Az ide bemásolt novellám alapján hány évesnek tippeltek? Az írással kapcsolatban vélemény is jöhet, megköszönném.

Bombáztak, egészen egy héttel ezelőtt, bár az idő látszólagosan megdermedt azóta , észre sem venné az ember, ha akár egy év is eltelt volna.

Előjelek nélkül érkeztek a kisebb és nagyobb vadászgépek, melyek borotvaként hasították fel az eget fehér füst csíkkukkal és a belőlük, mint az ég vércseppjeiként hulló pokolgépek elpusztítottak mindent, ami az útjukba került. Porba és káoszba döntve a békét és a tisztaságot.

A város, mely több száz évig fényesen és többnyire megtörhetetlenül állt, most hamuban és porban úszik. A panelek ledőltek, a lakók otthonaikban és szeretteiket ölelve égtek halálra, vagy nyomta őket agyon a rájuk zuhant fém és alumínium váz, mely eddig védelmet szolgáltatott nekik, minden külső viszontagság ellen. A kisebb családi házakat, még aznap elnyelték és felfalták a lángok, melyek, vidáman kacagva táncolták körbe a települést, mint egy számukra túlzsúfolt báltermet, felemésztve mindent, ami az útjukba kerül.

Szakadt, hamuban és porban fürdött, sötét hajú lány elveszetten rótta a kihalt kertváros, régen szűk gyalogútjait, mik végre felszabadultak a házak elnyomó szorítása alól, így - ha boldogan nem is -, fellélegezhettek és szélesre nyílhattak. Meztelen talppal haladt a néhol földig felsebzett betonutakon. A régen mindennapos használatnak örvendő utcák szélén néhol, még ott feküdtek a robbanások által széttépett holttestek maradványai. Némelyiknek a karja hiányzott, a másikak meg csak pont az volt meg. A mérges, vérrel keveredett és rovarokkal tarkított por még mindig nem ülepedett le, beláthatatlanná téve, azt amiben nem lehet semmi élőt látni.

Viszont az egyetlen mozgó pont, nem adta fel monoton haladt egyenesen, eltéríthetetlenül, soha nem fordult el, se balra, még inkább nem jobbra, hisz ez már sohasem fog jobbra fordulni, akkor neki miért kéne?

Embereket keresett, önzőn ki akarta használni őket, rájuk akaszkodni, akár egy pióca, melyet halálod napjáig etetned kell, sőt boldogan és mosolyogva nézned, ahogy minél nagyobbra és nagyobbra nő, egyre többet és többet követelve. Egyszóval újra gyerek akart lenni!

A csöndet hirtelen halk neszek töltötték föl, melyek óvatosan kúsztak be hallójárataiba, hogy feltöltsék az oly' rég használt koncerttermeket, hol régen hangversenyeket megszégyenítő mennyiségű zaj tolongott meghallgatásra várva.

Akármilyen zörejek voltak azok, emberi társalgás hangjai töltötték föl a fullasztó csendet.

Át - egyáltalán - nem gondolva futott a neszek irányába, és fordult balra. A beton és a föld apróra morzsolódott és összekeveredett darabjai sósavként marták és tovább szaggatták az apró, mégis hatalmas kínokat okozó sebeit. Ennek ellenére, szaporábban emelte lábait mint valaha, hajszolta a hangok gazdáit. Mint, az utolsó részét emberi életének.

Pár méterrel előtte kezdett kibontakozni egy nagyobb kupacnak tűnő valami, ami mozgott, vagyis egy része mozgott. Lassítva léptein figyelte, ahogy egy nő és egy fiú kibontakozik a hamu függönyéből, miközben egy emberi testet tépnek darabokra, majd falnak fel. Az apró fogak egyre többször és többször merültek el a kihűlt, sápadt testben, mely ellenállás nélkül, mereven viselte az éles, fehér zománccal borított pengék támadásait.

Kapkodva szedte a levegőt és kezdett el hátrálni, míg nem a szőke kis gyermekfej hátra nem fordult, megmutatva neki alvadt vérrel borított arcát és a hússal teletömött száját. A kisfiú óvatosan rángatta meg anyja szakadt szürke ingét, ezzel őt is megfordulásra késztetve.

- Anya, szerintem Ő még meleg lehet - mutatott vörösre színezett kis kezeivel a barna hajú éppen a sokktól megmerevedett, és mozdulni nem bíró lányra. - Olyan régen ehettem meleget, anya! - kezdte hisztis hangon a még táplálkozni próbáló nő felé címezve szavait. Aki ujjait a már barna csíkokkal és foltokkal borított nadrágjába törölte, friss - még - piros vonalakat húzva rá. Válasz nélkül tápászkodott fel a földről magával húzva a derekáig érő gyermekét.

- Akkor mit szólnál, ha fogócskáznánk vele? - tette fel játékosan mosolyogva a kérdést - Előlünk úgyse menekül senki - fejtette ki egy kicsit kedvesebb, lágyabb hangon, majd végigsimított az apró arcon, halovány karmazsin ujjnyomokat hagyva rajta. Mire csak egy apró bólintást kapott válaszul. - Akkor háromra indulunk, jó? Egy, kettő és - a lány nem várta meg az utolsó szót ismét elkezdett rohanni, rohanni most már az életéért, még hallott pár elnyomott kiáltást a csalásról, de megrendíthetetlenül menekült. Csak azt érezte, hogy izzadságának sós vegyülete belemossa a hamut kisebb és nagyobb felületi sebeibe, aprócska mégis rengeteg fájdalmat okozva neki neki.

A mocsokban úszó, sűrű levegő marta a tüdejét, az apró porszemek karistolták a légcsövét, fájt neki minden nyelés. De, mellkasa megállíthatatlanul, sőt egyre gyorsabban süllyedt és emelkedett.

Az oldalába, mintha minden egyes lépésnél megforgatnának, majd újra beledöfnének egy kést, szétroncsolva még épp belsőszerveit. Sebessége csökkent, minden apró másodperccel egyre közeledtek hozzá, azok a fürge lábak és hozzájuk tartozó mindent könnyedén széttépő fogak. Végül egy apró tenyér csapódott a hátának és egy hangos kacagás közepette elsodorta a kéz vonyító gazdája.

- Anya nézd, én nyertem! - kiáltott fel a kisfiú, kinek kicsiny, kissé húsos ujjai már rég a vékony nyakat próbálták elszorítani, a kislány meredten nézte a méregzöld szemeket és csak az vette észre, hogy egy nagyobb, szürke hamuval borított láb megáll fölötte, és rátapos, nyeszlett karjaira, amikben a már elgyengült csontok egy-egy határozott roppanással adták meg magukat a talpak gazdájának. De, azokat a kemény, hideg hangokat nem hallotta senki a tulajdonosuk fájdalomban úszó, szűkölő sikításai miatt, amit rengeteg dobhártyaszaggató ordítás is követett, melyek végül gurgulázó halálhörgésekké váltak, miként az eddig szívét hajtó folyadék kezdte megtölteni a torkát, elzárva a keservesebbnél-keservesebb hangok útját. Meghagyva a reménytelen vergődés lehetőségét. Ahogy egyre több és több bőrt és azzal együtt húst szagattak le róla. A nyakát szorító kezek eltűntek, hogy segítsék gazdájukat a szövetek minél precízebb eltávolításában. A rubintvörös folyadék csak folyt és folyt, befestve a beton sebes, bombák által feltépett felületét, élet ezen gyenge jegyével megajándékozva azt.