött az eredmény? Nektek? Miből!? Hisz a ti mintátok még mindig ott van a centrifugában, igen, az a gezemice! Az a tiétek! Az, ami ott van! Az bizony! Ott hátul az ablakban, az a kotyvalék, az a ti munkátok!” – mutatott felháborodva a félreállított centrifugára a selejtes mintával.

Szerencsénkre az asszisztensnő a mérésekkel foglalkozott, így nem keltették fel a figyelmét a háta mögött zajló események és ennek köszönhetően végül valahogy mégiscsak megúsztuk ezt a kalandot.

Epilógus:

Sok-sok évvel a történtek után az egyik főiskolai találkozó alkalmával megkérdeztem a kolléganőmet, emlékszik-e még arra, amikor majdnem lebuktatott minket. Nem emlékezett, de ettől függetlenül így utólag az elnézésünket kérte a meggondolatlan kiszólásáért, mert ő sem örült volna annak, ha erre ráfázunk.

Mindenkinek köszönöm a válaszát!

@ #8:

A voltok esetében sikerült kiküszöbölnöm az összeset. A majd-okat is megpróbálom az ajánlott módszer segítségével. Máskülönben Te is szoktál írogatni? Ugyanis a válaszod alapján ez feltételezhető. Ha igen, akkor szívesen elküldenék egy összeállítást, amit a hobbiból írógatóknak szoktam küldözgetni. Ennek egy régebbi változata itt is megtalálható (#3 – A kérdező kommentje):

https://www.gyakorikerdesek.hu/egyeb-kerdesek__egyeb-kerdese..